Join the new world

A vasárnapi ismeretterjesztő kiadásnál kicsit kisebb volt az érdeklődés, mint vártam volna, úgyhogy lehet nem is fogom többet erőltetni ezt a vonalat, de itt van a beígért hétfői rész, csatával, meg mindennel, a hossza miatt siránkozni nem ér!

Azért ha esetleg még is lennének még ilyen különszámok, íme a jelmagyarázat:
[FF/A] Fekete Futó, Atheel, vagyis az én novellasorozatom
[FF/VK] Fekete Futó, Vasárnapi Kiadás, ha lesz még ilyen, akkor ismeretterjesztő részekkel.
[FF/KK] Fekete Futó, Különkiadás, nos hogy ebben mi fog szerepelni, nehéz előre megjósolni, de talán lesz ilyen is.

---

Felhívnám rá a figyelmet, hogy szűkös szabadidőmben továbbra is foglalkozok avatár-, és újságbanner készítéssel, az árak kicsit módosultak a megrendelők folyamatos unszolására, és egy avatárt kezdőknek (nem fakeknek!) továbbra is 250 cc-ért, vagy 1 goldért, más játékosoknak 1000cc-ért vagy 4 goldért, újságbannert és designt pedig egységesen 1250cc-ért, vagy 5 goldért készítek szívesen bárkinek!

Nincs jobb reklám az elégedett vásárlóknál, akik még a régi árak idején is ezeknek a többszörösét kifizették kérés nélkül az eredményt látva, szóval íme néhány régebbi munkám, csak a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak:



Azóta persze vannak újabbak is, de nem akarom a cikk hosszát feleslegesen növelni a felsorolással, az érdeklődők jelentkezését várom itt vagy PM-ben!

---

Akár az álmomban.

Ott állt előttem teljes életnagyságában, de ellentétben az emlékkel, tökéletesen ép volt. Ahogy lassan lecsúszott róla a fehér ponyva, mintha csak most gördült volna ki a gyárból. Pedig nem volt egy mai darab. Valahogy a lelkem mélyén tudtam, hogy valóban ő az, az én acélpizsamásom, a saját, a régi, a dédelgetett harckocsim, a roncstelepről összeszedett, és sokszor újravarázsolt M3 Grant-om!



Biztosabb voltam benne, mint a saját nevemben, hogy ezzel a páncélossal hosszú, közös múltam volt valaha, és ha elmém nem is emlékezett minden részletre, ahogy kezemmel végigsimítottam rajta, az felismerte minden síkját és hajlatát, szegecsét és törését. Újra olyan érzésem támadt, hogy a testem jobban emlékszik a múltamra, mint az elmém, de görcsösen kapaszkodott is mindenbe, ami régi, és ami megmutathatja az utat a teljes emlékezéshez. Egy-két dolgot azért furcsának találtam a harckocsin, és Nightwatcher láthatta is rajtam, mert kérdésre sem várva magyarázatba fogott:

-- A Novoszibirszki Csata után az Ob folyó medréből szedtük össze, elég szörnyű állapotban volt, és téged sehol sem találtunk, de a kezelőszemélyzet megesküdött rá, hogy látott téged elhagyni a tornyot. Borembukkk egyik első intézkedése volt, amikor visszavette a parancsnokságot, hogy összeállított egy keresőcsapatot, és kihúzatta a mederből az M3-mast. Szerinte menthetetlen volt, de azt mondtam neki, ha nem javítjuk meg, az olyan, mintha feladnánk a keresésedet is. Ő új harckocsit akart gyártatni neked, végül aztán kompromisszumra jutottunk, felújítottuk ezt a régit, de minden egyes alkatrészt újonnan gyártottunk le az ő gyárában, szóval ami azt illeti, jobb állapotban van, mint valaha is volt, és mindvégig arra várt, hogy birtokba vedd! -- Különös érzés kerített a hatalmába, és éreztem, amint egy könnycsepp végiggördült az arcomon, de Nightwatcher észre sem vette, csak folytatta a bemutatást: -- A páncélzatát kívülről meghagytuk eredetiben, de kikönnyítettük, és belülről chobham-féle kerámia páncélzattal, és egy réteg kevlárral erősítettük meg, hogy a legénységnek jobb védelmet biztosítsunk, az eredeti 75mm-es M2-es löveget egy ARES 75mm-es multifunkcionális ágyúra cseréltük, a 37mm-es gépágyút pedig az elérhető legmodernebbel váltottuk fel. MG3-mas golyószórók vannak beleszerelve, a motor egy 1100 kW-os, teljesen néma elektromos szörnyeteg, az akksik kicsit nehezek voltak, de cserébe 500km-es hatótávot, és 95km/órás végsebességet kaptál erre a kis aranyosra... A sok átalakítás ellenére a könnyítések miatt csak hat tonnával nehezebb az eredetinél, de a lánctalpait és a felfüggesztéseket is úgy módosítottuk, hogy könnyedén el tudja hordozni ezt a kis 30 tonnát, amivel így is szinte szuperkönnyűnek számít a mai monstrumok mellett...

