Join the new world

(Sorry, today is only in hungarian language, rememberance of the 1848-1849 Hungarian revolution's martyrdom

Számomra igen fontos a mai napi ünnepnap, erre Nyáry Krisztián, irodalomtörténész, népművelő egészenfriss reposztjával szeretnék megemlékezni:








Nehéz magyarázatot találni rá, hogy a 41 éves korában kivégzett Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg miért állt a magyar ügy mellé, hiszen eredetileg sem neki, sem családjának nem volt semmilyen magyar kötődése. A lovagi rangra emelt gazdag bécsi jogász fia 22 évesen lépett katonai pályára, és a birodalom számos pontján teljesített szolgálatot. Galíciai állomásozása során ismerte meg az akkor 18 éves Paulina Kakowskát, egy lengyel nemesi család lányát, akit Tarnopolban feleségül is vett. Innen hamarosan Bécsbe költöztek, ahol a Poeltenberg család házában éltek, itt született három gyermekük is.


A forradalmi napokban, 1848 tavaszán akarata ellenére vezényelték Magyarországra, ő ugyanis eredetileg az olaszországi hadszíntérre kérte magát. Minden bizonnyal ezen múlt, hogy nem az olasz szabadságharc nyert egy hőst, hanem a magyar, mert Pöltenberg egyszerűen az igazságérzetére hallgatva hozta meg döntéseit. Komoly lelki vívódást okozott neki Schwechatnál az osztrák határ átlépése, hiszen itt dőlt el, hogy választania kell a magyar és az osztrák oldal között. A bécsi polgár fia a magyar oldalt választotta. Paulina féltette a családjukat, ezért többször megpróbálta lebeszélni férjét arról, hogy továbbra részt vegyen a szabadságharcban, de Pöltenberg úgy érezte kötelessége új hazáját szolgálni.



Aradról számos levelet írt feleségének és apjának, végig bízott benne, hogy nem fogják halálra ítélni. Börtönéből beiratkozott egy aradi kölcsönkönyvtárba, és minden nap új könyveket kért, hogy a fogságban is képezhesse magát. Az elsőfokú ítélet után is számított a kegyelemre, de arra kérte feleségét, hogy ha mégis kivégeznék, menjen újra férjhez. A kegyelmi kérvény elutasítása után tíz perccel először osztrák apjának írt bocsánatkérő levelet, amiért fájdalmat okozott neki egykori döntésével, s megkérte az idős férfit, hogy helyette is gondoskodjon feleségéről. Ezt követően írta meg francia nyelven feleségéhez címzett búcsúlevelét:



„Arad, 1849. október 5.

Imádott szegény feleségem!
Nem tudom, imádott Pauline-om, hogyan írjak neked, hogy a csapás ne sújtsa nagyon gorombán szerető szívedet – és csak azt kívánom, hogy szerencsétlen sorsomat olyan részvevő ajakról halld meg, amely a lehető legkíméletesebben közli veled, még mielőtt ezeket a sorokat megkapod.
Örökre istenhozzádot kell hát mondanom neked!! – megáldva téged mindazért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, melyet tőled kaptam!!
A Jóisten óvjon téged és a kedves és szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki kedves fejetek fölé mindenható és óvó kezét! … ez utolsó és hő fohászom!!
Te is, hőn szeretett Pauline-om, érzem! megbocsátod mindazt a keserűséget, amit életemben okoztam neked! Megbocsátod, hiszen mindig a jóság angyala voltál! Ó, mennyire fáj a szívem, hogy nem láthatlak, nem csókolhatlak többé.
Légy hát erős, jó Pauline-om, légy erős irántam érzett szereteted kedvéért, gondold meg, hogy gyerekeid vannak! hogy értük kell élned!! – Isten veled hát, imádott angyalom!! Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket! és maga, jó Pauline-om, legyen még boldog! mert megérdemli. Isten veled!!
Szerencsétlen Ernőd”



Paulina a kivégzés után megpróbálta megtalálni férje holttestét, de nem járt sikerrel. Az özvegy nem tett eleget férje kérésnek, nem ment újra férjhez, de nem költözött haza, Galíciába sem. 1874-ben, mindössze 52 évesen halt meg Budán. Fiuk, Pöltenberg Guido szintén katonai pályára lépett, de nem tudta feldolgozni apja sorsát, és fiatalon öngyilkos lett.