Miért jöttem Ausztriába a kurucokhoz?
Bosko Balaban
Eddig csupán egyszer voltam külföldi állampolgár, akkor ausztrál állampolgárságom volt, hogy az indonéz TO-t segítsem. Akkoriban az indonézek voltak még a legjobb barátaink, aztán jöttek csak a szerbek szorosan mellettük.
Miután a sajtószabadságot eltörölték, az állampolgársághoz kötötték, súlyos mértékben gátolták olyan elképzeléseimet, hogy más országban legyek állampolgár. Azonban történt valami, ami miatt az újságomról is részben lemondtam, miszerint a latest alapján való olvasás útján érjem el olvasóim jelentős részét.
A gazdasági modulba sokáig erőltették a cégezést, a v3 erőssége az volt, hogy mindenki számára elérhetővé vált a cégek által való pluszbevétel lehetősége.
Összes aranyamat igyekeztem a cégezési akciók során elkölteni. Aztán eljutottam egy olyan pontra, amikor elégedetten hátradőltem. Aztán q4 nyersanyagcégekbe fektettem be.
Idén január körül döntöttem úgy, hogy hitelt veszek fel és 9 q4 fegyvernyersanyagot és q4 1 kajanyersanyagot hoztam létre. A nyersanyagcégek akkoriban államilag támogatott cégezési forma volt. Azonban nem sokkal később az árakat elkezdték csökkenteni, így hónapról hónapra egyre rosszabb lett a helyzet. Nyár végén történt a legújabb drasztikus változás. Az adminok véglegesen eldöntötték, hogy a gazdasági alapú nyerészkedésnek véget vetnek.
A Magyar Légióban néhány kezdő játékos is jelezte azt, hogy egyre nehezebbé vált a számára a napi harc biztosítása.
Közben jelentős magánvagyonra tettem szert, ami azonban nem sokat ér. 0.19-es lanát tolok, még a q4 edzésközpontra való fejlesztést is fontolgatom (friss fejlemény: végül 2*56 goldot feláldoztam rá).
Rájöttem, hogy vagy elkezdem felélni a vagyonomat ami legjobb esetben is anyagi stagnálást hoz vagy új utat keresek. Első döntésem a napi harc leállítása volt. Ezt azonban nem éreztem elégnek.
Rushofhungary, régi barátommal beszélgettem, aki felajánlott nekem egy lehetőséget.
Előzőleg kezdtem fejben tervezni egy új gazdasági rendszert, ahol a q7 fegyvercégesek és a q7 fegyverrel harcolni kívánók egyaránt jól járhatnának. Magyarországon nem éreztem alkalmasnak a légkört a kísérletezésre, ezért gondoltam úgy, hogy Ausztriában kiválóak az adottságok.
A Nemzeti Front osztrák szárnyának a pártelnöke hívása számomra elég jó lehetőség erre.
A Nemzeti Frontosokkal régóta tartom a kapcsolatot, interjúalanyként megjelenítettem őket korábban, igyekeztem ilyen módon segíteni őket. A csetszobájukat is időnként meglátogattam. A tagságból több emberrel is volt ismeretségem, Tarsolytestvér, ZoltanB jól ismert engemet és viszont.
Első elnökségem idején Rushofhungary volt, aki a külügyminisztériumomban dolgozott, a második elnökségem idején a párt támogatását is megszereztem úgy, hogy csiripapa külügyben dolgozott, Rushofhungary aktív nagykövetként segített. Igyekeztem segíteni csiripapát 2 banolt orgjuk ügyének rendezésében. Sajnos nem sikerült előrelépést tennem, ticketeket írtam, még az adminok “csetszobáját” is meglátogattam. A játékrendszer közismerten rossz, nem csoda, hogy 2 org ügyében se tudtak normálisan reagálni. Aztán lejárt az elnökségem és ezzel elvesztettem a befolyási lehetőségemet.
Eheslo szerint a Nemzeti Front illetve a Kurucok sérelmeket szenvedtek tevékenységeim során. Minden bizonnyal történhetett érdeksérelem feléjük, ahogy más érdekek is sérültek.
Jó példa erre a februári ciklusom során az elmaradt hadügyi reform, mivel az ország nehéz helyzetére való tekintettel elakartam kerülni a sereg lázadását. A sereg a Pulse rendszer teljes leállásával még jobban elvesztette azóta az ösztönözhetőségét.
Beismerem, hogy követtem el tehát hibákat, és ezeket sajnálom.
