[MHP] Bevándorlási Minisztérium
MHP - Magyar Hazafiak Partja
Tisztelt olvasók, szimpatizánsok, kedves párttagok!
Elérkezett az idő, hogy a jelenleg nem működő Bevándorlási Minisztériumot újra felélesszük, és kicsit átalakítsuk.
Hogy miért pont most? Azzal, hogy hazánk egy stabil bónuszbirodalmat épített ki a közelmúltban, együtt jár az is, hogy elég sok kint cégező magyar, haza fog jönni, vagy már hazajött. Mellettük azonban becsúszhat néhány nem kívánt elem is Hazánkba, ami ellen nagyon jó védelmet nyújtana a Bevándorlási Minisztérium, ha működne. Ám sajnálatos módon, a minisztérium élére, már hónapok óta, egyik elnök sem jelöl ki senkit, így a beérkező ÁP kérelmeket ellenőrzés nélkül fogadják el a képviselőtársak.
Frakciónk úgy vélekedik erről, hogy a minisztérium alapjait kellene átalakítani, a hatékony működés érdekében. A munka oroszlán részét Hamptitus képviselő úr végezte, aki amúgy korábban már vezette a Bevándorlási Minisztériumot, így nagy tapasztalattal rendelkezik a témában.
Módosítási javaslat
A fenti link az új törvényjavaslatokhoz vezet, ezek azonban még nem teljesen véglegesek, van néhány pont, amit mindenképpen meg kellene vitatni a kongresszus ülésésn is.
Üdvözlettel
denes1es
Comments
[MHP] Bevándorlási Minisztérium
http://www.erepublik.com/en/article/2495801
Vote & Shout
IRL KIvándorlási Minisztériumot!
2014. júniusa óta ez a form él jelentkezésre http://tinyurl.hu/L2Jj/ A doksis nem jó
o7
Gyorsan átfutva nagyon jó!
Csak így tovább!
Végre, egy eseménydúsabb ülés.
(if you do not know any but you know well-known persons from the alliance where eHungary is member, that may be acceptable too)
milyen szövetségnek vagyunk a tagjai?
egyébként király, szépen előre gondolkodtok.
na mondjuk átpörgetve a doksit, megérik bennem a kérdés, hogy sok kretén ül a parlamentben?
ember, ez a való világot akarja szimulálni. Akkor SZERINTED ?
Grat!
Mintha élnénk.
Támogatandó!
Jó ötlet, de szerintem nem a kétes elemek ellen kellene minisztériumot hozni, hanem hazacsábítani a megbízhatóakat. Erre nagyobb szükség lenne, mint a védelemre. (persze arra is figyelni kell) Azok, akik a TP medál miatt nem jönnek haza, nagy veszteség az országnak.
Egyébként meg ha fullbónuszunk van, akkor éppenséggel csak jó lehet nekünk, ha minél többen jönnek, hisz adóznak akkor is, ha nem akarnak.
Ráadásul, ha itthon hajtanak TP medálra az csak jó nekünk. Nem feltételezem, hogy ütöttek volna ellenünk, de nagyon nem mindegy hogy egy országnak mekkora a sebzése...kétszer is átgondolják majd, hogy ki ellen akarnak ütni. Ha pl. a fullbónusz miatt lenne sok hazaköltöző és sok bevándorló és emiatt megnőne a sebzésünk 30%-kal, akkor a diplomáciánk is hatékonyabb lenne. Szóval hajrá, sok ÁP-t osszunk ki. Amúgy nekem nem tetszik így a TP medál. Pont a fentiek miatt...csak a röghözkötést eredményezi.
Hazacsábítani a megbízható magyar embereket, nem a konga dolga. Kiszűrni a kéteseket, az már igen.
Pedig jo kis kormanyprogram
szerintem a románokon kívül másokat nem nagyon kell kiszűrni
Phoenix ezzel kb egyet tudok érteni.
25
26 nyertem 🙂
TO veszély van?
remélem nincs
MHP papír? Közlöny nincs?
?
