[R] Távlati tervek + osztás

Day 2,277, 10:41 Published in Hungary Hungary by Gaius Aquila


A Magyar Nemzeti Párt alig egy hete alakult meg máris 32 tagja van kicsi közösségünknek. Két olyan játékos is csatlakozott hozzánk aki nem értett egyet elképzeléseinkkel, céljuk bevallottan a trollkodás volt. A pártelnöki indulástól visszaléptek és a pártunkat már elhagyták. Köszönöm azoknak akik TO esetére felajánlották a segítségüket. Remélhetőleg bármiféle bomlasztó szándék nélkül tudunk fejlődni a jövőben.


Most pedig jöjjön a fekete leves. Pár napja éjfél körül olvastam aznap a második vagy harmadik búcsúcikket magyar játékostól aki bevallottan a román szövetség miatt távozott. Ezen annyira felháborodtam, hogy enyhe alkoholos befolyásoltság alatt nem feltétlenül szépirodalmi szavakat használva adtam át jó kívánságaimat az elnöknek, az alelnöknek, illetve azok rokonainak. Természetesen erre nincs kifogás, a stílus teljesen elfogadhatatlan volt. Mivel politikus, pártelnök vagyok így a bocsánatkérés nyilvános kell legyen. Szóval bocsánatot kérek! Ha változtathatnék a dolgon akkor emberi és elfogadható stílusban fogalmaznék.

Ugyanakkor a felháborodásom és a véleményem a mai napig változatlan. A játékosok elkezdtek elszivárogni az országból és ez véleményem szerint a kormány politikájának a hibája.

Távlati tervek

A tervem mint pártelnök az, hogy több hozzánk hasonlóan gondolkodó párt elnökével veszem fel a kapcsolatot a hétvégi választások után, és közösen elindítunk egy folyamatot amely ezen pártok összefogására hivatott. Néhány lépést már meg is tettünk ez irányba egyébként. A fő cél, hogy lehetőleg közös elnökjelöltet támogassunk és közös listára szavazzunk a jövőben.

A toborzás szintén napirenden van előbb a top10-be majd a top5-be szeretnénk bekerülni. Folyamatosan zajlik majd a létszámnövelés toborzó cikkek és üzenetek szétküldésével. Ha van olyan tagunk aki szeretne segíteni a toborzásban annak segítségét köszönöm! Ha van ismerős vagy barát a játékban ne habozzunk meghívni őt a pártba!

Pártunk tiszteletben tartja a magyar-szerb barátságot és közös e-történelmünket a játékban, de elítéli a román szövetséget. Célunk, hogy mihamarabb kikerüljünk ebből a szövetségből, mivel a román tagság számunkra nem elfogadható. Támogatjuk a REK-et, egyre több cikket adunk majd ki amiben azokat a csatákat tüntetjük fel ahol Románia ellen lehet harcolni. Több katonai egység már összefogott és vállalták a románok elleni harcot, de erről majd egy későbbi cikkben számolok be.

A Magyar Nemzeti Párt támogatja és kiáll a területi revíziós törekvések mellett. Jelenleg országunk külföldi bónuszok nélkül maradt, ezek egy részét (búza és szarvas) pótolni lehetne Szlovákia elfoglalásával. A lengyelek most úgy is a másik katonai oldalon vannak tehát minden lehetőség adott a szomszédos ország teljes elfoglalására. Lakosságszáma kicsi, így jól, vagy legalábbis jobban védhető terület mint Ukrajna.

Pártunk és én mint pártelnök kiállok minden tagunkért, őket támogatom ahol tudom. Igyekszem megvédeni a közösségünket a trolloktól és azoktól akik csak bomlasztani akarnak bennünket. Ezt a tőlem telhető legjobban teszem most és a jövőben is.


Ellátmány a tagságnak:

A Románia elleni harcot, valamint saját tagságunkat nem csak szavakban támogatjuk. Egyik tagunk Szm4rk felajánlott tetemes mennyiségű élelmet a közösségnek. Ezt köszönöm szépen még egyszer minden tagunk nevében! Ennek egy részét osztom ki ellátmányként a tagságnak. Ez alatt a cikk alatt lehet jelentkezni ellátmányért kommentben. Holnap reggel vagy este fogom kiosztani a szabadidőmtől függően. Bármely MNP tag jelentkezhet akinek ételre van szüksége.

Üdvözlettel,
Gaius Aquila
Pártelnök