Hivatalos eRepublik találkozó - 2012

Day 1,827, 04:14 Published in Hungary Hungary by HunVeteran


Kedves olvasóim,

Decemberben megrendezésre kerül egy nagyszabású eRepublik találkozó az 5. évforduló alkalmából, Bukarestben. A következőkben a hivatalos közlemény fordítását olvashatjátok:

1826 nap már eltelt. Ez idő alatt számos szövetség megalakulásának és országok leigázásának lehettünk szemtanúi. Ott voltunk akkor, mikor váratlanul (?) kirobbant egy-egy háború; nyomon követhettük egy-egy vezető hatalom felemelkedését, majd bukását és láttuk azt is, amint a nemzetek hősei a közösség jólétéért küzdenek. A világtérkép sokat változott és sokszor éjszakába nyúló kemény csatározásokkal védték a nemzetek területeiket.

Mindez idő alatt segítettük egymást, hogy fejlődhessen a játék. Nagyon hálásak vagyunk az elkötelezettségetekért és örülnénk, ha velünk ünnepelnétek!



Örömmel meghívunk a eRepublik's Military Summit 2012 eseményre, mely december 8-án lesz Romániában, Bukarestben.

Együtt ünnepelnénk meg az elért eredményeket, a barátságokat. Vetnénk egy pillantást a múltra és közösen kidolgoznánk a jövő évi fejlesztések irányát. A találkozó után megünnepelnénk az eRepublik 5 éves évfordulóját az "Új világ" eddigi legfergetegesebb bulijával! Sok meglepetéssel készülünk, pl. arany osztás és a jelenlévőknek betekintést engedünk a 2013-as fejlesztési ütemtervbe is.

Végül, de nem utolsósorban ingyen szállást biztosítunk 20 résztvevőnek az egész esemény alatt. A szálláshelyek azok között kerülnek kisorsolásra, akik az 1833. napig, 2:00 óráig (eRepublik idő szerint) jelzik részvételi szándékukat.

Az eseményre itt regisztrálhatsz: http://www.erepublik.com/en/main/summit-event
A programot itt olvashato😛 http://www.erepublik.com/en/main/summit-agenda

Találkozunk Bukarestben!

A program:

December 7.:

17:00: az eRepublik főhadiszállásának meglátogatása.

19:00-24:00: Italozás, miegymás.


December 8.:

11:00-13:30: Városnézés.

14:00: Ebéd.

15:30: A hivatalos küldöttek csatlakoznak.

16:00-18:30:

Beszélgetés a háborús modulról:

- A működési mechanizmus kielemzése startégiai szempontból.
- Betekintés a 2013-as ütemtervbe.
- A valah volt leglátványosabb hadjárat díjazása.

18:30-19:00: A hivatalos küldöttek elhagyják a csoportot.

19:00-2😇0: Szabadfoglalkozás.

21:00-03:00:

Évforduló buli:

- Nagy mértékű gold jutalmazások a polgárok és országok javára.
- Az Új világ legjobb pillanatainak felelevenítése és megünneplése.
- Szabad piálás.

Tisztelettel,
Az eRepublik csapata