Join the new world

Tegnap kutyafuttában íródott és ma kutyafuttában is adom ki, mert meló és egyéb elfoglaltságot, de a hétvégén talán lesz egy kis időm, és akkor megint jön a vasárnapi kiadás!

---

Felhívnám rá a figyelmet, hogy szűkös szabadidőmben továbbra is foglalkozok avatár-, és újságbanner készítéssel! Egy avatárt kezdőknek (nem fakeknek!) 250 cc-ért, vagy 1 goldért, más játékosoknak 1000cc-ért vagy 4 goldért, újságbannert és designt pedig egységesen 1250cc-ért, vagy 5 goldért készítek szívesen bárkinek!

Nincs jobb reklám az elégedett vásárlóknál, szóval kedvcsinálónak íme néhány a régebbi munkáim közül:



Az érdeklődők jelentkezését várom itt vagy PM-ben!

---

Kiemeltek a helikopterből. Erre eszméltem fel.

A fejem sajgott, a morfium hatása pedig szintén múlóban volt, úgyhogy nem biztos, hogy lábra tudtam volna állni. Szerencsére nem is kellett, mert vonszoltak végig a földön.

Anonymus22 is kapott egyet a fejére, de Hercegnovel szerencsére valamivel finomabban bántak. Persze neki sem engedték hogy a saját lábát használja, de legalább nem ütötték le hátulról. Elképzelni sem tudtam, hogy hol lehetünk, nehezen kaptam levegőt, hiába fújt erős szél, és rendkívül hideg volt, és nyirkos minden, s nem láttam az orrom hegyénél tovább.

A hátam mögött még hallottam a helikopterem lassuló csattogását, de hamarosan beleveszett egy sokkal erősebb háttérzajba, ami sokban hasonlított hozzá, mégis teljesen más volt. Mintha egy hatalmas méhraj zümmögött volna folyamatosan, időnként suhanó, máskor csattanó hanggal kiegészítve, de emlékeztetett még egy óriási helikopter zajára is, csak még annál is sokkal nagyobb volt.

-- Mi ez a hely? -- Kérdezte Anonymus kábán, de én sem tudtam tőle többet. A románok sem tűntek túl beszédesnek, hiába kérdezgette tőlük: -- Hová visznek? Mit akarnak?

Talán kétszáz métert vonszolhattak minket, aztán elválasztottak a többiektől, és csak remélni tudtam, hogy nem esik bántódásuk. Engem keresztülcipeltek egy vasajtón, ami csattanva bezáródott mögöttünk, majd egy székre löktek, és ugyan benn már jók voltak a látási viszonyok, azért biztos, ami biztos, közvetlenül a szemembe világítottak egy erős lámpával is, attól aztán tényleg nem láttam semmit.



-- Atheelescu! Azthiszescu csak úgy meglépescu fontos informaciescu, és mi hagyescu? -- Nem láttam a vallató tiszt arcát, de a hangja valahonnan ismerős volt. A hideg futkosott tőle a hátamon. Éreztem, ahogy beszíjaznak a székbe, de fogalmam sem volt, miről is van szó. -- Idáig követescu, nem egyszerűescu megszökescu előlünkescu! Bolívia meg Venezuela még hagyjánescu, ott úgyis vannak embereinkescu, de idáig eljövescu, már mozgósítani kellettescu titkosescu bázisescut! Hát jobban járescu, ha nem húzescu tovább időescu, és elmondescu, amit mi hallaniescu akarescu!

Mozdulni sem bírtam pedig erősen sértette a fülemet ez a román beszéd, ugyanakkor továbbra sem volt róla fogalmam, mit akarhatnak tőlem, és miről kellene tudnom. Hallgatásom észrevehetően dühítette a vallató tisztet, de a további kérdéseire sem kapott tőlem választ.

-- Nehezen megtörescu, de mi ráérünkescu! -- Mondta, bár igazából nem megtörés kérdése volt, mivel magamra is alig emlékeztem, és azt is inkább elmondások alapján raktam össze, semmilyen emlékem nem volt azokról a dolgokról, amiket kérdezett... De amilyen szörnyen beszélt mordoriul, ha emlékeztem volna sem biztos, hogy megértem a kérdést, aztán pedig még mindig meg kellett volna törnie, hogy szóra bírjon, de előbb adta fel a próbálkozást. -- Rendbenescu, had maradescu, majd reggel kihallgatescu!

