Join the new world

Köszöntöm a kedves olvasót!

I. rész
Visszautalva a bevezető cikkemre: http://www.erepublik.com/hu/article/bevezet-1-2049042/1/20 elindulok a magyarjainkkal a hadak útján Ázsiából egészen a honfoglalás előtti időkig.
A magyarság eredetével kapcsolatosan többféle elmélet látott napvilágot a hivatalos finn-ugor elmélettel szemben. Ezeket mellőzném, kizárólag a korabeli írott forrásokra, tehát tényekre utalok a cikkemben.

A magyar népnév eredete:

A magyarok elnevezései az ószláv forrásokban ugorok vagy ogurok (ugri), a bizánci és korai latin forrásokban uniguri, Ungri (valószínűleg az onogurok névből). Ezenkívül még más népek nevével is gyakran azonosították őket (hunok, avarok, türkök, szabirok, baskírok). A középkorban a magyarok latin elnevezése Hungarus, Magyarország neve pedig Hungaria volt.
Az első görög feljegyzések az 830-as évek eseményeinél ungroi (ungrok), unnoi (hunok)és turkoi (türkök) néven említik a magyarokat, majd általánossá vált a türk név használata. A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak („madzsar”).
Középkori krónikáink szerint a hét honfoglaló törzs (a „hetumoger”) közül a vezető törzs, amelyhez Árpád fejedelem is tartozott, a Megyer törzs volt. Ez a törzsnév lehetett a magyar népnév egyik alakja.
Hinkmar reimsi érsek jegyezte fel az 862-es évhez: ..."korábban ismeretlen ellenségek..., akiket ungrinak (magyaroknak)neveznek"..., pusztítanak. A német földön levő fuldai kolostor évkönyvében 894-ben azt olvashatjuk: ...."megjelentek a magyaroknak nevezett avarok." Renginó prűmi apát a szkítáktól származóknak írja a magyarokat, s a 889-es év eseményeinek leírásában a magyarok „féktelenségét" emeli ki. Widukind, a vesztfáliai Corvey-kolostor szerzetese a X. században olyan avaroknak tartja őseinket, „akiket most magyaroknak neveznek". A magyar nevet a latin nyelvű szövegekben - ungri, hungri, hungari- alakban találjuk.
A XI. századi Nesztor-féle orosz évkönyvben fekete és fehér ungorokról ír, akik közül,csak a fekete ungorok azonosíthatók a magyarokkal. - Így lettünk a krónikások szerint eleinte az avarokkal, majd a hunokkal azonosak.

A magyar nép vándorlása:


Az ősmagyarság sztyeppei lovasnomád nép volt. Legkorábbi ismert hazájuknak a Volga vidékét tekinthetjük (Magna Hungaria), az ie. 5. századtól kezdődően. Az ősmagyarság a feltételezések szerint mintegy ezer éven át lakta ezt a területet. Bár nagyobb részük az 5. század körül innen továbbköltözött, egy kisebb részük azonban maradt. A hátramaradottak tovább őrizték nyelvüket, ezért találhatott rájuk Julianus,1236-ban, nyolcszáz évvel később. Ő nevezte el ezt a területet Magna Hungariának.
A legújabb kutatások szerint a magyarok a 670-es években, a Kuvrat-féle onogur-bolgár birodalom felbomlása után költöztek Etelközbe, miután a kazárok valószínűleg magyar segítséggel megdöntötték Kuvrat egymással vetélkedő fiainak hatalmát. A magyar őstörténet későbbi hagyománya szerint első fejedelmünk Levedi volt, akinek a szállásterülete volt Levédia Etelközön belül, de a magyarok rögtön egész Etelközt birtokba vették, és a 7.-9. században birtokolták is.
Etelköz („Folyóköz”), pontos földrajzi meghatározása nem egyértelmű, törzsterülete valahol a Dnyeper–Dnyeszter–Prut folyók környékén lehetett.
A magyarsághoz más népek is csatlakoztak, akik később teljesen magyarrá lettek. Ilyenek voltak az eszkilek, akik talán a székelyek ősei lehettek, de a berszilek és a kabarok is ekkor érkeztek. A kabarok érkezése azért is volt fontos, mert ők a Kazár Birodalom ellen lázadtak fel, majd csatát vesztettek, és végül a magyaroknál kerestek menedéket. Ez azt mutatja, hogy a magyarság legalább olyan erős lehetett ekkoriban katonailag, mint a kazárok.

A magyarok fegyverzete a honfoglalás előtt:

A fegyver őseinknek éppoly fontos és meghatározó eszköze volt és olyannyira hozzájuk tartozott, mint ruházatuk. A honfoglaló magyar férfinak a fegyver munkaeszköze volt. Dzsajháni 920 táján írta, hogy "a magyarok fegyverei ezüstből vannak és arannyal berakottak", VI. Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktikájában így írja le a magyarok fegyvereit: "A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják".
A szkíták a Kr. előtti 600-300 közötti időben, amikor feltalálták a visszacsapó reflexíjat, majd azt Kr.e. 300-200 között tökéletesítették; így alakult ki a hunok és őseink által is használt összetett reflexíj, amely a pusztai népek szinte egyetlen és leghatásosabb fegyvere lett. Ez a fegyver a maga korában a csúcstechnikát jelentette. Az íj lehet egyszerű íj, támasztott- vagy egyszerű reflexíj, réteges íj és kompozit íj vagy összetett reflex-íj. A magyarok íja ez utóbbi csoportba tartozik szinte azonos a szkíta-szarmata, a hun- és az avar íjakkal és távolabbi rokonságban áll a mongol íjakkal; keleti típusú összetett, visszacsapó vagy reflexíjak családjába tartozik.
További fegyverek:
Hajítódárda (pilum), döfőlándzsa (kontarion), harcibalta vagy kétkarú fokos, ostorbuzogány.
A szablya. Európába a szablya az ázsiai lovas népekkel került be¸ ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak. Az ívelt pengéjű vágófegyverek előnyeként említik, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard

Harci taktika:

Az ősmagyarok csatarendje több harcvonalra tagozódott, melyekkel a csatában rendkívül ügyesen manővereztek. Az első harcvonal rendszerint csak színlelt támadást hajtott végre, hogy aztán színlelt hátrálással az ellenséget a hátsó harcvonalak átkaroló mozdulataiba csalja. Messze előreküldött kémeiktől, hírszerzőiktől idejében megtudták az ellenség közeledését, s "mint szokásuk volt, hihetetlen gyorsan csatarendbe álltak". A honfoglaló magyarság csatarendjéről VI. Bölcs León császár megállapítja, hogy "csatarendjükben sűrű, mély csoportokat alakítanak ki… oldalt és hátul külön csoportjaik vannak azok támogatására, kik segélyt igényelnek és az ellenség megkerülésére… van a csatarenden kívül fölösleges erejük, melyet titokban gondtalanul táborozók ellen, vagy harcoló hadosztályok segélyére tartanak fenn… nem csupán egy harcvonalban állnak ki, hanem alakítanak másodikat, sőt néha harmadikat is… Nem mindig harcolnak nyilt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk… vezeték lovaikat közel a csatarend háta mögött tartják, a poggyászt pedig 1-2000 lépésre hátul vagy oldalt, elegendő őrizet alatt".

Elnézést kérek az olvasóktól, hosszúra sikerült a cikkem, de ennél rövidebben és tömörebben nem tudtam megírni. Következő cikkem a honfoglalást közvetlen megelőző kor lesz.

Ide üss a Bánáti búzáért http://www.erepublik.com/hu/military/battlefield/28956