-- Ti betegek vagytok! -- Tört ki Anonymus22-ből egy idő után. -- Ez egy ezer éves elavult vacak, de majdnem annyit tud, mint akármelyik mai darab... mégis mennyibe került mindezt összehozni?! Fogadjunk, hogy legalább tíz Leopard II-es kijött volna az árából...

-- Hát, ami azt illeti, a Nemzeti Gárda annak idején pontosan azért alakult, hogy az egység tagjainak soha ne kelljen pénzzel foglalkozniuk, önellátók legyenek, és ne zsoldosként tengessék a napjaikat, hanem bármikor, bárhol, teljes erőbedobással harcolhassanak a haza mellett, akár megéri anyagilag, akár nem... És ez a legkevesebb, amit egy régi vezetőnkért megtehettünk! Az alkatrészek ugyan kizárólag Borembukkk gyárában keszültek, de az összeszerelésben és a felfegyverzésben szinte az egész egység részt vett. -- Erre már Anonymus sem tudott mit mondani, csak elismerően biccentett, és megveregette a vállamat.

-- Te tudhattál valamit, ha ennyi időt és pénzt rád áldoztak, miközben halottnak hittek! -- Mondta, de mielőtt észrevehette volna, letöröltem az iménti könnycseppet. -- Működik is?

-- Még szép, különben mi értelme lett volna?! És azt hiszem, minden egyes fillért, és rááldozott percet megért, mindig is arra vártam, hogy láthassam az arcodat, miután kipróbáltad! -- Nevetett fel Nightwatcher, én azonban még mindig nem jutottam szóhoz. -- Amit pedig te tettél az egységért, ennél jóval többet ért, úgyhogy ez tényleg csak a legkevesebb volt, amit rád várva tehettünk! Mindig is tudtam, hogy nem haltál meg... A készletei viszont kicsit hiányosak, és az akkumlátorai sincsenek feltöltve, hogy tovább megőrizzük az állagát, úgyhogy attól tartok, egy későbbi időpontban tudjuk csak kipróbálni...

Igazából megkönnyebbültem egy kicsit, amikor ezt mondta, még nem készültem fel, hogy újraélesszek egy régi emléket, és nem is éreztem magam képesnek arra, hogy elvezessem ezt az acélszörnyeteget, elmémben legalábbis hiába kutattam a kezelési útmutató után, úgyhogy csak elmorzsoltam még egy könnycseppet, és folytattuk utunkat a laktanya parkolójában. Valamivel hátrébb egy rövid útszakasz látszott, ami akár egy kisebb kifutópályának is elég lett volna, az egyik végén pedig egy kis polgári jet parkolt, Nightwatcher arra felé vette az irányt.

Még pár méter válaszott el minket tőle, amikor a laktanya riasztórendszere fülsiketítő hangon megszólalt, és fegyverropogás ütötte meg a fülünket.

-- Ez nem lehet igaz, mi a fene folyik itt?! -- Kérdezte Anonymus túlordítva a lármát. -- Bárhová megyünk, mindenütt lőnek ránk?

-- Ez már valóban nem lehet véletlen. -- Kiáltotta Nightwatcher. -- Kereshetnek valamit, vagy valakit... még akár az is lehet, hogy téged!

Tiltakoztam volna, de az első román katonák már fel is tűntek az út túlvégénél, és tétovázás nélkül tüzet nyitottak ránk. Kezembe kaptam a farbasorozómat, és viszonoztam a tüzet, leterítve az első óvatlan támadót, aki le akart rohanni minket. Jöttek még többen is, de harcedzettebb voltam, mint amennyire gondoltam volna, illetve mellettem volt két veterán, akikkel hátunkat egymásnak vetve, egymást fedezve folyamatosan haladtunk a gép felé. Már majdnem elértük, amikor az egyik háztetőről egy bazookás tűnt fel, és könyörtelenül kilőtte a gépünket, mely végre közelebb vihetett volna a célomhoz, mi pedig újra csak az ellenség gyűrűjében találtuk magunkat, a kijutás legcsekélyebb reménye nélkül.