Sajnálom azt, hogy a februári osztrák elnökkel Lord Dexx-szel nem tudtam olyan egyezséget kötni, amely mindkét ország számára megfelelő lett volna. A nehéz helyzetünkben nem tudtam kellő időt fordítani a megfelelő egyezkedésre és így vissza kellett vonnom az értelmetlen megállapodást. Lord Dexx impicst kapott, így a megállapodásunkat nem tudta biztosítani, hogy a következő elnök/elnökök is betartják náluk.
Talán egészen máshogy alakultak volna a dolgok, ha például Eheslo részt vett volna a kormányom munkájába, ugyanis hívtam őt is kormánymunkára. Jelenleg első kongresszusi képviselői munkáját vállalta, azt remélem egyszer kormánymunkát is fog majd végezni, ugyanis a szavára mindig érdemes odafigyelni és tettekkel is képes lenne segíteni.
Én is bejutottam az osztrák kongresszusba és terveim szerint a helyi magyarok érdekét fogom képviselni, hogy gazdaságilag életképesebbek legyenek. Igyekszem minél gyakrabban feljárni a csetre, ahol társaimat is szeretném aktivitásra ösztönözni. Szeretnék megismerkedni a helyi gazdaság működésével és azt tovább fejleszteni.
A leghíresebb eosztrák játékos, Rangeley is megkeresett már és beszéltem vele. Meglepően barátságos és nyitott volt felém és a kurucok egyik játékosáról is rendkívül jó véleményt fejezett ki nekem. Szavaiból azt vettem ki, partnernek tekint engemet és a kurucokat is.
A későbbiek során azt remélem, hogy megtudunk vele egyezni oly módon, hogy a kurucok jelentős befolyást szerezzenek Ausztria gazdasági életének felvirágoztatására és ezáltal saját anyagi lehetőségeit is javíthassák. Úgy gondolom, hogy az osztrák állam anyagi javait nem zsoldra, sebzésvásárlásra, hanem állampolgárai önellátásának javítására, a q7 fegyverekhez való jutásának erősítésére kellene fordítani elsősorban.
Kisgazda identitásomat nem adom fel, továbbra is közösséget kívánok vállalni velük, a csetszobába továbbra is járni fogok. Ernst továbbra is “leparasztozhat”, mert nem tagadom meg magamat.
Magyar állampolgársággal továbbra se vagyok képes más pártban maradni, mint a Kisgazda Párt. Azonban most szünetre van szükségem, és egy kihívást teljesíteni, ami azt jelenti, hogy a Kurucokkal fogok össze Magyarország és lakói érdekében.
Azt remélem, hogy hosszabb távon sikerül megoldást találnom olyan gondokra, amelyek révén a következő időkben sok magyar játékost a játékban tarthatunk.
Comments
v
hosszú
Vote!
v+s
bekezdes?
Megnyugodtam,hogy van még csöves itten rajtam kívül
mikó törölték el a sajtó szabadságát?
Ez egész erepublik legfontoschabb kérdése az, hogy kik viszik Boskó kariját.
HUpakolasfia Gekko no pont ez jutott eszembe mikorra végig olvastam
hooooszu alsofertelynyalas.......
Na meselj ki a gazdad????
Az egyezséget megkötöttétek, majd droid parancsára megszegted.
Nos, a történeti hűség kedvéért itt van néhány cikk pár linkkel és Dexx(harcos) véleményével:
http://www.erepublik.com/en/article/helyzet-eacute-rt-eacute-kel-eacute-s-a-magyar-korm-aacute-nynak-1966396/1/20#comments
Ez pedig droidról és a téged bábuként kezelő bandáról mond el sok mindent:
http://mibpaste.com/xFS0dK
mogyi: a ti gazdáitokat ismerjük, egyszer boskóét is megismerhetjük talán.
De addig mesélj a tietekről inkább, mert jobb lenne saját portátok előtt sepregetni, mint a kurucokat csesztetni.
Meglehetős szégyen rátok, hogy még a labancoknál is inkább azok barlangjában melegedtek inkább, mint összefognátok magar társaitokkal.
Már amennyiben magyarok vagytok.
Azok vagytok?
Bosko: a cikked felemásra sikerült.
