Új szövetség alakult - FŐ hiányában a neve NIX
Borembukkk
Aki nem tudná a Phoenix szövetség gyakorlatilag megszűnt létezni. Igaz ezt senki nem írta le hivatalosan, de az elmúlt napok eseményei fényesen bizonyítják, hogy nem érdemes az MPP-k hálózatáról szövetségként beszélni. A tagállamok el vannak foglalva a saját bajukkal. Akiket éppen ütnek, azok próbálnak védekezni, akiket nem ütnek, azok taktikusan próbálnak kimaradni az eseményekből. Közös kassza nincs, közös tervezés nincs, közös ülés nincs. Majd lesz, de ott a lompos rossz végén leszünk..
Mi az ami van? A NIX! (A betűszó dekódolására várom az ötleteket. A legjobb beküldő 2 hetes szibériai vakációt nyerhet)
Tehát itt van az új szövetség, amelyiknek jelen pillanatba egyetlen tagja sincsen. Éppen emiatt nem lehetnek belső viták, kommunikációs nehézségek, stb. És vannak a jelenleg masszívan szopóágon lévő államok. Elsősorban az oroszok, akiket már az adminok sem menthetnek meg. Aztán a törökök és a szlovének. Rajtuk még segíthetne a szövetség, ha lenne, de nincsen. Aztán vannak a britek, franciák, németek, akik jól elvannak, örülnek, hogy őket nem támadja senki. Vagy kiegyeztek az Edennel, vagy nem. Ki tudja ezt már megítélni. Vannak a bolgárok, akiket már eltöröltek a románok, nem kérnek belőle még egyszer. Vannak a Dél-Amerikai államok, akik röhögnek a markukban, mert őket aztán senki nem cseszteti. Vannak az Indók, akiknek Ausztrália a szívügyük, mással nem nagyon foglalkoznak. Balti államok? Litvánokat lemosták a polákok, éppen csak visszakerültek a térképre. A letteket ugye mi üldöztük el. Ukránok átálltak, Észtek meghúzzák magukat. És vagyunk mi meg a szerbek. Eddig is mi harcoltunk mindenkiért, de most mi vagyunk a terítéken. Szép, kiegyensúlyozott harc lesz mikor 2 ország harcol 9 ellen..
Hát ez a helyzet. Mit lehet itt tenni? Sokan már elmentek, hamarosan még többen fognak elmenni. Annyira nagy az érdektelenség, hogy már fékelni sincs senkinek kedve. Lassan győzni fog a Eden és akkor talán elkezdődik a játék. Vagy játszhatjuk a felszabadító háborúsat, vagy megpróbáljuk SA-ból meghódítani a világot, esetleg eltöröltetjük magunkat az osztrákokkal, vagy megkérjük a polák tesvíreket, ugyan tegyék már meg a szívességet és foglaljanak el minket ők ne örülhessenek a románok.
Persze, vannak tervek, meg ötletek, de érdektelenség hiányában minden próbálkozás meddő kudarc. Az új változtatások nem lettek volna rosszak, ha adnak időt a felkészülésére. Bár ekkora érdektelenség mellett lehet, hogy az is hiábavaló lett volna. Csak azt sajnálom, hogy nem ésszel vagy kitartással győztek le minket, hanem egy rohadt szabályváltoztatással. De hát ez van..
1848-ban is így jártunk, akkor tudtunk szépen meghalni. Ide most valami qrva lelkesítő dolog kellene, de sajnos nem jut eszembe semmi. Csak annyi, hogy ez egy szar, román fejlesztésű játék, amit most a románok szája íze szerint módosítottak és egy hirtelen mozdulattal a fasz rossz végére állítottak minket. Nekem nem tetszik, de amit lehet megteszek, ha már ennyi időt elbasztam itt.
Comments
Ismet rajottem miert nem szeretem a cikkeid...
"Nekem nem tetszik, de amit lehet megteszek, ha már ennyi időt elbasztam itt."
Sokan vagyunk így
Teljesen fellelkesedtem a cikk olvasása közben! Különösen az utolsó mondat, az "amit lehet megteszek, ha már ennyi időt elbasztam itt" fogott meg, Petőfi sem fogalmazhatott volna szebben.
"Annyira nagy az érdektelenség, hogy már fékelni sincs senkinek kedve. "
Én megígértem neked cseten, hogy elkezdek fékelni, de ahogy írtad kedvem sincs hozzá 😃😃 , Kb tényleg beleszarok már én is az egészbe 😃😃
Ipath én sem örülök, hogy ilyen cikkeket kell írnom. Tervben volt egy Gondolatok a Stratégiáról cikk, a Klausewitzi doktrina jelen helyzetbe való átültetéséről, valamint egy kis számolgatás hogyan tudnánk minél okosabban és hatékonyabban üttetni a lakosságot. Alpho szerint nem a gold, és a titkos infók miatt nyer az Eden, hanem a jobb koordináció miatt. Mert a Phx üt mendenfelé szétszórva a sebzést. Példának a pakisztáni háborút említette India ellen. Na, az egy tök kamu harc mégis egy rakat sebzést von el..