Három tárat ürítettem ki, és töltényem lett volna még bőven, de a farbasorozó a legrosszabb pillanatban adta meg magát, és gyakorlatilag darabokra hullott a kezemben, hiába volt minden karbantartás, kevesebbet ért a harcban, mint valami gagyi kínai, a lőszer pedig, amit használt, nem volt jó a többiek fegyvereibe, amik ugyan bírták volna még, de kezdtek kifogyni. Az ellenség éppen ellenkezőleg, mintha egyre csak szaporodnának, román katonák lepték el az egész bázist, és ha nem húzódunk fedezékbe, bizony rövid úton szitává lőttek volna minket.

Szorult helyzetünkből ismét a Fekete Sereg húzott ki minket: a megtorló csapatok követhették a román egységeket, és épp a legjobb pillanatban jelentek meg a kapuknál, hogy elvonják egy kicsit a figyelmüket. Jókora csinnadrattát csaptak, amit társaim kihasználtak arra, hogy betöltsék utolsó táraikat, és elgondolkozzanak, hogyan is vágjuk innen ki magunkat.

-- Esküszöm, ha ezt túlélem, én is Csontbrigádos leszek! -- Mondta Anonymus22. -- Voltam már kém, szerzetes, és puccsoló, de mióta téged követlek, pár nap alatt kétszer annyi izgalomban volt részem, mint egész eddigi életemben... szóval ha lesz további életem, azt egy században akarom tölteni veled!

-- Megbeszéltük! -- Kiáltottam vissza. -- De nem az én századom... úgy értem, nem vagyok már parancsnok, azok az idők elmúltak... vagy talán lehetnék még egyszer utoljára?

Tekintetem megakadt a modernizált tankon, és azonnal tudtam, mit kell tennem.

-- Bandi, tudnád kezelni azt a löveget? -- Kérdeztem, mire Nigthwatcher arca mintha felderült volna, és hevesen bólogatni kezdett. -- És te, Ani, elboldogulnál a gépágyúval? Csak tölt és tüzel!

-- Azt hiszem, menni fog... ezek a mai vackok már úgyis mind teljesen automaták... De el tudod te ezt vezetni? -- Kérdezett vissza, mire önmagamat is meglepő önbizalommal válaszoltam:

-- Ehhez értek a legjobban!

Kihasználtuk az első kínálkozó lehetőséget, és amíg a románok védelmi pozíciót vettek fel a bázison belül a feketékkel szemben, mi elosontunk a hátuk mögött, és bepattantunk a tankomba. Kizártam minden kételyt az elmémből, teljesen ösztönösen cselekedtem. A kezelőszervek mind úgy voltak, ahogy a testem emlékezett rájuk, ugyan a parancsnoki állásból nehezen lehetett elérni a gázt és a botkormányt, gyakorlottan ment minden, mintha egész életemben, de még öt perccel ezelőtt is ezt csináltam volna. Nigthwatcher elfoglalta helyét a fő lövegnél, Anonymus a gépágyúhoz mászott fel, én pedig ráadtam a "gyújtást".

Pöccre indult. Az elektromotor a suttogásnál is halkabban zizegett, az M3-mas pedig egy pillanattal később máris mozgásba lendült. A románok sosem tudták meg, mi érte őket, az első szakaszukat halálos pontossággal, hátulról kaszálta el a gépágyú, mire észrevettek, már közéjük repült egy hetvenötös repeszgránát is, és a golyószórókkal megnyitottuk az utat egészen a feketék vonaláig. Gyalogos nem állhatta a sarat az én acélpizsamásommal szemben, ha én ültem a parancsnoki poszton, a dolgok pedig úgy mentek, akár csak álmomban, az egyébként kívülálló számára felfoghatatlanul bonyolult szerkezet szinte önálló életre kelt a kezem alatt, és olyan dolgokra volt képes, amit az elmémmel el sem hittem volna, de a testem tudta.



