[FF/A]Sárga Felhő

Day 2,745, 02:37 • Published in Hungary Hungary • by Atheel


A mai sztárvendégek már olyan sokan vannak hogy nem férne bele egy shoutba, és még így sem említek mindenkit név szerint, nézzétek el nekem, nem volt mindenre időm a csata hevében. Reflektálni fogok majd a közeljövőben svájci puccsra, és venezuela eladására is, de a sorozattal kicsit lassabb ütemben haladok, mint ahogy az ingame események történnek. Lesznek újabb szereplők is szép számmal, de általában nem kérdezem meg őket, akarnak e szereplők lenni, vagy sem, és a novellabeli kinézetük is mindössze a fantáziám szüleménye, azt pedig hogy mikor ki jelenik meg, sokszor a sztorivonal határozza meg. Sokan hiányolják pl szemit és Toronyt, de nekik később lesz jelentős szerepük, és ha most vonnám be őket a sztoriba, akkor a csattanók és csavarok nem úgy sülnének el, ahogy azt én szeretném, tehát türelem, aki pedig ezek után úgy érzi, hogy szeretne szerepelni, nyugodtan dobjon meg egy pm-mel, és ha tudom, beleszövöm valahogy a sztorivonalba... ha nem tettem meg titokban máris!

Hirdetés!

Felhívnám rá a figyelmet, hogy szűkös szabadidőmben továbbra is foglalkozok avatár-, és újságbanner készítéssel! Egy avatárt kezdőknek (nem fakeknek!) 250 cc-ért, vagy 1 goldért, más játékosoknak 1000cc-ért vagy 4 goldért, újságbannert és designt pedig egységesen 1250cc-ért, vagy 5 goldért készítek szívesen bárkinek!

Nincs jobb reklám az elégedett vásárlóknál, szóval kedvcsinálónak íme néhány a régebbi munkáim közül:



Az érdeklődők jelentkezését várom itt vagy PM-ben!


Hirdetés vége

A hold eltűnt.

Nem világította már be az eget, mint néhány perccel ezelőtt, de így sem volt sötét. Éppen ellenkezőleg. És ez volt a hátborzongató!

Mintha többszáz óriási csillag világított volna fentről, fénycsóvákkal pásztázva a földet, na hatótávolságú reflektorok vakítottak el minket, és a forrásuk szinte mozdulatlan volt. Vadászgépek nem lehettek, helikopternek túl magasan volt, a léghajók pedig rég kimentek már a divatból, mégis ott volt valami hatalmas a levegőben, és minket figyelt.

De csak néhány pillanatig. Aztán ránk zúdult az ég...



Halálosan pontos tüzérségi bombázással kezdődött, és az imént még szilárd állásainkat néhány perc alatt szétzilálták. Mi is mind a földre kerültünk, Hercegno sisakjával próbáltam védeni magam a repeszek ellen, de a gazdáját sehol sem láttam. Az M3-mas oldalához húzódtunk, bár a modernizálás ellenére úgy találtam, egyetlen pontos találat ebből a tűzhengerből végezne vele, de a repkedő szilánkoktól valamennyi oltalmat nyújtott.

A bombázás végre abbamaradt, de akkor jött csak az igazi rémálom: egy tucat apró méretű vadászgép csapott le szinte merőlegesen ránk, napalmmal szórták be a bázist, és gépágyúkkal szaggatták a még megmaradt vonalainkat. Az óriási lángok fénye vetekedett a reflektorokéval, amik továbbra is megállás nélkül kutattak a földi célok után, és amit egyszer befogtak, az sűrű tüzérségi tűzre számíthatott a nyakába.

-- Mi a franc ez?! -- Kérdezte Anonymus22, mire Nightwatcher megpróbálta túlordítani a csatazajt:

-- Csakis a Nor Galben lehet! Most már biztos, hogy létezik...

-- A francokat! -- Ellenkezett kiabálva Theface, aki szintén mellénk kuporodott. -- A Nor Galben nem létezhet, Plato betiltaná!

-- Már pedig semmi másnak nincs ekkora pusztító ereje! És Plato román, miért ne engedné hát nekik, hogy birtokolják a tökéletes fegyvert?! -- Szállt vitába Nightwatcher, és ha nem csapódik be mellénk egy tüzérségi gránát, bizonyára sokáig eldiskurálnak még, anélkül, hogy tudnám, miről van szó, így viszont mind jobbnak láttuk biztosabb fedezéket keresni. -- Van itt egy bunker, az irányító központ alatt. Ha odáig eljutunk, egy alagút vezet egészen a metróig... Nincs értelme harcolni, a Nor Galben legyőzhetetlen! Így túl kevesen vagyunk... Ha legalább az embereim itt lennének...

