Join the new world

---

A tegnapi cikkem úgy látszik, meghozta a várt eredményt, sőt, még az elvárásaimat is felülmúlta, úgyhogy köszönöm a voteokat, shoutokat, támogatásokat és bátorításokat, remélem, hogy ezentúl is kapni fogom őket!

Az egyetlen hasznos változás, amit a három év óta észrevettem, az ez az Endorse, így már anyagilag is kifizetődő pepecselni a cikkírással, annál is inkább, mert azzal az egy cikkel többet kerestem, mint egy egész heti munkával! Köszönöm!

A további ajándékozóknak is hálás vagyok, őket az előző cikk végén említem meg név szerint, ugyanis folyamatosan updatelgetem az írásaimat, néha érdemes vissza-vissza olvasgatni őket! (Mint például a Csíki Sör-t.

Na de igyekszem csínján bánni a hosszú bevezetőkkel, az úgysem érdekel senkit, csapjunk a lecsóba!

---

---

Régen mindig szúrtam be ajánlott zenét, hogy könnyebben el lehessen kapni a hangulatot. Vigyázat, többnyire filmzene, vagy rock! Ezúttal ez a KoRn -- Twisted Transistor.

---

... Implant malfunction detected... processor overheating... emergency shutdown in progress...
... Rebooting chip...
... blocked memory files now can be activated...
... accessing log... date unknown... loading...

... A Tol Suramandu hídon állva néztem messze nyugat felé, onnan még látszott Surabaja hatalmas kikötője, és a jókora nyüzsgés, amihez sehogyan sem tudtam hozzászokni. Indonézia akkor is idegen világ volt, ha itt élt a legtöbb honfitársam is a hazán kívül, és bár az Indonéz Idegenlégiót, vagyis az Indo-Hungarian Alliance-ot is főleg a magyar gyarmatosítók alkották, még a katonák között is alig hallottam fülemnek ismerős szavakat.
-- IHAMAXXXX! -- Ez például bármilyen nyelven is volt, olyan gyakran hallottam, hogy egy volt az üdítő kivételek közül. Egy szakállas, Ernesto Guevera hasonmás kiáltott rám így a hídon közeledve, és kedélyesen a tenyerembe csapott. -- Üdv a földalatti mozgalmunkban!
-- Én inkább föld-túloldali mozgalomnak hívnám, CheDavid! -- Jegyeztem meg mosolyogva, és elindultam mellette a hídon. -- Mikor tértek haza?
-- Áh, nem megyünk. Tetszik nekem itt! -- Erre azért megtorpantam.
-- Na de Heilongjiangban elkellne a segítség...
-- Mindig ott leszünk, ha kellünk, de amíg ilyen zűrzavaros a belpolitikánk, addig inkább csak távolról figyelünk... na meg felügyeljük a benszülötteket, hogy biztosan baráti nép maradjanak! Megcsináljuk a Magyar Forradalmat az indonézeknek!
Átérve a hosszú hídon, lenyűgöző látvány tárult elém: egy jókora díszmenet a piros-fehér, és piros-fehér-zöld színeiben és zászlóival vonult végig az úton, és ezer torokból harsogott fel egyszerre az "IHAMAXXX!". Talán nekem is csatlakoznom kellett volna, talán nem, én csak követként jöttem ide, de sosem felejtem el azt a fogadtatást... Remélem a merevlemezem se...

...memory lagg detected... ERROR: data may have been corrupted!... loading next log file... date unknown... loading...

A leghatalmasabb lengyel sereg gyűlt össze, amit eddig valaha láttam. A fehér-piros rohadékok kitettek magukért, a Kosciusko szupernehéz-harckocsijaik úgy törtek át az utcai barrikádjainkon, mint forró kés a vajon. Úgy látszott, végleg elveszítjük ezt a távoli gyarmatunkat, a népes vaslelőhelyet, kódnevén Hellokitty-t.
Még nem éltem meg sok csatát, de a veteránok szemében is megláttam a félelmet, amikor a leghatalmasabb, ha nem is a legádázabb ellenségünk közeledett az állásainkhoz, és rommá lőtték a népes Kólóniai helyőrségünket. Talán ekkor merült fel bennem először az igény, hogy nem akarok egyszerű közkatonaként, még ha oly elismertként is harcolni, én is olyan akarok lenni, mint a mi legnagyobb harckocsizóink, vagy akár olyan, mint akik a sebezhetetlennek tűnő lengyel páncélosokat vezetik.
De akkor még tényleg új voltam, valóban új, sokat kellett még tapasztalnom, és szenvednem a tapasztalatokért. Illetve akkor még voltak nagyjaink a légierőben, a gyalogságban, és a harckocsizók között is, külön-külön értékes és megkerülhetetlen haderőnem volt mindegyik, mint ahogy akkoriban még nem értett mindenki mindenhez, és nem létezett ennyi teljesítményfokozó sem...
Egy nap egyszer vonultunk harcba, és az sem tartott olyan sokáig, mint mostanában a legkisebb csaták. Ha pedig ott megsérült valaki, nem álltak rendelkezésre kötszerek és gyors gyógyszerek, kórházba kellett szállítani őket, és ha szerencséje volt, a következő napra kigyógyították...
A város kórházai hamar megteltek, a védművek leomlottak, az ellenség létszámban és erőben messze fölülmúlt minket, és nem álltak meg, csak jöttek, és jöttek...

