[H4P] Alelnöki program
progabesz2
Kedves Olvasók!
Először is szeretném kiemelni, hogy a lehetőségekhez képest a mostani kormány milyen jól teljesít, és meg szeretném köszönni, hogy mind hadügy, külügy, és gazdasági ügyek tekintetében az eddigiek szerint stabil országot hagynak a következő elnökre, és stábjára.
A decemberi választásokon habarka stábjában alelnök jelöltként veszek részt. A múlt héten lettem felkérve erre a pozícióra, melyet örömmel fogadtam. S bár erep korom alapján sokan meglepődhettek ezen, de először szeretném tisztázni, hogy visszatérő játékos vagyok.
1., Külügy
Jelenlegi időszakban országunk legfontosabb területe. Ezen az asztalon kell jelenleg a legtöbbet letennünk, igyekezni, hogy megőrizzük befolyásunkat. Nem hinném, hogy ebben a hónapban bomlana fel a TWO, sőt, a januárt is biztosnak látom fennmaradásában, de olyan külkapcsolati rendszert kell kialakítanunk, amely által ha meg is szűnik mostani szövetségünk, akkor legyenek olyan nemzetek, akikre bármikor számíthatunk.
Sajnos tapasztalt, sokat látott, ráérő külügyesekből most nem állunk jól, ezért el kell kezdenünk az utánpótlás képzését, akiket a jövőben bármely kormány nyugodtan kinevezhet erre a pozícióra. Igyekszem a Külügyminisztérium munkáját minél inkább segíteni.
2., Hadügy
susususk bár még nem töltötte be ezt a pozíciót, de úgy gondolom, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy országunk seregeit irányíthassa. HP munkásságát külön meg szeretném köszönni, hiszen bár nem sokan tudják, de a hadügyön kívül még jó pár dolgot felügyelt pár napon. A hónap kihívása a bónuszok megtartása, és az ukránok féken tartása lesz. Hatalmas előny, hogy az utolsó választásukon nem sikerült kongresszusi tagokat delegálniuk, így a pénzek kiutalása lehetetlen lett. Nem dobhatnak CO-t a csatákra, így már csak szövetségeseiket kell kivenni, és hosszútávon megfelelően birtokolhatjuk bónuszaikat.
A Búvár Kund gerilla hadtest további működését továbbiakban is csak támogatni tudom. Tagja voltam, (és természetesen maradok is) láttam, hogy milyen jól működő csapat ez, és felidézte nekem a régi időket, amikor chat-en egy-egy csata alkalmával a játék mellett tudtunk dumálni, és amikor erepre felléptünk, akkor alapvető volt, hogy chat-re is egyből felmegyünk. Az előző hónaphoz hasonlóan személy szerint örülnék, ha továbbra is HP koordinálná susususk-val együtt a csapatot, de ezúttal az állam anyagilag is támogatná, nem pedig Kalóznak kellene saját erőforrásait is beledobnia.
3., Kommunikáció
A kommunikáció minden kormánynak az Achilles-sarka, mivel bármilyen jól is csinál valamit a kabinet, de ha ez nem megfelelően van lekommunikálva, akkor mit sem ér, hiszen a Nép semmit nem érzékel ebből. Minden fontosabb döntésünkről időben kívánunk tájékoztatni Titeket a közlönyök hasábjain. fabyzol írási stílusa sokaknak tetszhet, bár szerintem az Ő nevében is meg tudom ígérni, hogy a napi hölgyek a Közlönyök végéről el fognak maradni.
Bár csapatunk átlag életkora nem olyan magas, de úgy vélem, hogy a lelkes fiatalok, és a már tapasztalt kormánytagok jól kiegészítik egymást, ezáltal egy új generációt létrehozva, amelyre a jövőben mindig számíthattok. Remélem elnyerjük szimpátiátokat, és együtt egy még erősebb eMagyarországot építhetünk.
Hajrá eMagyarország!
Comments
Ez jobb volt mint Habarka ,,programja"
Remélem megkapjuk Tőletek arra a lehetőséget, hogy Habarkát a tettei alapján tudjátok megítélni. 🙂
A románokról egy szó esett, ami nem túl jó előjel annak fényében, hogy NighwatcherHUN még románellenes politikát ígért a kampányában, aztán teljesen mást kaptunk.
