Február 19. - Az utolsó nádor
Day 1,917, 06:33
•
Published in Hungary 
•
by
•
by Honved2010
/Részlet a Rubicon című történelmi magazin online változatából/
1867. február 19-én hunyt el Habsburg István főherceg, Magyarország utolsó nádora, aki 1847–48 között töltötte be a királyhelyettesi tisztséget.
"Az államalapító után elnevezett főherceg 1817. szeptember 14-én, Budán született. Édesapja a „legmagyarabb Habsburg”, József nádor volt, aki több mint fél évszázadon át kormányozta Magyarországot. István apja birtokán nevelkedett, ahol nem csak a Birodalom tartományainak kormányzásához szükséges ismereteket sajátította el, hanem öt nyelven is megtanult, és komoly érdeklődést mutatott a természettudományok iránt.
István főherceg közszereplése az 1838. évi pesti árvíz idején kezdődött, ekkor a mentési munkálatokból és a károsultak segélyezéséből is kivette a részét. 1838-tól István egyre jobban beilleszkedett a magyar közéletbe, Bécs joggal tarthatott attól, hogy valamilyen módon a Szent Korona megszerzésére törekszik. Sokan ezzel magyarázzák, hogy 1839-ben V. Ferdinánd kiszakította a főherceget magyar környezetéből, és ötévnyi tanulás után csehországi helytartónak nevezte őt ki. István 1847-ig, három éven át képviselte az udvart Prágában, majd miután édesapja elhunyt, előbb helytartóként, majd 1847 novemberétől nádorként irányította Magyarországot.
István nádor, 1847
Bár békeidőben kiváló kormányzónak bizonyult, szerencsétlenségére olyan időszakban került a hatalomba, mely forradalomtól és háborús forrongástól volt terhes. Nádorsága harmadik hónapjában kitört a párizsi forradalom, a felkelési hullám pedig átterjedt a Habsburg Birodalomra is. István az 1848 tavaszán kibontakozó politikai küzdelemben nehéz helyzetbe került, hiszen Bécsben a magyarokat, Budán pedig a császári udvart képviselte; ez a kellemetlen státusz döntő szerepet játszott abban, hogy a nádor 1848-as tevékenységét később ellentmondásosnak értékelték. Helyzetét jól mutatja, hogy Kossuth március 3-i beszéde után még elgáncsolta azokat a liberálisokat, akiket március 17-én már kormányalakításhoz segített.
Az első felelős magyar minisztérium létrehozásában nyújtott támogatást az áprilisi törvények politikai immunitással honorálták, vagyis Istvánt politikai döntéseiért nem lehetett felelősségre vonni. Ennek következtében a főherceg soha nem tudta lemosni magáról azt a vádat, hogy 1848-ban a Szent Korona megszerzésére törekedett, holott erre nem tett lépéseket: hatalmát személyes ellenérzései dacára is Batthyány sikere érdekében vetette latba, a későbbiekben pedig éppen a pesti kormány próbálta őt védőpajzsként felhasználni Béccsel szemben.
Erre azután került sor, hogy Jellasics horvát bán V. Ferdinánd védelmére hivatkozva 1848. szeptember 11-én fegyverrel támadt Magyarország ellen. A felfordulás teljes volt, hiszen éppen ezen a napon mondott le a Batthyány-kormány, a távozó miniszterelnök pedig úgy próbálta megelőzni az összecsapást, hogy István nádort kérte fel a honvédseregek vezetésére.
István nádor lovasportréja
A béke érdekében a főherceg elvállalta a fővezérséget, és a Balatonnál megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni Jellasiccsal, aki végül nem jelent meg a Kisfaludy nevű gőzösön. Miután a közvetítési kísérlet látványosan kudarcba fulladt, István még lehetetlenebb helyzetbe került, 1848. szeptember 22-én a nádor váratlanul elhagyta Budát, és soha többé nem tért vissza Magyarországra. Távozását a magyar vezetés szökésnek vélte, de mint utóbb nyilvánosságra került, V. Ferdinánd király legfelsőbb kézirattal azonnali hatállyal Bécsbe rendelte.
A kamarilla természetesen István nádor rovására írta a kirobbant szabadságharcot, ezért hazánktól a lehető legtávolabbra, édesanyja szászországi birtokaira száműzte a férfit. A főherceg ezután soha többé nem vállalt közéleti szerepet, a következő években főként természettudományos érdeklődésének hódolt, illetve karitatív tevékenységével szerzett magának hírnevet.
István 1848. évi szándékai és motivációi máig vita tárgyát képezik, annyit azonban kijelenthetünk, hogy a történelem nem bánt vele igazságosan, ugyanis a nádorra hosszú ideig Bécsben és Magyarországon is árulóként tekintettek. Az egykori királyhelyettes és Ferenc József császár ugyan 1858-ban formálisan kibékült, ám István főherceg ezután sem léphette át a magyar határt, és Ausztriába is csak külön engedéllyel térhetett vissza.
A súlyosbodó tüdőbaja miatt néhány évvel később a francia mediterrán tengerparton, a Nizza mellett fekvő Mentonban telepedett le, és itt is érte őt a halál 1867. február 19-én. Testét Budán, a nádori kriptában helyezték végső nyugalomra; utolsó útján már gyász és szimpátia kísérte őt a magyarok részéről, amit az mutatott meg leginkább, hogy a későbbiekben számos legenda terjedt el István főherceg meggyilkolásáról."
H.