Ezt most az MHP csinálja, vagy a kormány?
A bevándorlási minisztérium a kormány része, azonban szerintünk a konga alá kéne áthelyezni. Ez egy MHP indítvány, szóval igen, az MHP frakciója indítványozza ezt a törvénymódosítást.
politikai tőke elsikkasztása, a hatalmi ágak összefonódása, visszaélés személyes befolyással és pozícióval, basáskodás
\o/
És a menekült-táborokat kerítsék körbe, kutyás őröket, géppuska-fészkeket, aknamezőt köréjük!! 😎
Menekült-tábor? Miért nem csinálunk egyből munkatábort nekik?
Az olajkutak körül amúgy is van kerítés, szóval én azokat ajánlom. http://www.erepublik.com/images/buildings/13.png
Alapvetően egyetértek.a bevándorlókat alaposabban kéne kiszűrni és az elért eredmények miatt is akárkit ne vegyünk be kicsi, de harcias hazánkba. Nem az a magyar aki magyarnak született, de a magyarságért semmit sem tesz, hanem az az igaz hazafi, aki bárhol a világban magyarnak vallja magát és ami fő ugy is él és viselkedik. Tehát én magyarságból a bevándorlók kérelmének elbírálásakor egyfajta magyarsági vizsgát is megkövetelnék.
" Mellettük azonban becsúszhat néhány nem kívánt elem is Hazánkba, ami ellen nagyon jó védelmet nyújtana a Bevándorlási Minisztérium, ha működne. "
Ez szép és jó, de azért talán meggondolandó. Merthát miért is ne vehetnénk Lengyelország az egykori szerepét, azaz más országokból hozzánk költözzenek fullbónuszért a cégesek.
Egyrészt nálunk adóznak, ami növeli az államkasszát, másrészt, ha a bónuszokat veszélyeztetve látnák, ezek a cégesek szintén mellettünk tankolgatnának nehogy elvesszenek.
Én sem vagyok amellett hogy most boldog-boldogtalan jöjjön, de azért hadd ne vezessük be a határzárat. Sőt, inkább kommunikáljuk kifelé hogy nyiltak vagyunk külfödi cégbirodalommal rendelkezők befogadására.
Igen, ezzel semmi baj, sőt nagyon is támogatandó, hogy a külföldi cégesek is átjöjjenek hozzánk. Őket nyilván be is engednénk, ahogy azt eddig is tettük.
véleményem szerint ezzel a céges birodalommal rendelkező játékosokkal nem árt vigyázni. az igaz hogy hasznunkra lennének, de tudják ezt ők is ezért nyilván egyéni feltételeket kérnek.ezzel nem is lenne baj, csak mi van ha néhány nap, hét vagy hónap múlva egyszerüen odébb áll és más országnál csinálja ugyan ezt a két kulacsos játékot?.. Ezért írtam, hogy az állampolgársághoz valamiféle magyar kötődést is el kéne várni. Legalább ismerje az országot.. Lengyelekkel más a dolog.. a régi mondás szerint Lengyel Magyar két jó barát, eggyütt harcol, issza borát.Nekik lehet tényleges kötődésük hozzánk. náluk a feltételt enyhíteném addig amig a régi történelmi bizalom megonására nem adnak okot...Ha érdkel valakit a magyarsági tesztre lenne néhány ötletem
Szerintem alapvetően nem gond az, ha ilyen-olyan emberek jönnek ide. Ha valaki megkapja a magyar ÁP-t, két választása van, beilleszkedik, vagy tovább áll. Ezzel nincs semmi baj. Azzal van a baj, ha valaki a 3. lehetőséget választja, méghozzá az ország belülről bomlasztását. Első sorban ezeket kell kiszűrni, mert ezek árthatnak nekünk.
eltudok olyan sratégiát képzeléni a játékban, hogy a rivális birodalmak, államok külön kémeket bíznak meg azzal a feladattal, hogy beépülve más országokba azok sratégiáit kifürkésszék, majd odébb állnakés viszik a híreket
Ezeket lenne jó kiszűrni. 🙂