[MK] Köszönjük eRománia!

Day 2,474, 08:59 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Honfitársaim!

A mostani kormányközlönyben az elmúlt néhány nap zavaros ügyeit szeretném tisztázni.

Ahogy theface 1 hete már írta, zavaros időszak jött el és fontos volt, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal teljesítsük a HM kérését. Ez hellyel-közzel sikerült is.

Egy hete a nyugati hadjáratunkat kezdtük meg, ami szép siker reményével kecsegtetett, de a Tyrolnál látható Svájci csiki-csuki illetve Szlovénia passzivitása, aktivizálódásuk esetén pedig keresztbe tétele miatt meghiúsult. Megmondom őszintén ekkor nem gondoltam volna, hogy lehetőségünk adódik egy hadjárat vezetésére. Szerencsénkre a román elnök a kezünkre dolgozott ebben az ügyben és ezen áldásos tevékenységét továbbra is folytatja. Azt az ámokfutást, amit az elmúlt 1 hétben művelt, a román konga egy impicsel jutalmazza éppen. 🙂

A történet úgy kezdődött, hogy Románia megtámadta Oroszországot, amit szépen be is buktak és az oroszok könnyedén legyőzték őket és rögvest ellentámadásba is lendültek. Természetesen az ukránok a helyzetet kihasználva és a román kormány ügyetlenkedését, jó RW indításokkal gyakorlatilag felszabadították országukat. A román helyzetet súlyosbítandó a bolgárok és a lengyelek is rájuk támadtak. A bolgár támadást mostanra visszaverték és RW útján a kulcsfontosságú ukrán bónuszrégiók felszabadultak. Lengyelország előre nyomulását viszonylag hamar megállították, mivel Podóliában RW indult és itt a románok sikeresen elzárták magukat. Itt érdemes megállnunk egy bekezdésre.

A podóliai RW során elég nagy összevisszaság alakult ki és egymásnak homlok egyenest ellentmondó utasítások érkeztek. A csata elején gyakorlatilag mindenki össze vissza ütött. Érdekes volt, hogy ukrán, lengyel, román, orosz és magyar avatarok váltogatták egymást minden oldalon. A román kormány fel akarta szabadítani a régiót, de eközben román CO volt mind a védő, mind a felkelő oldalon. Én magam is tettem ki CO-t a parancsnoki MU ból a felkelő oldalra. A kormány a régió felszabadítását támogatta a csata elején, később pedig a lakosság döntésére bíztuk, hogy mit választ, amint észleltük a kialakult helyzetet. Egy valamit viszont le kell szögeznünk. Akármit is csinál a kormány biztosan a támadások kereszttüzébe kerül, ahogy most ez meg is történt és gondolom a cikk alatti kommentekben is ez lesz. Ha felkelő oldalon ütünk, akkor lehetőségünk nyílik az ukrán régiók felé vonulni, ha védő oldalon akkor karba tett kézzel nézhetjük románia eltörlését.

Mivel Podólia felszabadult lehetőségünk nyílt a NE beadására, amit adorjanb meg is tett. Mivel a kormány komoly diplomáciai tárgyalásokban volt, ezért ez a NE nem jött túl jókor. Szeretném itt és most megkérni a kongresszusi képviselőket, hogy NE javaslatokat ne adjanak be önállóan. Ha szükség lesz rá, a kormány biztosan kérni fogja őket, vagy én magam adom be. Félre értés ne essék tragédia nem történt, mert most voltunk olyan szituációban, hogy mi csak jól jöhetünk ki ebből az ügyből. Pusztán arról volt szó, hogy diplomáciai szemszögből is szerettem volna maximalizálni a hasznunkat.

Akinek ez még nem lenne elég és tovább szeretne „mosolyogni” a románokon és elnökükön, annak szeretném eszébe juttatni, hogy románia 100.000cc-t kért tőlünk, Volhynia régió átadásáért. Mindezt tette úgy, hogy nekünk már megvolt a lengyel NAP és külön figyelmeztettük őket, hogy védve lennénk, ha miénk a régió. Ha akkor nem próbálnak kiszúrni velünk, nem kapnak lengyel NE-t és nem rugdossák ki őket Ukrajnából.

Köszönjük eRománia!

Tisztelettel:

Xer01
Elnök