1867. február 19-én hunyt el Habsburg István főherceg, Magyarország utolsó nádora, aki 1847–48 között töltötte be a királyhelyettesi tisztséget.
"Az államalapító után elnevezett főherceg 1817. szeptember 14-én, Budán született. Édesapja a „legmagyarabb Habsburg”, József nádor volt, aki több mint fél évszázadon át kormányozta Magyarországot. István apja birtokán nevelkedett, ahol nem csak a Birodalom tartományainak kormányzásához szükséges ismereteket sajátította el, hanem öt nyelven is megtanult, és komoly érdeklődést mutatott a természettudományok iránt.
István főherceg közszereplése az 1838. évi pesti árvíz idején kezdődött, ekkor a mentési munkálatokból és a károsultak segélyezéséből is kivette a részét. 1838-tól István egyre jobban beilleszkedett a magyar közéletbe, Bécs joggal tarthatott attól, hogy valamilyen módon a Szent Korona megszerzésére törekszik. Sokan ezzel magyarázzák, hogy 1839-ben V. Ferdinánd kiszakította a főherceget magyar környezetéből, és ötévnyi tanulás után csehországi helytartónak nevezte őt ki. István 1847-ig, három éven át képviselte az udvart Prágában, majd miután édesapja elhunyt, előbb helytartóként, majd 1847 novemberétől nádorként irányította Magyarországot.
István nádor, 1847
Bár békeidőben kiváló kormányzónak bizonyult, szerencsétlenségére olyan időszakban került a hatalomba, mely forradalomtól és háborús forrongástól volt terhes. Nádorsága harmadik hónapjában kitört a párizsi forradalom, a felkelési hullám pedig átterjedt a Habsburg Birodalomra is. István az 1848 tavaszán kibontakozó politikai küzdelemben nehéz helyzetbe került, hiszen Bécsben a magyarokat, Budán pedig a császári udvart képviselte; ez a kellemetlen státusz döntő szerepet játszott abban, hogy a nádor 1848-as tevékenységét később ellentmondásosnak értékelték. Helyzetét jól mutatja, hogy Kossuth március 3-i beszéde után még elgáncsolta azokat a liberálisokat, akiket március 17-én már kormányalakításhoz segített.
Az első felelős magyar minisztérium létrehozásában nyújtott támogatást az áprilisi törvények politikai immunitással honorálták, vagyis Istvánt politikai döntéseiért nem lehetett felelősségre vonni. Ennek következtében a főherceg soha nem tudta lemosni magáról azt a vádat, hogy 1848-ban a Szent Korona megszerzésére törekedett, holott erre nem tett lépéseket: hatalmát személyes ellenérzései dacára is Batthyány sikere érdekében vetette latba, a későbbiekben pedig éppen a pesti kormány próbálta őt védőpajzsként felhasználni Béccsel szemben.
Erre azután került sor, hogy Jellasics horvát bán V. Ferdinánd védelmére hivatkozva 1848. szeptember 11-én fegyverrel támadt Magyarország ellen. A felfordulás teljes volt, hiszen éppen ezen a napon mondott le a Batthyány-kormány, a távozó miniszterelnök pedig úgy próbálta megelőzni az összecsapást, hogy István nádort kérte fel a honvédseregek vezetésére.
István nádor lovasportréja
A béke érdekében a főherceg elvállalta a fővezérséget, és a Balatonnál megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni Jellasiccsal, aki végül nem jelent meg a Kisfaludy nevű gőzösön. Miután a közvetítési kísérlet látványosan kudarcba fulladt, István még lehetetlenebb helyzetbe került, 1848. szeptember 22-én a nádor váratlanul elhagyta Budát, és soha többé nem tért vissza Magyarországra. Távozását a magyar vezetés szökésnek vélte, de mint utóbb nyilvánosságra került, V. Ferdinánd király legfelsőbb kézirattal azonnali hatállyal Bécsbe rendelte.
A kamarilla természetesen István nádor rovására írta a kirobbant szabadságharcot, ezért hazánktól a lehető legtávolabbra, édesanyja szászországi birtokaira száműzte a férfit. A főherceg ezután soha többé nem vállalt közéleti szerepet, a következő években főként természettudományos érdeklődésének hódolt, illetve karitatív tevékenységével szerzett magának hírnevet.
István 1848. évi szándékai és motivációi máig vita tárgyát képezik, annyit azonban kijelenthetünk, hogy a történelem nem bánt vele igazságosan, ugyanis a nádorra hosszú ideig Bécsben és Magyarországon is árulóként tekintettek. Az egykori királyhelyettes és Ferenc József császár ugyan 1858-ban formálisan kibékült, ám István főherceg ezután sem léphette át a magyar határt, és Ausztriába is csak külön engedéllyel térhetett vissza.
A súlyosbodó tüdőbaja miatt néhány évvel később a francia mediterrán tengerparton, a Nizza mellett fekvő Mentonban telepedett le, és itt is érte őt a halál 1867. február 19-én. Testét Budán, a nádori kriptában helyezték végső nyugalomra; utolsó útján már gyász és szimpátia kísérte őt a magyarok részéről, amit az mutatott meg leginkább, hogy a későbbiekben számos legenda terjedt el István főherceg meggyilkolásáról."
H.
Facebook
Twitter
Discord
Comments
Nem egy Schwarzenegger testalkatú dalia volt az biztos.
A vallahoz kepest aranytalanul pici a nyaka meg a feje
Tehetetlenségi erő.