Ja azokról a cikkekről nem is beszélek amiket még a V2-re találtam ki. Az hogy ekkora a nihil részben az adminok bűne, de igenis ti is hibásak vagytok benne, mert nulla a tájékoztatás. Chaten pár félinformáció elhangzott, de azoknak is elmegy a kedve, akik veszik a fáradtságot és felmennek megkérdezni, hová üssenek. Ha nem tudjátok megoldani a helyzetet, jobb ha félreálltok, mert így tényleg szétrohad az ország.
Pedig tök realista, (némi túlzással) Ipath, erről délután te is meggyőződhettél az egyik Northern Russia kör végénél. Mikor a küldönc szerepét játszottad és ezt megemlítetted...
nalam tobb idot itt senki nem baszott el : #
New York Nix?
Az éden foglaljon már el végre mindent, jöjjön el a világbéke, csődöljön be a gazdaságuk, unják el a játékot és hagyják végre abba ők is az erepezést!
"közös ülés nincs."
Pontosabban már csak az van xD
"Nekem nem tetszik, de amit lehet megteszek, ha már ennyi időt elbasztam itt."
Ez a függőségi spirál 🙂 Azért nem mész el, mert sok időt beleöltél. Így aztán még több időt beleölsz, amiért még úgy sem fogsz elmenni, pedig utálod és legszívesebben itt hagynád az egészet. Mégsem tudod xD
Mennyire ismerős ez... : p : (
hja: Northern Ink Xposure .. pl : D
Nincs ingerem xarozni.... mégegy : P
Nem Inteligens Xövetsegg izé Xövetség : )
Nem nem, a "NIX" azt jelenti, hogy "NI Keresztes Lovagjai"!
Ők találták fel az Antiochiai Szent Kézigránátot!
[removed]
a lengyeleket irl-re hivatkozva állítsuk az oldalunkra és rögtön más lesz a leányzó fekvése🙂
Chembio:Mi álljunk át,és Szerbián megosztozunk.
Tanulunk egy kis alázatot. Különben meg tök mindegy milyen a játék. Teret ad hogy összejöjjön egy rakás hatalmas figura. Egyszer sírunk, oszt nevetünk, majd megint sírunk. Próbálgatjunk jellemünket. Kurvára jó fejek vagytok, úgyhogy én abba nem hagynám!
No Isten áldja kegyelmeteket!
Borembukk😒zerintem a N.I.X. rövidítés a:
NEM INDOKOLHATÓ X.RT TAKARJA,legalábbis számomra a Phoenix rég ezt jelenti 😃
Alphonak igaza van.
Alpho ferdít.. ne higgyetek neki , csakmert ellenség..
A szerbeket simán le creditcardozták a kínaiak.. szervezés ehhez nemnagyon kell.
Sőt szervezés pl. a V2 utolsó LK csatájához kellett, amit a szerbek csináltak.. kevesebb pénzből, sok emberrel védték a területet.
És, hogy mennyire így van: Szerbia a legnagyobb lakosságú, legerősebb nagyhatalom az erepen.kimagaslika többiek közül..
Legalábbis így lenne, ha csak a játék számítana. Az, hogy onnan mennyi pénzt lehet szerezni
A kínaiak állandóan jöttek golddal felszerelve.. Na ez nem valóságos.. Ez csak a pénzen múlik..
Hát, a lakosságunk és a phx többi állama meglehetősen eszetlenül üt. Lakosság alatt nem azokat értem, akik ott lógnak a cseten és a belüket is kiteszik, hanem a birkákat és a BH vadászokat. Mellesleg az oroszok miatt én egy kanyit nem fogok költeni. Tegnap az egyik éppen csak elvesztett minicsata után láttam, amint a következőben Romol rögtön 15k-t ütött a BH miatt. Ha egy orosz lehet ennyire cinikus, akkor dögöljenek is bele.
Mi is indíthatnánk kismillió terelő csatát, de az úgy nem megy, hogy mindent fizessünk mi, vagy a szerbek. 2 ország vívja a szélmalom harcot a többiek pedig csak sunnyognak. Franicáknak van pénzük, miért nem ütik be a spanyolokat? Németek a polákokat?
ez van
Borembukkk, azért ha jól láttam volt FR vs Sp csata, meg németek is ütöttek vkit. Hogy milyen eredménnyel, nem követtem, de azért próbálkoznak amennyire tudnak.
Bocs, hogy Br ellenesnek tűnik a dolog (bár vhol láttam, hogy ütöttek - hihetetlen is volt) De van még 1-2 más szövetséges, akik még annyit sem tesznek mint a franciák, vagy németek...