Heilongjiang elbukott, és én vele buktam.

Hónapokig maradtam a vesztes csata után, amikor már minden seregünk, minden túlélő magyar kivonult, de még a lengyelek is eltűntek onnan, akik azóta egyik legodaadóbb szövetségeseink lettek. Én pedig csak vártam, vártam a csodára, vártam hogy újra eljöjjön az a régi fényes világ, a hatalmas gyarmatbirodalmunkkal, ami éppen akkor hanyatlott le, amikor én belecsöppentem.
Koszosan, nincstelenül jártam az utcákat, mint egy szellem, és a várost sosem állították helyre teljesen, de a sebek begyógyultak, és egy idő múlva már nem volt mire fognom a fájdalmat.

Tovább kellett lépnem.
Újrakezdenem.
Néhány keserű kaland árán újra hazakerültem, hogy ismét belevessem magam a harcokba hazámért, és valami, talán még fontosabbért..

...all political ideology and memory logs have been erased by ADMIN...
...reboot process is complete... user:darth_atheel denied...
...retry?...
...restoring system... setting up memory blocks...
...accessing next log...
...loading...
...a picture have been found...
...filename: Marzsan.jpg... reading...
...accessing feelings.dll... pairing feelings with the picture...
...feeling called "love" is initiated...

Hogyan találtam rá?

Ő talált rám. Piszkosan, fáradtan, éhesen... Épp hogy hazatértem a távoli gyarmatról, félve vetettem bele magamat a nyüzsgésbe, tartottam mindenkitől, árulót és ellenséget láttam minden árnyékban, de az ő szépsége olyan fényesen ragyogott, hogy elűzte ezeket az árnyakat.
Egy minisztériumban dolgozott, és olyan elesetteket, újra/kezdőket karolt fel, mint én. De velem többet is tett.
Éjszakákon át beszélgettünk, tanítgatott, beavatott a háttérben meghúzódó részletek értelmezésébe, visszaadta a kedvem az élethez, az íráshoz, s harchoz, és egészen új dolgokat is megismertetett velem... a szerelmet!
Viharos volt ez a kapcsolat, hiszen egy viharos korban éltünk, de átmentünk sok kalandon, és kitartottunk egymás mellett. ...all political data erased... Harcoltunk. Erdélyért, a horvátok ellen, a puszta fennmaradásunkért, új gyarmatok szerzéséért, a régiek eléréséért, egyszóval a harc és a szerelem volt az életem, a közös életünk.
Utóbbira nem lehetett panaszom, ott volt ő, a gyönyörű, ferdeszemű lány, és előbbiben is megálltam a helyem, még ha a törések, miket korábban szereztem, és fiatalságom vissza is fogtak benne, és továbbra sem reménykedhettem nagy sikerekben. De én többet akartam.

Akartam ezt az átkozott chipet!

Hogy jobban akartam-e, mint Marzsant?
Utólag, mikor ennyi adat elveszett, nehéz megmondani. De végül azt hiszem, a sors döntött helyettem. Mert elszakította tőlem a fél életemet: őt, aki értelmet adott a másik felének. Addig éltem a szerelemért, és harcoltam is érte, de már csak a harc maradt, és egy megfeneklett élet... És akkor ez még mindig több volt annál, mint ami azóta lett.

Mert már élet sincsen, csak harc...

És mi lett Marzsannal?

Bár csak tudnám. Él-e még? Jól van? Remélem.

Hogy én jól vagyok-e?

...question invalid...
...processing data...
...memory blocks have been full set... processor is running...
...changing to user: scytha2.0...
...accessing log files... ERROR: acces denied... retry?...
...retry?...
...
...
..
.

---

Update:
Tegnap a ranglistás helyezésemmel nagypofájúskodtam, de most, hogy megláttam ezt, muszáj vagyok kitenni:

Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített!
Update2: Végül 87 Vote-al, TOP3-ként futott ki!

---