Alázat, bizalom, állhatatosság
Kirkuf
„Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején....” (1Pét 5, 6-9)
Három szóval lehetne meghatározni ennek a bibliai szakasznak a mai üzenetét: alázat, bizalom, állhatatosság. Megalázni magunkat Isten előtt, bízni az Úrban teljes szívből és szilárd hittel kitartani Isten mellett, ellenálva a Sátán kísértéseinek. Három mozzanat, amely nem hiányozhat az őszinte istenfélő életből. Az első tehát az alázat. Fület sértő szócska ez, és bizonyára meg van ennek az oka. Talán azért sérti fülünket, mert ismerünk olyan embert, akinél az alázat csupán alázatoskodás, aki ravaszságból, érdekből teszi ezt. Vagy talán arra gondolunk, hogy az alázatos ember az, akire bárki rátaposhat, akinek mindent el kell tűrnie. Kétségtelen hogy az alázat kapcsolatban áll a tűréssel és szenvedéssel is, de az ige szerinti alázat sokkal többet jelent. Arról van szó, hogy leszállok a magas lóról, elismerem eszem és képességeim végességét. A büszke ember sokra tartja magát, éppen ezért a büszke szív sosem tud megnyílni Isten előtt. Magával van eltelve, el van bizakodva és túlértékeli saját magát. Az Úr Jézus egyik példázatában előttünk áll a farizeus imádsága, aki büszkén így imádkozik: Uram, köszönöm, hogy ilyen jó ember vagyok, aki böjtölök, tizedet fizetek és nem vagyok olyan rossz mint pl. ez a vámszedő. A büszke ember nem érzi magát Istenre szorultnak. Jézus azt mondja az ún. Hegyi Beszédben: boldogok a lelki szegények, azaz azok akik rádöbbennek mennyire nyomorultak Isten nélkül. Ez az alázat. A 8. zsoltárban így vall a zsoltáríró: ha megnézem kezeid munkáját azt kérdem, micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Testvéreim vajon nem váltunk-e önelégült emberekké, akiknek ne beszéljenek Istenről, bűnről, akik mindenkinél szuperebbek és okosabbak vagyunk? Alázzátok meg tehát magatokat Isten előtt, int az apostol. Ideje van előtte leborulni, beismerni vétkeinket és nem magyarázkodni, hanem bűnbánatot tartani, úgy mint a vámszedő a már említett példázatban: Uram, légy irgalmas nékem bűnösnek. Aki megalázza magát, Isten felmagasztalja azt. Az alázat tehát lealacsonyítása önmagamnak, kevésre tartom magam, a felmagasztalás pedig az, hogy Isten felemel, eltölt az Ő áldott jelenlétével. Büszke, makasz szívvel lehet élni, de eljön az idő, amikor Isten „letöri a szarvunkat”. Csak nehogy túl késő legyen.
A másik kulcsszó a bizalom. Nem magamban, erőmben, anyagi lehetőségeimben bízni, mégcsak nem is egy befolyásos ismerősben, hanem Istenben. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok”(7. vers) Gond lehet mindaz ami bántott, vagy még mindig bánt, gond lehet valami kilátástalan helyzet, gond lehet valami ránkháruló feladat vagy bármilyen terv amit szeretnénk megvalósítani. Valamennyiünk küzdünk a mindennapi gondterheltséggel. Egy idő után ezért válik beteggé a lélek és merül a túlzott aggodalmaskodásba annyira, hogy a legkisebb gondtól is pánikba esünk. Bízzatok Istenben, mondja Péter apostol, vessétek reá gondjaitokat. Nagyon áldásos amikor megállsz reggel egy imádsággal Isten előtt és elmondod neki mi bánt, mit szeretnél aznap tenni, elmondasz neki mindent alázattal: nézd Uram ez a helyzet, kérlek segíts. Mennyire boldog az az ember aki úgy tud elindulni, hogy most már jó helyen van a gondom, megoldhatom azt, mert Isten meghallgatott engem. Persze nem várhatjuk el, hogy minden gondunk magától csak úgy megoldódik, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, de Isten kegyelmében és gondviselésében bízva munkálkodhatunk, az eredmény reménységével. Van okunk bízni Istenben, hiszen Ő megmutatta mennyire szeret, bebizonyította ezt Jézus Krisztus által. Ma is az ige és a Lélek által jelenlevő Jézus mellett elegendő az 5 kenyér, ma is erőre kap a beteg, a bánatos megvigasztalódik.
