Jubileum

Day 688, 12:30 Published in Hungary Hungary by Hatarontuli Magyar Szovetseg
Tisztelt HMSz párttagok és még nem párttagok!


Eltelt egy hét a pártalapítás óta, és büszkén mondhatom, már átléptük a 100 fős
tagságot (remélem újságkiadáskor nem megy el éppen valaki délkeletpakisztánba olcsó q5 kenyérért).

Ahogy a bemutatóban is megfogalmaztam, ennek a pártnak, a mi pártunknak elsősorban a közösség a fontos. Napok óta azon gondolkodom, hogy mit lehetne ennek a közösségnek nyújtani, amitol több lesz egy átlagos pártéletnél.
Tudom, nem sok lehetőseget nyújt ez a játék, főleg azoknak, akik nem járnak chatre napi 3-4 órát. Ugyanakkor szeretném, ha az ő véleményükett is tudnánk, akkor is, ha csak pár kattra
jönnek fel, és akkor is, ha csak újságolvasásra vagy pár kommentre futja nekik.

Én egy olyan pártközösséget álmodok, ahol nem 4-5 ember csücsül a piramis tetején, és kiküldi PM-ben a dönteseket, szavazásra való felszólításokat.
Olyan pártot akarok, ahol a többség akarata és vágya fele halad a csónak.

Az első ötletem a pártújságban való kiadás lehetőségének a felajánlása. Azt szeretném, ha ez egy tükör lenne, elsosorban magunknak, tagoknak, de ugyanakkor rólunk is, a külvilágnak.
Arra gondoltam, hogy milyen színes lehetne egy pártújság, ha a tagok ötleteiket, vélemenyüket, óhajaikat-sóhajaikat meg tudnák osztani mindenkivel.
Nem csak egy száraz pártújság lenne, ahol csak pártálláspontok, választási közlemények jelennek meg, hanem egy bizonyíték arról, hogy a párt él, és nem csak egy létszam a top 1-10 skálán.

HMSz-tagok, itt a lehetőség: ha cikketek van, vagy akár pár sor mondanivaló, küldjétek el a pártorgra.

Nem HMSz-tagok: itt a lehetoség jól átgondolni, hogy a megfelelo közösség lennénk-e nektek. Itt olvashatjátok bemutatkozásunk.


Barátsággal, Kikericsy


BBB:
A fődet vesd B, az adót fizesd B, a pufádot meg fogd B