Ennek nyilván több oka is van:
- elsőre is az emlékezeted meglehetősen gyatra, ha a kurucokkal és a bábosaiddal kapcsolatban kellene erőltetned,
- másodjára a "sérelmek" eufémizmus arra, ahogyan az arcukba szartál a velük való megállapodást követően dorid parancsára,
- harmadjára bár az elnökségeidben bábként mozgattak, de másodjára is képes voltál a téged a kampányban végig gyalázó izralexet HM-nek megnevezni a téged támogatók háta megett.
és kifizetni az általa hátrahagyott nem kevés "adósságot" máig el nem számolt nyilvántartások és követelések alapján (erről Csongrádnál érdeklődj).
Ezekkel máig nem számoltál el a benned megbízó és megválasztó, támogató (nos ez nyilván nem én vagyok) közösségnek.
Szóval sajnálom, hogy egy listára kerültünk - nem én intéztem, tutira - és érdeklődve várom mi jöhet ez után. Barátok nem leszünk, de együtt dolgozni talán képesek leszünk.
Rajta.
Eheslo +1
Az én gazdám Mogyi.
eheslo: kicsi vagy te meg hogy megtudd ki a gazdank, es szerintem nem egy magadfajta senkihazinak fogok bizonygatni mennyire is vagyok magyar....
Hat ebben igazad van, lehet soprogetni a sajat porta elott mar ha kilatsz az ablakon a sok szennytol!
A "labancok" meg mindig tisztesegesebben beszeltek velunk mit a fajtarsaid
Mogyi, hogy várod el, hogy tiszteljünk titeket, ha ti megvettek, elárultok minket és ott tesztek keresztbe ahol tudtok? Vicc...
A Dexx féle "konfliktusnak" régen vége... Mi próbáltunk pozitívan nyitni felétek, de ti sz@rtok az egészbe és inkább ellenünk vagytok... Ne beszélj te a másik szennyétől, mert a söprűt se találod meg a koszban ami nálatok van...
Ami meg nincs azt nem kell bizonygatni...Gondolok itt a Magyarságodra Vagy ha van, hát itt az idő, hogy mutass valamit...
vote így utólag is🙂
mogyi, magadat és a társaidat minősíted te szerencsétlen csicska.
Neked és a magadfajtáknak rangeley, droid és a többi antimagyar többet ér pár kurucnál.
Ennyit is értek.
A halál f*szát belétek, ha ennyire unjátok magatokat, akkor irány követ törni, nem pedig mellet verni, hogy ki nagyobb magyar.
Ki verte itt a mellét a magyaráságával, itt kurucokról van szó, meg labancokról és a labancok mellett álló "székelyekről".
kehes gebe: te irtad te szerencsetlen 🙂 "Már amennyiben magyarok vagytok.
Azok vagytok"
Na mivan senkihazi?? kibujt a szog a zsakbol??? tudatlan korlatolt barom.
FaraoHun: ne ferdits, bar ezt tudjatok de nagyon. Nagyon jol tudod hogy nemcsakk dex ugy van... de amien frusztraltak vagytok nincs is minek targyalni veletek 🙂
Hajrá kurucok!
Szégyeld magad Mogyi!
Ki az a Mogyi???? És mióta tényező?
Mi a fenét foglalkoztok antimagyar labanccsicskával???
Vannak a székelyek között rendes srácok..na Ő pont nem tartozik közéjük.
Tudomásul kell venni,mióta itt vagyunk a ti játékotoknak itt vége.Dörgölőzhettek a labancokhoz,sőt az ülepüket is csontig nyalhatjátok.Ezzel csak magatokat minősítitek!
A fékseregetek egyszer csak bebukik....aztán vége!
Benneteket a Maunika sóóóóóóó-ba kellett volna berakni.
Körülbelül azt a színvonalat ütitek.
mogyi, kérdőjel volt a végén:
"Azok vagytok?"
Nem.
Szemmel láthatóan nem sikerül sokadik nekifutásra sem.
Ez van.
De a remény hal meg utoljára. Még lehet belőletek is ember, magyar is, csak fejlődnötök kell hozzá.
Bosko, meg vagy húzatva? Jó, csak költői kérdés volt...
Azért néha örülök, hogy egy olyan szövetséges ország állampolgára lettem, amelyben rajtam kívül nincs egyetlen más magyar sem, de még bérmagyar, gyászmagyar, antimagyar, droidmagyar, vagy csicskamagyar sincs.
Egy adott pillanatban megijedtem, amikor megláttam, hogy Lovika is macedón lett, de szerencsére kiderült, hogy a karit egy IRL macedón vitte tovább. Szóval ebből az egész végbéltermékkel való dobálózásból szerencsésen kimaradtam.