A tüzérségi tűz, és a napalmszórás éppen abbamaradt, mintha csak cáfolni akarná Nightwatcher szavait, ám ezzel is csak egy újabb fázisába lépett a rémálom, és az egből most ejtőernyősök százai kezdtek hullani, de nem egyszerű könnyűgyalogság, hanem nehézpáncélos katonák, golyószórókkal, gépágyúkkal, és bazookákkal felszerelve. Ez már Theface-nek is sok volt, ezért úgy döntött, ő is velünk tart, és a metrón keresztül hajtja végre a taktikai visszavonulást. A fiúk már már el is indultak volna, amikor megtaláltam, kit régóta kerestem.



Hercegno egy kidőlt lámpaoszlop alatt hevert, néhány karcolás volt rajta, ami nem tűnt súlyosnak, viszont mozdulni nem tudott, az ejtőernyősök pedig éppen felé vitorláztak. Ideje volt hát kipróbálnom a BAR-t, amit Theface adott, és a sokat próbált fegyver meg is mutatta, milyen, ha nem valami gagyi kínaival, hanem egy igazi, minőségi csúzlival harcol az ember! A szórása tényleg nagy volt, a tár pedig kicsi, de ha talált, még a golyóálló mellényeket is átütötte, és a nehéz testpáncél réseit is könnyen megtalálta.

A Hercegno felé zuhanó testek immár nem jelentettek veszélyt rá, de még mindig ki kellett mentenem valahogy szorult helyzetéből. Meglehetősen messze volt, és nyilt terepen vezetett hozzá az út, ami másodpercek alatt alattomos halálzónává változott, amint az első ejtőernyősök elfoglalták a helyüket, és felállították a golyószóróikat. Egyikük úgy döntött, éppen minket szegel a földhöz, és hangos román káromkodással jelezte, hogy ránk pályázik, ám Theface gyorsabb volt, és meglendítve a súlyos Banhammert, keresztülhajítva az utcán, pont a szeme között találta el a szőröstalpút, aki jól elterült.

-- Három napi temp ban, trágárságért! -- Kiáltotta oda, és pisztolyra váltott. -- Lehet hogy Plato román, de Djozike magyar, és a nevére mondom, nem tűröm a kihágásokat!

Társaim hathatós fedezőtüzével nekilendültem az útnak Hercegno felé, de az még így sem volt egyszerű, sem veszélytelen, ezért lassan haladtam, és félő volt, hogy nem érek oda az újabb román ejtőernyősök előtt. Úgy láttam, magánál van, a pilótaoverálljából egy pisztolyt húzott elő ő is, és aki túl közel merészkedett hozzá, azt jobb belátásra bírta vele. Elszántam hát magam, és a fedezékből kiugorva úgy döntöttem, az utolsó harminc métert sprintelve teszem meg, hogy kiszabadítsam az oszlop alól.

Neki is indultam, és kerülgettem a golyószórók tűzvonalát, de mikor már azt hittem, hogy végre túljutottam rajtuk, egy lesből tüzelő szőröstalpú eltalált a combomon, és a golyó lendülete a földre sodort. A fegyveremet nem ejtettem el, és odébbgurultam, majd viszonoztam a tüzet, a seb viszont úgy fájt, hogy nem bírtam újra lábra állni. Hercegno már csak néhány méterre volt tőlem, de úgy tűnt, már lehetetlen elérni, a combomból pedig dőlt a vér, kénytelen voltam előbb azt elszorítani, mielőtt bármi mást tehetnék.

Nagy nehezen sikerült csak, és a vérveszteségtől már kissé homályosan láttam, de a vörös és ezüst lobogót így is észrevettem, amikor keresztültáncolt a laktanya parkolóján, és ugyan nem éreztem odavalónak, talán csak hallucináltam, de mintha egy sötét pej paripa hátán vágtatott volna vele egy férfi, másik kezében géppisztollyal kaszálva. Odaérve leugrott a lóról, és és Hercegno segítségére sietett, ketten együttes erővel arrébb lökték a kidőlt lámpavasat, majd a férfi visszaült a nyeregbe, és maga elé ültette a hosszú hajú szépséget is.

