[OM] Oktmin Mentor Program - Ismertető

Day 1,931, 13:25 Published in Hungary Hungary by Oktatasugyi Miniszterium


Kedves olvasók,

A mai közlönyben beszámolok a mentor programról. Mint azt ahogy az első -beköszönő- közlönyben írtam, az Oktatásügyi Minisztérium megkapta a mentor programot, és ezt végre sikerült letisztázni és be is indítani, így a mai naptól hivatalosan is újra indul az Oktmin Mentor Programja.

- Természetesen a szervezés alatt a jelentkezőket nem hanyagoltuk el. -
A program megvalósulásának oroszlánrészét Guszev végezte, köszönöm neki, hogy mindennek utánajárt!
Nos lássuk is miről szól ez a mentor program.

Mentorprogram - Azért, hogy minden kezdőnek jusson egy tapasztaltabb játékos, aki tanácsaival tudja segíteni a kezdő játékost.

Az Oktatási Minisztérium által kezelt program célja, hogy a tapasztaltabb játékosok segítsék "fiatalabb" társaikat, amennyiben lehetőségük engedi akár fegyverrel és étellel is. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint minden kezdő játékos mellé tudjunk állítani egy segítőkész társat!

Reményeink szerint e képpen egyre több "újonc" ismeri meg a játék apró trükkjeit, annak minden modulját (politikai, gazdasági, hadi, újságírás stb), a stratégiát, a kormányzat működését, ezáltal idővel aktív részévé válhat eMagyarország népének, és megmarad e játék keretein belül, hogy az új nemzedéképítő tevékenységével eMagyarország újra fénykorát élhesse, de legalábbis stabil, erős és meghatározó szerepét visszanyerje, megerősítse.

Tehát, aki érez magában erőt és tudást, hogy egy, vagy akár több kezdőt segítsen tanácsokkal vagy javakkal, azt várjuk az Oktmin Mentor Programjába, mint mentor, és a következő űrlapot kitöltve jelentkezhet a csapatba.

A kezdők számára is elkészült a mentor kérő űrlap, mely a kezdő üzenetben is megtalálható - a régebbi űrlap lett módosítva. (Terveink szerint egy új kezdő üzenetet fogadtatnánk el a kongresszussal, mivel a kezdő üzenetben inaktív csetszoba van megadva, persze akik oda tévednek fel, el vannak irányítva a megfelelő szobába, de így mégsem olyan hatékony.)
A kezdők számára létrehozott űrlapot itt tekinthetitek meg.
Kérlek ne spammeljétek tele, ez a kezdőknek szóló űrlap

A program úgy működik, hogy a kezdő az űrlapon jelzi, hogy szeretne egy mentort, és akkor az Oktmin Mentor Program dolgozója a korábban jelentkezett mentorok közül kijelöl mellé egy mentort. Majd értesíti a mentor és a kezdő játékost is, hogy ki lett a „párja”. Az #oktmin szobában pedig tudnak is találkozni, ha sikerül csetre felcsalni az illetőt.

Bízom benne, hogy sem mentorokban és úgy kezdőkben sem lesz hiány, és eMagyarország játékos közössége gyarapodni fog, és aktív játékosokat sikerül bevezetni az eMagyar társadalomba.

Köszönöm, hogy olvastátok,

Hercegno & Guszev