A szőröstalpúak felsorakoztattak némi péncélelhárító fegyvert is, azokat igyekeztünk elkerülni, de végül sikerült elérnünk a feketékhez, és beálltunk az ő csatasorukba. Kisebb ütközet alakult ki már a régi laktanya területén, gyalogsággal, páncélosokkal és légierővel, csak hogy egy újabb titkos, névtelen csataként majd soha ne kerülhessen rá a történelemkönyvek lapjaira, mégis jelentősen befolyásolja azt. Még magam sem tudtam, hogyan, de éreztem, hogy ha mást nem, az én életemet örökre megváltoztathatja ennek a csatának a kimenetele, ezért még ádázabbul kűzdöttem, mint amiről azt hittem, képes vagyok rá.

A testem tudta a dolgát, és még a feketék is meglepődtek, mekkora pusztítást viszek véghez a kis "roncsommal" a jól felfegyverzett ellenség között. A készletek azonban hamar elfogytak, és a motor is kezdett akadozni, tehát jobbnak láttam visszavonulni, nem akartam kockáztatni sem a magam, sem régi-új barátaim életét, de talán leginkább a harckocsit féltettem, ezért kisoroltam a frontvonalból, és a feketék ellátó-egységei felé vettem az irányt.

Még éppen eldöcögtem addig, amikor ismerős arcot láttam, ezért leállítottam a motort, és kidugtam a fejem a parancsnoki kupolán.

-- Uff! -- Kiáltott felém. -- Csak nem megint összefutunk? Azt hiszem, már kezdhetném megszokni, hogy ahol csetepíté van, te ott vagy...

-- A csetepaték követnek engem, Theface! -- Válaszoltam, és lekászálódtam a harckocsiról, aztán követett Nightwatcher és Anonymus is. A darabokra hullott farbasorozó egy két alkatrészét még mindig a kezemben tartottam, hát most dühösen szórtam a földre, amit Theface nem is hagyott szó nélkül.

-- Csak nem megadta magát? Tudhattad volna, hogy FSB fegyverei olyanok, mint a gyártójuk, sunyik, jónak tűntetik fel magukat, de egy forintott sem érnek, és akkor hagynak cserben, amikor a legkevésbé várod... Van másik? -- A fejemet ráztam, mire egy közeli konténerből előhúzott egy ütött-kopott BAR1918-ast, és a kezembe nyomta. -- Nem egy mai darab, kicsit rozsdás is talán, meg nagy a szórása, de ha ilyen kasznival közlekedsz, azt hiszem, nem fog zavarni, és ez legalább nem esik szét olyan könnyen! Nálam úgyis csak porosodna...

Kézbe vettem, és megcsodáltam a fegyvert, de túl sok időm nem volt rá, mivel a románok ellentámadásba lendültek, és egy-két helyen át is törték a feketék állásait. Az egyik pont éppen a mi közelünkben volt, és egy nehézpáncélos, amit csak az imént vonultattak fel, erősen szorongatni kezdte az pozíciónkat, az acélpizsamásom ráadásul teljesen kifogyott, a BAR-ral pedig hiába is tüzeltem volna rá, úgy tűnt, a kitörésünk eddig tartott...



A ködös éjszakán ekkor hasított keresztül az az F35-ös, és két levegő-föld rakétával miszlikbe robbantotta a román tankot, majd tett egy kört felettünk a levegőben, újabb célpontokat semmisítve meg, és a szőröstalpúak erre már visszavonulót fújtak. Kecses tánca után néhány méterre tőlünk, gyakorlatilag függőlegesen szállt le a laktanya mellett, a pilótafülkéből pedig egy meglepően fürge, karcsú alak ugrott ki, és indult el felénk. Mikor a sisakját levette, dús haja egészen a földig omlott vállairól, gyönyörű arca pedig mindannyiunkat megbabonázott. Turulmadaras sisakját egyenesen a kezembe nyomta, de különben úgy libegett el mellettünk, mint ha ott sem lennénk, céltudatosan a parancsnoki állás felé. Anonymus csak füttyentett.

-- Hát ilyen egy igazi Hercegnő belépője! -- Kiáltotta, majd hozzátette: -- Nem hittem volna, hogy a szívem nagyobb eséllyel vinne el, mint ez a csata... De állom a szavam, és mivel úgy néz ki, túléltük, mától én is Csontbrigádos leszek!

-- Még nem nyertünk! -- Figyelmeztetett Nightwatcher, és az égre mutatott, ahol valami hatalmas eltakarta előlünk a holdat...

---

[Folyt. Köv.]