Indulok a Pártelnökségért!

Day 1,993, 09:31 Published in Hungary Hungary by BenSplash

Tisztelt eVilág, Tisztelt eLvtársak!

Bő egy hónappal feltámadásom után, újra indulok a Kommunista Párt elnöki székéért! Akik ismernek, tudják, hogy korábban már voltam elnök, és akkor mi jellemezte a pártot. Azoknak, akik nem ismernek, pár pontban szeretném összefoglalni programomat:

1) Növekedés
Első és legfontosabb célom a párt feljuttatása a top10-be. Ehhez tagokat kell toboroznunk, amit csak úgy érhetünk el, ha a párt maga biztos alapokon áll.

2) Aktivitás
Rendszeres gyűlésekkel szeretnék egy olyan kört kialakítani a párton belül, ahova érdemes és megéri tartozni. A gyűléseken megismerhetnénk egymást, ötletelhetnénk, és kicsit többet jelentene párttagnak lenni, mint amennyit most jelent

3) Önellátás
Ez régebben működött, és szeretném, ha most is működne. Célom lenne a párt tulajdonában álló cégek létrehozása és működtetése, ahol a párt tagjai dolgoznak, és az általuk megtermelt élelmiszert és fegyvert természetesen a munkások között osztanánk szét. Ezzel értékes forintokat spórolhatna minden elvtárs 🙂


Ezek a célok nem rövidtávúak. Nem igérem, hogy rögtön az első hónapban el tudjuk érni. De bízom Bennetek, és bízom magamban annyira, hogy tudjam, semmi sem lehetetlen! Együtt elérjük, amit kitűzünk célul!

Május 15., újra BenSplash!