[AoS] 2. heti beszámoló Szerbiáról

Day 2,570, 01:27 Published in Hungary Hungary by Artaxerxes II of Persia

Sziasztok!

Egy kicsit elkéstem a heti jelentéssel, ennek több oka is volt. Egyrészt kongaelnöki megbízatásom kicsit több időt vesz el, mint amennyire gondoltam – sajnos ennek én is az oka vagyok -, másrészt a tervezett interjúk nem jöttek össze. Így a mai jelentés nem lesz egy kifejezetten nagy lélegzetvételű cikk, de remélem azért informatívnak fogjátok tartani.

Szerbiában, katonai téren az előző hét nem volt szinte semmi izgalmas – ez igaz nagyjából az egész játékra is (talán az Egyesült Királyságnak vannak olyan CO-i, amire csak pislogni tudunk) –, Olaszországban haladtak előre, ezzel visszaszerezve néhány bónuszt és a lengyel határt. Ahogy a KK-ban olvashattátok, ekkor jött a koordinált támadás ötlete, Szerbia NE-t adott a lengyelekre, míg Argentína Szlovákia felől érkezik meg a lengyelekre. Véleményem szerint a sietségnek köszönhetően, de számomra érthetetlen módon a szerbek nem (tudták) kivédeni a korzikai lengyel gyarmat felszabadítását, így 3 csata múlva, melyeket a lengyelek várhatóan feladnak, vége lesz a szerb-lengyel háborúnak. Érdekes módon a lengyelek nem adtak NE-t a szerbekre, így lesz f5-párbaj az Argókkal a kezdeményezésért. (A szerb külügyminiszter megjegyezte, hogy valószínűleg valaki figyelmeztette őket a támadásra, alapvetően nem volt túl boldog.)

Egyébként, ha a braziloknak sikerült volna törölni az angolokat, akkor ők is támadtak volna, de erre mérhetetlen CO-zás után már nincs lehetőségük.

A szerbeket még tehát 4 régió és két NE zárja el az argentín segítségtől, míg az argóknak maximum 60 órájuk van lengyel csatáig. (Természetesen a szerb AS is képbe kerülhet, de nagyon kérdéses, hogy erre elpazarolják-e, illetve elkezdik-e a feltöltését.)



A másik téma, egy, a szerb Információs Minisztérium által végzett felmérés. Azt szerették volna megtudni, hogy kik a szerbek szövetségesei, ellenségei, kivel kellene jobb kapcsolatot kialakítani, kivel kellene ellenségesebbnek lenni. Szerintem érdekesek az eredmények. Az eredeti cikk sajnos csak szerbül van, de kaptam szövetséges segítséget.
Alapvetően 24 óra volt a kitöltésre, hogy ne legyen szervezett kitöltetés, de végül 26-27 óra lett, hogy a 100 elfogadott (hibás és duplikált válasz kiszűrés utáni) válasz meglegyen.

A képeket újra elkészítettem magyar feliratokkal, de az eredeti diagramokat használtam.


Az első kérdés azt firtatta, hogy kik az ország legjobb szövetségesei. A válaszlehetőségek közt az Asteria tagjai és Magyarország volt. A magyarok 39%-kal ugyan toronymagasan nyertek, de mindenki döntse el magának, hogy ezzel meg van-e elégedve. A románok a másodikok, az argók a harmadik helyet kapták meg. Kína és Brazília nem kapott szavazatot.


A kérdés, hogy kit tartasz a legnagyobb ellenségnek, számomra meglepő válaszokat hozott. A törökök majdnem duplaannyi szavazatot kaptak, mint a horvátok, 10% felett még Chile és Lengyelország volt, illetve érdekes módon 9%-ot elért az éppen Asteria felé közeledő USA is.


Mely országokkal kellene Szerbiának jobb kapcsolatot ápolnia?
Oroszország 26!%... Javítsatok ki, ha tévedek, de szerintem ez RL-gyanús. Elég szétziláltak a szavazatok, de itt megelőzött minket.


Mely országokkal nem kéne kapcsolatot építenie a szerbeknek?
Megint török győzelem (bár már nem olyan magas), az élmezőny megint a horvátok, lengyelek. Érdekes módon az előző kérdésben második helyezett Thaiföld itt negyedik lett.
*Love Haszi (csak a kedvedért magyarul használtam az erepet)


Összességében én azt látom, hogy SerHun nem halott, bár valószínűleg sokkal erősebb volt pár évvel ezelőtt, ismerve a belpolitikai helyzetet, ez a szám is nagyon jónak mondható. Remélem a RomSert sokáig meg fogja előzni.
Érdekes módon a törökök ellenében elég sok szavazatot számlálhattunk, érdekes ez annak ismeretében, hogy én nem emlékszem katonai összecsapásra a két fél között az utóbbi egy évben (valaki?).
Érdekes még, hogy a horvátok ugyan 21%-kal a második legnagyobb ellenség, de csak második. Jelenleg, ha itthon a románokról kérdeznénk, valószínűleg nem lenne hasonló az eredmény.

Köszönöm a figyelmet!
sybillak
Soldier of SerHun