Ellenség a láthatáron
Koppanyi Ferenc
Amire régóta vártunk, íme, bekövetkezett:
Az eUSA kongresszusa ezekben a percekben szavaz az eJapán elleni hadüzenetről. Jewitt elnök vicceskedő közleményében azzal indokolta a hadüzenetet, hogy át kell venniük az irányítást a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota fölött, mielőtt még megvalósul az új gazdasági és háborús rendszer. Mintegy mellékesen azért megjegyzi, hogy talán némi kínai gazdasági eszközre is szert tehetnek, ami egyértelmű utalás az offenzíva valódi céljára.
A japán vezérkar az óceánt kémleli
A japán hadsereg riadókészültségben van, de egymagában képtelen lesz megállítani a jenkiket. Van ugyan orosz MPP-nk, de kérdéses, hogy az oroszok mennyit segítenek majd a kínai események után (Japán nyíltan a kínaiakat támogatta a jilini incidens idején, jelen sorok szerzője is harcolt az oroszok ellen). A kínai és a maláj szövetség jelen esetben csak jelképes jelentőséggel bír.
Tízezer évig uralkodjon a Császár!
天皇陛下萬歳!
Comments
Az oroszok ma kötöttek békét a kínaiakkal. Ettől még persze nem sokkal rózsásabb a helyzet.
Omoshiroi newsu desu.
Anata wa nihon-jin desu ka.
Az elnok TOes vagy nem? Mert ha nem, eleg gyorsan permablokba lehet szoritani oket.
Es nem ertem, miert nem mennek mar az MPP ajanlatok.
Okosabb dolog nem HK-nel, hanem mar elobb megallitani az Amerikaiakat, kulonben csunya meglepetes johet, mint NWC-nel.
Súlyos hiba, hogy nem hosszabbítottuk meg az MPPt Japánnal. Ki is az elnök?
We will fight for our homeland. The people of eJapan hope you will help us defend it!
KITA Ikki, Minister of Defense
És mindenki a franciákon pörgött, ahelyett hogy megvédtük volna Jilint...egy héten belül megtámadják Kittit...
Tényleg, miért támogatta az eJapán sereg a kínaiakat Jilinnél? Azzal hogy az EDEN-barát eKínához került a terület az oroszoktól éppenhogy felhívást adtatok a keringőre az amerikaiaknál.
Mert mi nem hidegháborús logokában gondolkoztunk, hanem abban, hogy egy szuperhatalom megtámadott egy gyengébb államot.
我々はそこにあります
Nekem tényleg szimpatikus mind eJapán, mid a Te munkád de engedd meg hogy jólirányzott mozdulattal elkezdjek a eFranciák irányába mutogatni...
eJapán nemzeti filozofiája:
[url=http://wiki.erepublik.com/index.php/Righteous_Nation_Philosophy[\url]
Szerencsére eMagyarországnak van egy jó oka arra, hogy segítsen nekünk (szemben a franciákkal): Hellokitty
Koppanyi ne haragudj mar meg de ha a Jilin csatanal ellenunk utottel, most miert is kersz segitseget?!?
Unom mar ezt a sok pacifista allamot.Nem agrassziobol kell Jilin hanem hogy megvedjuk kittyt, USA sem Japant akarja meghoditani hanem hogy megszerezni kittyt..
Amúgy Karnatakához sokkal könnyebben eljutnak mint Heilongjianghoz!
Lehet ebből japán baby boom?
Jilin nem volt szép...
Olyan soha nem lesz.
Igazi japánok valamiért nem akarnak játszani. 😃
A szerepjátékos hozzáállással éppen az a baj, hogy amíg ti ott bushidósat játszotok, addig mindenki más aki pusztán csak stratégiai játékot lát éppen ezt használta és használja ki most is.
Az erkölcsi fölényen kívül más meg nem maradt az eFranciáknak sem (márha egyáltalán volt ott aki komolyan gondolta)
Nagyon nem kívánok nektek ugyanilyen sorsot, de vajon akkor is ilyen elégedettek lesztek amikor eJapánt elfoglalják az ameriakiak?
Nekünk most érdekünkben áll a segítség, de ugye nem gondolod, hogy a románok meg a horvátok majd tétlenül asszsztálnak ehez, támadni fognak szépen, sorban, összehangoltan.
Jilin elfoglalásának semmi értelme nem volt, csak a szokásos orosz erőfitogtatás volt. Ha az amerikaiak odáig elérnek, már mindegy, hogy kínai vagy orosz terület. Sőt, Kínának még hadat is kell üzenni, Oroszországnak pedig nem.
Mindenesetre csináltam nektek némi hírverést önző okokból a kommenteknél, szerintem érdemes volt:
http://www.erepublik.com/en/article/-flash-usa-objavljuje-rat-japanu-vesti-dana-1073061/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-fla[..]/all
http://www.erepublik.com/en/article/-atilaa-1-1073154/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-ati[..]/all
http://www.erepublik.com/en/article/usa-declares-war-to-japan-these-guys-are-hardcore-1072921/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/usa-[..]/all
http://www.erepublik.com/en/article/-1-1072828/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-1-1[..]/all
http://www.erepublik.com/en/article/son-bask-a-b-d-japonya-ya-sava-a-yor-1073058/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/son-[..]/all
http://www.erepublik.com/en/article/-nemli-bir-yorum-terc-mesi-1073266/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-nem[..]/all
Örülnék ha dobnátok néhány támogató kommentet, most még időben vagyunk...
vote ne kell ide betamdjuk a romanokat..lehet igy is elveszik tolunk HelloKittyt