A harmadik kulcsszó az állhatatosság. Megmaradni a hitben Isten mellett, ellenállva az ördögnek. Nagyon szemléletes a 8. vers, amikor a sátánt mint éhező, ordító oroszlánt mutatja be, ahogy keresi a zsákmányát. Ezért hív az ige éberségre, józanságra, figyelésre. A sátán törekvése, hogy feledtessen Istent, hitet, alázatot, bizalmat és sok kísértés les a mai emberre: világiasság, élvezetek, anyagiasság. Széles nagyon az út, tágas az a kapu, hatalmas a kínálat. Vigyázzatok, legyetek felkészültek, maradjatok meg a hitben szól a felhívás. Hányszor halljuk azt a belső hangot: elég neked a vasárnapi ige, nincs idő mindennap olvasni azt, elég a vasárnapi imádság. Halljuk a kísértő szót másoktól: mit kegyeskedsz, minek neked bibliaóra, gyere inkább diszkóba, vagy kártyázni vagy italozni. A Sátánnak ellenállni, a hitben erősnek maradni csak úgy lehet, ha tápláljuk rendszeresen hitünket. Ha elhanyagoljuk az igeolvasást, a mindennapi imádságot, az Isten akaratára való figyelést biztos, hogy a széles útra tévedünk és már nem figyelünk a Jó Pásztor hangjára.
Alázat, bizalom, kitartás. Mindhárom elengedhetetlen része az igazi keresztyén életnek. Így kövessük a mi Urunkat, az érettünk meghalt, feltámadott és nekünk bűnbocsánatot és örök életet szerző Úr Jézus Krisztust. Ámen.
L. I.
Magyar Nemzeti Part az erepublikon különszáma jön majd....
Comments
FAPFAPFAP
Áldassék!
Áldassék!
Új (régi) vallás terjed az erepen... Burgiban egy vallásháború?
soon
[removed]
jó cikk
🙂
és lőn világosság
ámen
"A másik kulcsszó a bizalom." "A harmadik kulcsszó a bizalom. "
És mi van az állhatatossággal ? Kérem javítsa ki!
Mert én elolvastam! 😃
köszönöm javítva
Na te párt-bérenc és szöveglopó.
A forrást illene megjelölni:
http://lelekebresztes.hu/Elmelkedesek/elmelkedes71.htm
(bár lehet ez is csak másodközlő)
Szerintem az emberek többségének nyilvánvaló volt, hogy külső helyről másolja ide a szöveget.
Te élvezed, hogy szinte minden cikke alatt trollkodsz valamit? Ennyire rosszmájú vagy? Ha ennyire szeretsz írni, miért nem írsz saját cikkeket?
Persze jogod van kommentelni akárhová, de ezen azért elkondolkodhatnál..
Itt egy játékos aki éppen elkezdett aktív lenni a sajtóban erre mást se csinálsz csak kötekedsz vele folyamatosan.
Nem nyilvánvaló. Forráshely és szerző feltüntetése, idézőjelek feltüntetése nélkül nem az. Felteszem, a korrekt idézés szabályának puszta nem ismerete magyarázza ezt a mulasztást.
1. Tegnap még azt írtad soha nem reagálsz a kommentjeimre.
2. Ez a vallási beállítottságú karakter a te pártodat reklámozta egyik cikkében, csak azóta szentelek neki több figyelmet egy átlag hívőnek.
Bocs, elfelejtettem igazad van. De te tényleg egy hülye troll vagy.
azért a cikkeidet várjuk
rövidítésben benne van L.I.
persze a bibliát is másolják és úgy terjesztik kedves rossz indulatu barátom
a misékre kiadott szövegek java részét már megirták menj el több misére és észreveszed hogy az igét sokszor egyformán hirdetik 🙂
A rossz indulat érezhető, de ne foglalkozz a trollokkal. Szerintem jó dolog, hogy valaki ilyeneket is kiad az itteni felületen.
Kz az az L.I.?