Hamar egyedül maradtam a szobában, amit egyáltalán nem bántam, sőt még azt sem, hogy a lámpákat leoltották, és végre nem vakított el a fény. Így persze teljes sötétség borult rám, és csend, de legalább volt időm összeszedni a gondolataimat. Néhány perc múlva, ahogy a szemem hozzászokott az új fényviszonyokhoz, észrevettem, hogy felül egy nagy ablakon szűrődik be a hold fénye, amit nemrég még eltakart valami. Most teljes, sápadt pompájában világított, és halvány derengésbe vonta a szoba berendezési tárgyait.

Úgy tűnt, valami étkezőféleségbe hoztak, ott hallgattak ki, legalábbis több asztal volt, benn, és egy pultot is láttam edényekkel megrakva, de még most sem volt a leghalványabb sejtésem sem, hogy hol lehetek. A föld alig érezhetően, de folyamatosan remegett alattam, néha pedig mintha megmozdult volna, akár ha vonaton ülve döccennénk egyet, de a hely, és a berendezése a legkevésbé sem hasonlított vonatra, úgyhogy ezt a lehetőséget kizártam.



Nem tudom meddig ülhettem ott, mikor megint zajt hallottam, és azt hittem, a vallatóm tért vissza, de miután kinyílt a vasajtó, sokkal könnyebb léptek zaja szállt felém, mint a nagydarab románé. Háttal voltam az ajtónak, így nem láthattam, de az illatát hamar megéreztem, és azon mit sem tompított a kerozin vagy a gránátok szaga, ha behúnytam a szemem, már láttam is magam előtt szépséges viselőjét, és miután meglazultak a szíjaim, már nem is kételkedtem benne, hogy Hercegno az.

-- Most már biztos, hogy létezik, hiszen rajta vagyunk. -- Mondta, majd látva értetlenségemet, hozzá tette: -- Ez itt a Nor Galben, a románok titkos támaszpontja. Most már tudom, hogy lehettek ott olyan hamar minden felkelésnél, olyan nagy létszámban...

-- De mégis mi az a Nor Galben? Theface beszélt róla, de nem mondta, mi az... -- Érdeklődtem, miközben megkíséreltem felállni, de a lábam alig engedelmeskedett.

-- Ez egy reptér... vagyis légi bázis... mármint... bázis a levegőben! -- Nem igazán értettem, mit akar ezzel mondani, de még ki sem nyitottam a számat, máris sűrgetett. -- Igyekeznünk kell, Anonymus szerez járművet! Tudsz járni?

-- Azt hiszem. -- Mondtam, és minden erőmet latba vetve egymás után rakosgattam a lábaimat, az ajtóig. -- Hogyan szabadultatok ki?

-- Van előnye ennek a hosszú hajnak... -- Rázta meg tincseit Hercegno. -- Hiába fegyvereztek le, mivel olyan ártatlan ábrázatom van, nem kötöztek meg, én viszont megfolytottam az őröket a hajammal, és a többi már gyerekjáték volt... De majd ki kell mosnom... romános lett!



Kivonszoltam magam az étkezőből, és most kint is egész tűrhetőek voltak a látási viszonyok, a köd hátrébb húzódott, és a hold is erősebben világított, aztán jobban szemügyre véve a ködöt, rájöttem, hogy egy felhőben vagyunk!

Egy hatalmas felszállópálya húzódott előttünk keresztben, a szélein néhány épület, és hatalmas tartályok, a remegést és a fura zajt pedig gigászi rotorok adták, amik többsége takarásban volt, de azért így is képet kaphattam a méretükről. Ez a felszállópálya valóban a levegőben volt!

Kisméretű vadászgépek tucatjai álltak készenlétben, és nehéz páncélzatú leszálló egységek, melyet a már korábban látott, halálos tüzérségi támogatás után pontosan a cél fölött engedhettek útjukra. Egy-egy ilyen légicsapás, és deszantolás már tapasztaltam, milyen pusztító erejű lehet, és nem volt messze a bázis, nem voltak utánpótlási vonalak, nem volt sebezhető a gépezet, minden helyben volt, és pontosan ott, ahol szükség volt rá, így már értettem, miért mondta Nigthwatcher, hogy a Nor Galben legyőzhetetlen.

