Join the new world

A faluba lassacskán visszatért az élet, a falusiak néha össze-összenézve folytatták a munkát, szerencsétlen sorsú kovácsmesterünk kivételével, aki éppen épen maradt bal kezében egy félkész pallossal kergette körbe az udvarán kissé ütődött segédjét válogatott becsületsértéseket ordítva három kedvenc ujjának elveszejtőjére.

A lovag és kiérdemesült gebéje lassan poroszkáltak a falu legjobb és egyben egyetlen fogadójáig, majd ott a lovag jobb lábát a ló nyaka felett átlendítve leugrott a nyeregből, illetve ugrott volna, azonban bal lábán lévő csizmája a kengyelbe akadva kissé módosította az eltervezett könnyed mozdulatot, így elsőként a sisakrostély csapódott a finom porba, majd ezt követte a lovag hadteste is, amely némi csörömpölést követően jelentős porfelleget kavarva fel a fogadó bejárata előtt állapodott meg, a fogadós csillogóra viaszolt csizmái előtt.

A gebe terhétől szabadulva megkönnyebbülten felnyihogott és ujjnyi sárga fogaival szélesen és átszellemült boldogsággal mosolygott, mígnem a lovag feltápászkodott az anyaföldről és a gebe hátuljához ballagva, szebbik ballábas csizmájával tomporon nem billentette szegény párát egy, az előzőhöz hasonlatos porfelhőt szabadítva fel a gyanútlan állatból. A fogadós, arcán megfejthetetlen kifejezéssel bámulta a lovag magánszámát, majd a homokba pökve tömör véleményét is kifejezte az egész rongyos életről.

A lovag a fogadóshoz imbolygott, majd diszkrét böffentéssel vagy egy arasznyira torpant meg a kíváncsisággal vegyes méla undorral bámuló termetes ember előtt, aki így láthatóan vagy egy fejjel magasabbról nézett le reá, mint azt a lovag remélhette. A lovag megpróbálta a lehetetlent, a sisak merev nyakvértje ellenére felpillantani a fogadósra, ám legjobb akarattal is csak a fogadónak a fogadós kötényének közepére hímzett cégérével szemezhetett.

-No, mi tetszik? -mordult fel a fogadós.
-Itt ingyé' nem zabá'sz, nem iszó', nem alszó'! - közölte megfellebezhetetlen, statáriális határozatát az előtte tétován imbolygó lovaggal.
A lovag ágyékvértjéhez nyúlva azt nyikorogva felhajtotta, ott alatta matatott egy kicsinyt, majd egy dugig tömött bőrzacskót kotort elő, melybe beletúrva egy nagy, fényes arany érmét nyomott az elképedt fogadós markába. Jobbjával fellengzősen intett, majd kacsázó léptekkel indult el az általa bejáratnak vélt nyílás felé. A kerti budi ajtaját irdatlan pallosán keresztülesve szakította be, majd a nyílásba szorult sisakkal az ajtót sarkig kinyitva, ország-világ elé tárta a fogadós anyósának rég elvirágzott bájait, melyet az idős matróna korát meghazudtolóan precíz botütésekkel és oly keresetlen szavakkal honorált, hogy a fogadó előtt elhaladó durva tekintetű favágók elpirulva néztek egymásra és nyakukat behúzva, lépteiket szaporázva igyekeztek minél gyorsabban, minél messzebbre kerülni a feldúlt idős hölgy haragjától. Az azóta is tenyerében az érmével dermedten álló fogadós erre az éktelen lármára riadt fel és erőt véve magán leszakította mohó pillantását a csillogó aranyról.

-Erre tessék drága uram, csak erre! - göcögte szétfolyó nyájassággal a fogadós, kicibálva a lovagot az árnyékszék ajtajából, majd távoztában a kerek világot az ajtóra mért jól irányzott rúgással fosztotta meg élemedett korú anyósa épületes látványától. A közben elszenderedő és a sisakból öblösen hortyogó hangokat hallató lovagot legjobb szobájába hurcolta, majd amúgy páncélosan a vetett ágyba fektette. A csizmákat megpillantva azonnal letett arról, hogy azokat lehúzza vendége lábáról, nem akarván durva cibálással, tekergetéssel kárt tenni az álruhás nemesúrnak gondolt mélyen alvó férfiben.

De mi köze ennek az erephez???
25 (különböző játékos) kívánságra folyt.köv. ... 🙂