Van neki rendes neve vagy azt nem szabad leírni?
sok közöd nincs hozzá, te nem ehhez a Nemzeti keresztény gyülekezethez tartozol, te csak bekiabáló vagy aki istentelenné kezd válni, de megbocsátok menj békével
Honan tudod, hogy nem tartozom a Nemzeti keresztény gyülekezethez?
Ki vagy te, hogy megmondhatod ki tartozik oda és ki nem?
És hogy mered rám azt mondani hogy istentelenné válok?
Milyen jogod van erre és mi okod?
Az hogy kritizálom amit csinálsz?
ismétlem fsb 1000 távozz békével
Miert nem írtad 4 z-vel ugy hatásosabb a távozz 🙂
hozzá teszem ezt az irást több helyen is lehozták, de én az eredeti forrásbol dolgoztam és te egy másolatot raktál csak be
természetesen alázattal örülök annak hogy elkeztél isten szeretetét szemed előtt lebegtető úton járni
Miből gondolod, hogy most kezdtem?
aki istent szereti az pozitiv építő természetü és az eddigi irásaid arra törekedtek folyamatosan, hogy beszólj és lejárass.
De az igazi keresztények ilyet nem tesznek, hanem alázattal elviselik az ilyen beszólásokat és probálják építő jelleggel felhasználni.
Néha méjülj el egy kicsit imádkozás közben-
Miért az igazi keresztények mit tesznek?
Egy pártot reklámoznak a vallási szövegek alatt?
Mindenki maga számoljon el a hitével és cselekedeteivel isten szeretetének viszonylatában. Én nem kérdőjelezem meg sem a hited, sem azt milyen a viszonyod istenhez.
Én azt kifogásolom amit a csinálsz, az meg csak egy vallási köntösbe bújtatott pártpropaganda.
mint feljebb irtam menj békével a saját közösségedhez
Felhívom a figyelmet arra, hogy a következő kiadványomban párt reklám lesz és akit ez irritál az kihagyhatja az olvasását 🙂
Nem hagyom ki, sem annak kritikai észrevételezését.
Természetesen bármilyen Magyar Nemzeti kereszténységet nem sértő reklámokat is lehozunk és aki hirdetni szeretne keressen meg
Kérném olvasóimat, hogy fsb1000 reakcióit hagyják figyelmen kívül, hiszen minden keresztéy vallási kiadványt a jehova tanui más szemszögből nézik és mi nem a jehova tanui kiadványa vagyunk
És most hogy jönnek ide a jehova tanúi?
Ne akarjál már velük összekeverni. Az igazságot mond😛
Te Gaius pártjának tanácsadója vagy. Ott vagy a párt oldalán. Amit csinálsz az a párt bújtatott támogatása vallási köntösben.
Nekem meg nem tetszik, hogy erre használod a keresztény szövegeket.
Neked meg az nem tetszik hogy szóvá is teszem.
Még arra is vetemedtél, hogy azt írd nekem istentelenné válok. Milyen jogon mondod ezt? Ki vagy te hogy ilyeneket írhatsz egy másik embernek?
Elolvastad a cikket az alázatról, de nem tudod értelmezni és akkor ismét irom neked fsb távozz békével ez nem a te közösséged
nem akarom fsb pártját fogni, mert mostanában tényleg egy kicsit sok a balga kommentje, de ez a "vita" megnevettetett kedves Kirkuf, és főleg ez a hsz-d, mert számon kéred fsb-n a cikk tartalmának alkalmazását, holott a te kommenteidből sem az alázat árad. ez nem bántás akar lenni, csak szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy ha "vizet prédikálsz" méghozzá "nagy hanggal" akkor ne "igyál bort" 🙂
Igazad van Kirkuf püspök az fsb1000 rel szemben ez egy klon troll aki több fsb karakterrel rendelkezik és csak bomlaszt mindenhol. Javaslom fsb nek vagy az fsbseknek hogy csináljom magának olyan ujságot ami neki tetszik, hogy mi is kritizálhassuk az ő irásait.
FSB itt nagybetüvel irlak és nem olyan nemecsek ernősen kisbetüvel ahogy te elnevezted kódnevek alá bujt trol karaktered a képed alapján. Ha te is szereted a keresztények szenvedését olyanok miatt mint te itt majd megkapod.