Valóban látomásba illő kép volt, ahogy a záporozó tüzérségi bombák, fénypászmák, és golyószórók kereszttüzében, sértetlenül vágtattak át a terepen, majd a mögött, ami pár persze még a mi vonalaink legerősebb pontja volt, mindketten fedezékbe vonultak.

-- Ez az, Adrastheus! -- Kiáltott fel Nightwatcher örömében. -- Úgy látszik, a parancsnokhelyettes megérkezett a lovassággal!

És valóban, ahogy felnéztem, nehézfegyverzetű, és páncélzatú harcosok lepték el a csatateret nyugat felől, és kegyetlenül elkezdték kiszorítani a román ejtőernyősöket. Ugyan homályosan láttam, még így is felfedeztem közöttük néhány ismerős arcot, amikor pedig közelebb jöttek, hogy engem is kihúzzanak szorult helyzetemből, és visszacipeljenek a sajátjaink közé, elolvasva a mellükre varrt neveket, azok is ismerősnek tűntek.



Anyone78, sisakján koponyával, magyar, és árpádsávos zászlóval, Pistolpetee23, aki még ebben a nehéz vértezetben is kiköpött napoleon volt, apró, de harcias, India'n, aki mint egy beszívott, ráérős apache törzsfőnök, szájában lógó cigivel osztotta a halált, és még sok ismerős, és ismeretlen név és arc, mind harcedzett katonák, kihúztak minket szorult helyzetünkből.

A harc heve egy percre sem lankadt, mégis, az ismerős arcok közül sokan körülálltak, és csodálkozva, hitetlenkedve néztek, mintha szellemet látnának. A sebem gyorsan ellátásra került, egy adag morfium csillapította a fájdalmat, és két oldalról támogatva rögtön talpra is állítottak, majd többen tisztelegtek, megveregették a vállam, de egy szót sem szólva, utána visszatértek a csatába. Felemelő érzés volt, és azt kívántam, bár csak mindenre emlékeznék, nem csak homályos arcokra és nevekre, de arra is, hogyan kapcsolódnak ezek össze, és legfőképpen hozzám, de nem most, a véres harcok közepedte volt itt ennek az ideje.

Nigthwatcher csatlakozott az embereihez, és rohamra indult velük, míg Theface a feketék vonalait rendezte újra, és visszaszerezte az eldobott Banhammerét, Anonymus pedig odatámogatott a szintén kimentett Hercegno-höz, hogy a fedezékből várjuk ki az ütközet további alakulását. Adrastheus már szintén rohamra indult, én pedig még mindig a kezemben szorongattam a lány sisakját, amit most visszaadtam neki. Ugyan a gépét már valószínűleg miszlikbe bombázta az ellenség, úgy gondoltam, pilótaként biztosan szüksége van rá.

-- Köszi! -- Mondta egyszerűen, de aztán meg is dorgált. -- Rendes volt tőled, hogy ki akartál szabadítani, de az az igazság, hogy nem vagy csatához öltözve...

Még csak most vettem szemügyre saját ruházatomat, amiben napok óta vándoroltam, és valóban, ez a könnyű, szövet egyenruha kevésnek tűnt az ilyen helyekre, ahol mindenki legalább golyóálló mellényt, vagy teljes páncélzatot viselt. Több helyen máris csúnyán elszakadt, és saját vérem áztatta, de egyelőre nem volt kéznél jobb.



Megszólalni sem tudtam, Hercegno szépsége megbabonázott, és tudtam, hogy egy ilyen gyönyörűségnek párja Nintsen, de, ugyan erre is csak homályosan emlékeztem, tudtam jól, hogy azok az idők már elmúltak, mikor az én szívemet utoljára egy nő igazán megdobogtatta. Marzsan jutott eszembe róla, róla is volt egy homályos emlékképem, de csak annyira tudtam felidézni, hogy tudjam, egészen máshogy nézett ki, másmilyen volt, másként szép, mégis, ahogy néztem ezt a gyönyörű arcot, érzelmek helyett emlékeket keltett bennem életre.

A háborús idillt egy helikopter csattogása törte meg, ami egyenesen mellénk szállt le, és azt hittem, az erősítést hozza, csak az utolsó pillanatban láttam meg rajta a felségjelzést, de akkor már késő volt...

Utolsó emlékem egy fájdalmas találkozás a puskatussal, és még homályosan láttam, amint a román katonák megragadnak, és mindhármónkat a helikopterbe tuszkolnak...


[Folyt. Köv.]