[Lengyel–Magyar Légió] Toborzó
Reszte
A Lengyel–Magyar Légió 2010 decemberében jött létre az első nemzetközi lengyel–magyar századként. Célunk a kezdetektől fogva a két nép való életben meglévő történelmi barátságának képviselete,megőrzése és erősítése itt, az eRepublikon is.
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.
Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát.
Századunk mára két MU-val is rendelkezik. Az elsőként létrehozott székhelye Lengyelország – ennek, és a teljes Légiónak is Celahim a parancsnoka, aki egy krakkói magyar szakos hallgató, a második, magyarországi MU parancsnoka pedig Ge0rgo. A két században összesen több mint 250 tagunk van, sajnálatunkra azonban ebből csak 40 a magyar század létszáma, ezért is fontos lenne a magyarok arányának növelése!
Miért érdemes csatlakozni hozzánk?
♦ Jó társaságot, és egy nemzetközi csapatot kínálunk Neked! Hogy ez nem csupán hangzatos szlogen, azt jobb, ha nem én bizonygatom – bátran kérdezzétek meg a Légió jelenlegi tagjait!
♦ A század közös ütésein való részvételért zsold jár a lengyel Hadügyminisztérium részéről. Ennek számítási módszerével kapcsolatban itt találtok részletes leírást, viszont mivel általában a DO is zsoldos csatákra mutat, így gyakorlatilag bónuszként a napi bazookát és csokit is megkapjátok!
Mi az, amit cserébe Neked kell teljesítened?
♦ Viselned kell a Légió századavatarját, hogy mindenki láthassa: közénk tartozol. Ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanod korábbi, esetleg általad már nagyon megszeretett avatarodról. Lehetőséged van ugyanis az egységes Légiós avatar viselésére, illetve a szabadon kiegészíthető változat használatára. Ez utóbbi elkészítéséhez az egyik lengyel tagunk jóvoltából automatizált segítséget is biztosítunk.
♦ Előny továbbá (de nem feltétel) a chates aktivitás, közös ütéseken való lehetőség szerinti részvétel. A közös ütéseket a lengyel Hadügyminisztérium szervezi, és ezekre különböző napszakokban kerül sor. Annak érdekében, hogy értesülj róluk anélkül, hogy egész nap a chaten kellene ücsörögnöd, lehetőség van ingyenes sms-beli vagy e-mailes értesítő beállítására (ennek részleteit a Légió jelenlegi tagjaitól megtudhatod). Chaten egyébként előny az alapszintű angol tudás is, hogy módod legyen századunk lengyel tagjaival elbeszélgetni , kapcsolatokat építeni.
Ha további kérdéseid merülnek fel, várunk a QuakeNeten, az #eLegion szobában. Keresd bizalommal Celahimot, Ge0rgot, vagy HunNapoleont!
Comments
o7
o7.jelentkezem
Csatlakozzatok itt: http://www.erepublik.com/en/main/group-show/691
szerintem mi is biztos megvagyunk magyarok vagy 8000 fővel , csak épp külföldi áp-val kb.
" A század közös ütésein való részvételért zsold jár"
Szerintem elég világos hogy nem automatikusan jár.
Figyelni pedig nem kötelező, erre van az sms szolgáltatás. Aki pedig harcol, az TUTI hogy kap zsoldot.
Szerintem fiúk-lányok, inkább gyertek haza, és magyar ápével növeld a magyar lakosok számát, így a világban elfoglalt helyünket erősítve 😛 Nyergelj, fordulj! 😉
a lengyel állam küld zsoldot? ő mondja meg mit üssetek? Mindig egyezik a magyar érdekkel?
Ezek fontos kérdések számomra, eskü nem kötekedni akarok. Jöhet válasz pm-ben is akár.
Én jelentkeznék, csak tudnám hogy kell kilépni a jelenlegiből.
megmurdelt: nekem mindig küldenek, szóval akkor valami más baj volt ott.
Nevetséges.
szép...
A koncepció szép meg minden, csak gyakorlatban úgy hangzik, mintha lengyel zsoldoshadsereg lenne... nem?
Szerintem inkább ez a helyzet: támogatja a legaktívabb tagjainkat a lengyel állam, de senki sincs kötelezve arra, hogy az általuk adott parancsot kövesse, sőt. A DO többnyire magyar HK csatára mutat, de számolja a lengyel ütésparancsot is. Mindenki eldöntheti, hogy melyiket üti, vagy van-e ideje chatre járni.
Ráadásul szerintem szép gesztus a lengyelektől, hogy megbíznak bennünk, és részesévé tettek minket is a saját zsoldrendszerüknek. Ugyanezt megteheti a magyar állam is, nincs akadálya : )
Éljen a Lengyel–Magyar Légió!
VEGYETEK OLCSÓ Q1 KAJAGYÁRAT TŐLEM!