Itt is kritizálhatod az írásaim, nem kell ahhoz újságot létrehozzak.
A vádjaid elutasítom, nekem csak 1 karakterem van.
Épp ez a társaság hozott létre klónkaraktereket hogy engem lejárassanak. Még az avataromat is ellopták.
mint fentebb irtam menj békével a saját közösségedhez
Ne aggódjál én jól megvagyok a saját közösségedben.
Abban viszont biztos lehetsz minél durvább dolgokat művelsz , annál jobban fogod kapni a kritikát tőlem.
Főleg olyanokért amikor kijelented, hogy istentelenné válok.
Ki hatalmazott fel erre? Ki kent fel, hogy ilyeneket írhass nekem?
@K,
kis kirekesztő ...
nem szégyenkezel?
A mi közösségünk nem a tied fsb troll. Én adtam az arcom és a nevem a játékhoz öszintén, de te elvagy bújva egy trollfej mögé.
Mi nemzeti keresztények nem szivesen látjuk az ilyen alakot mint te aki rombolni szeretne. Mi építünk és sajnáljuk azokat aki olyanná alakult, mint te.
Nem vetted még észre hogy felesleges vagy itt, ha ilyen stilusban irogatsz?
Hogy mered a szentiráshoz kapcsolódó idézeteket mocskolni stilusoddal?
Vak vagy? Elküldtek békével és szeretettel
Valamit félreértesz, vagy szándékosan ferdítesz.
Én sehol nem mocskoltam a szentíráshoz kapcsolódó idézeteket.
Hazudsz ha ezt állítod.
..
Egyébként mit építetek?
Gaius pártját? Mert mind annak vagytok a tagjai.
Kirkuf meg egyenesen a tanácsadója annak a pártnak.
Na itt álljunk meg.
Kirkuf: Amit a cikkben bemásoltál annak nagyon örülök, élvezettel és hálával olvastam végig a cikkedet, aztán az első kommentednél a hálaérzetem átcsapott keserűségbe, ugyanis ott döbbentem rá, hogy benned nem társra leltem, aki segítségemre lehet eMagyarorszég evangelizálásában, hanem egy olcsó reklámemberre, aki báránybőrbe bújik, hogy megtévessze a jámbor embereket. A krisztusi közösség egyik legfőbb ismérve az, hogy Krisztus is jelen van. Tehát, ha a közösségedet krisztusinak akarod tudni, akkor mindenben Krisztus szerint kell eljárnotok, a gyengébbek, "bűnösök" felé nem ítélettel, hanem szeretettel fordulni, nem kizárni őket a közösségből, ahogy Jézus sem zárta ki Mátét, a vámost, vagy Mária Magdolnát, a házasságtörőt, hanem szeretettel felemelte őket magához, ezáltal olyan változást indítva el bennük, melynek hatására az Egyház példaképül állítja őket elénk.
fsb1000: Bár az esetek egy részében helyesen átlátod a dolgokat, de mivel ezt nem a közösség, az eNemzet építésére, egységesítésére használod, hanem a széthúzást erősíted vele, így te sem vagy különb azoknál, akiket kritizálsz. Bár a kritikáid sokszor megalapozottak és igazak, mivel nem tudod őket helyesen a szembesítettek elé tárni, nem tudod építő jelleggel előadni, csak vádolásra és ítéletre használod, így egyéni szinten is rombolsz, valamint a gerjesztett veszekedésekkel a közösség széthullásához is hozzájárulsz. Próbálj meg a jövőben irgalommal és szeretettel kritizálni, ne előírd másoknak, hogy mit tegyenek, vagy ne tegyenek, hanem csak szempontokat, segítségeket adj nekik, hogy te hogy látod jobbnak, te hogy tartod esszerűbbnek a dolgokat. MAGADRÓL beszélj, ne másokról, akkor figyelni fognak rad.
ez aztán nem semmi írás volt, ment rá a vote. 🙂
Köszönöm, remélem, hogy az ehhez hasonló megjegyzésekkel lassan-lassan sikerül célt érnem 🙂
Köszönöm a tanácsot
Zozoka88: Rendben, figyelembe veszem amit írtál.