A csata végeztével pedig egyszerűen csak újra felhozták az embereket a fedélzetre, és mehettek is tovább a következő célpont irányába. Most éppen ez történt, zárt kabinos, magassági helikopterek szálltak le sorban egymás után, és a sebesült, elfáradt katonákat rakták ki az égi bázison. Csak remélni tudtam, hogy ez nem jelenti a földön maradt bajtársaink vereségét, mindenesetre a csata minden bizonnyal abbamaradt, mert érezhetően gyorsulni kezdtünk, és az óceián felé vettük az irányt.

-- Figyelmescu! Újratöltekezésescu, és irányescu Sváj! Megdöntescu állami hatalmascu! -- Recsegte egy hangosbemondó a fejünk felett, Hercegno pedig jobbnak látta sietni. Én kissé lemaradva bicegtem mögötte, és próbáltam részletesebb menekülési tervet kiötleni annál, mint hogy csak bambán lessem a finoman hintázó formás hátsóját, és várjam, hogy történjen valami csoda.

-- Már azt hittem, elkaptak benneteket! -- Sziszegte Anonymus22, aki az egyik épület sarkánál várt minket, majd a hónom alá nyúlva támogatni kezdett az egyik ilyen csapatszállító helikopter felé. -- Ez a madárka kissé megsérült, így a következő bevetésből kiesik, a szerelők csak később fognak hozzálátni, így viszont még pont megfelel nekünk, hogy kereket oldjunk vele.



Észrevétlenül a közelébe osontunk, és felkapaszkodtam a hátsó részére, Anonymus pedig megpróbálta feltörni a pilótafülke zárját. Néhány szerelő pechünkre éppen akkor járt arra, és nem is tétováztak sokat, segítségért kiáltozva fegyvert rántottak, és tüzet nyitottak ránk, majd mire Anonymus túljutott a záron, megérkeztek a biztonsági szolgálat fegyveresei is. Hercegno az őröktől zsákmányolt scârțâit típusú gépkarabéllyal egy időre meghátrálásra bírta őket, majd lepasszolta a fegyvert nekem, és ő is beugrott a pilótafülkébe, hiszen ő legalább el is tudta vezetni ezt a vacakot.

-- Minden rendszer pirosat jelez, de nem baj, indulunk! -- Kiáltotta, és amilyen gyorsan csak lehetett, felpörgette a rotort. Én addig újratöltöttem, és a helikopter hátuljáról feltartottam a szőröstalpúakat, de azok nem igazán értettek a szép szóból, és némelyik már éppen felkapaszkodott mellém a gépre, mikor az végre elemelkedett a talajtól.

A bázis légvédelme áthatolhatatlannak tűnt, de nem reagált a baráti gép felemelkedésére, így nekem csak a néhány felkapaszkodott jetivel kellett törődnöm, és a többieket rávenni arra, hogy ne lyuggassák ki a madarunkat nagyon, hiszen így is kérdéses volt, hogy le tud e tenni minket. Éppen csak átbukdácsoltunk a bázis széle felett, amikor sikerült a mélybe taszítanom az utolsó románt, és igencsak pórul járt, mert a lebegő objektum hatalmas rotorja fölött esett kis, s az elég alaposan bedarálta őt, ezzel pedig kedvét is szegte a többieknek, hogy tovább lövöldözzenek ránk. A motor úgy tűnt, mindössze ennyit bírt ki, mivel hirtelen zuhanni kezdtünk, de Hercegno nem aggódott.

-- Úgyis lefelé akartunk menni, nem? Három kilométerre alattunk az óceán, valahol út közben majd csak észheztér a motor is, ha meg nem... nos akkor úszunk egyet!

Nem tudhattam, mennyire gondolja komolyan, de tény, hogy az a három kilométer vészes gyorsasággal fogyott közöttünk, és a véget nem érő víztükör között, a motor pedig egy szikrányi jelét sem adta annak, hogy életre szeretne kelni, úgyhogy addigra én is a pilótafülkébe másztam, és együtt izgultunk, vajon túléljük e a zuhanást, és milyen messzire jutunk azután?

---

[Folyt. Köv.]