Azért jó néhány román ellenes felkelésben harcoltunk a hónapban. Háborúnak meg nincs értelme mert abban veszítenénk.
[removed]
(Harmadszorra csak sikerül..)
A románokról szóló politikai nézeteim ismertek a többi cikkemből, illetve Habarka is leírta az ő programjában, de:
Direkt háborút egyelőre biztosan nem kapnak tőlünk, de az aktív csatáikba, amik nem sértik a mi érdekeinket, elképzelhető, hogy lesz prió.
A romanok 3 csillagos priot kaptak az arcukba 🙂 ne hazudozz gyava bosko.
a verseny utolsó 1 órája miatt ...
Verseny elott masfel hettel 🙂 de nem baj szemi majd legkozelebb osszejon a beszolas.
Szerintem csak az ütésverseny előtti napon vagy azon került először prió romi csatára Varna-ban. Közelebb van ahhoz az egyhetes verseny utolsó órája, mint az azelőtti másfél hét : )
*Ruse
[removed]
A románok gyarmatvesztéseiben a magyar kormánynak nem sok szerepe volt, a bolgárok több segítséget kellett volna, hogy kapjanak tőlünk. Én szurkolok habarka-nak, hogy a személyében egy erős kiállású elnököt kapjunk, aki az erőt és az észt jól keverve használja, mert ebbe láttam hiányosságot. Progabesz helyesen ismerte fel, hogy ideje végre a külügyet rendbe szedni, elismerésem, hogy kimerte mondani.
Prio akkor kerult eloszor roman csatara amikor a romanok ki akartak berelni a halat de ket napig nem valaszoltak es Bandi mergeben ket 3 csillagos priot is benyomott nekik.
Bosko most mondanam hogy a romanok ellen majd 3szor annyi sebzest vittek be a mobil egysegek mint mikor mondjuk a szerbeknek kellett volna segiteni. Elkeserito.
Én nem tudom, hogy az milyen alkalom volt. Csak annyit mondok, hogy a sebzésverseny a 2191. napon kezdődött, az első priós román csata meg 2190. napon került be az E4H-ba.
"Bosko most mondanam hogy a romanok ellen majd 3szor annyi sebzest vittek be a mobil egysegek mint mikor mondjuk a szerbeknek kellett volna segiteni. Elkeserito. "
A szerbeknél több segítséget nem kaptunk senkitől, szóval decemberben már tényleg becsüljük meg őket, remélem az új magyar kormány erre is figyelni fog.
Nem hinnem hogy a kormany hibaja az ha egyesek nem veszik a faradsagot hogy utazzanak utni a szerb RWkbe de a roman csatakra meg ugranak mint RS az ernst kommentre.
A verseny utolsó órái a 26-ai választások vége előtt voltak, először prio a románok ellen viszont akkor került amikor a bolgárok fel akartak komolyan szabadulni. Az a csata viszont a verseny elején volt kb. és nem a verseny miatt került rá...
[removed]
ugyanolyan semmitmondó maszatolás, mint az elnökjelölt "programja"
Valóban, a Te részletes, mindent felölelő, leíró, alaposan eltervezett, és lépésről lépésre kidolgozott terveddel nem vetekedhet. Azért remélem, egyszer sikerül majd olyan jó programot írni, mint Te 🙂
http://www.erepublik.com/en/article/decemberben-j-n-a-mikul-s-s-a-t-bbiek--2347018/1/20
pont annyira üres , mint az enyém, csak többnek látszik, épp ezt mondom.
🙂
tamaske: tévedsz, a te programod valóban nulla, és még olyan játékosok névsora sem áll mögötted, mint habarkánál.
Egyébként milyen dolog már, elnökjelöltként a másik jelölt cikke alatt beszólongatni. Hagyd ezt a polgárokra. Már csak ezért sem szavaznék rád, mert nem érzed a lehetőségeid és korlátaid, mint elnökjelölt. Elnökként sem éreznéd.
ja... habarka már bizonyította hogy képes magyar érdeket képviselni, de inkább a poénból játszókat képviseled.
Nincs azzal sem gond, csak ne legyél már elnök.
rettegsz mi? 😛
Vote, aki azt hitte a H4P-re, hogy hupák for prez.
[removed]
😃DDD
v66 😉
vot.
Habarka esélye legalább 10%-ot növekedett.