Murlockij és a Székelyek

Day 2,168, 08:33 • Published in Poland Hungary • by Murlockij
Murlockij és a Székelyek


(I’m so sorry for disturb for polish readers, my issue is about inner part if eHungarian community, the sekler’s part, doesn’t interfere with any nonhungarian community)




I. Bevezető, avagy a cikk létrejöttének oka


A cikket, illetve a keserű morgolódást két cikk ihlette;

Nem is válasz ez azokra, inkább csak szeretném megírni a gondolataimat keretben, összefüggően.









II. Probléma; képzelet és valóság


Magyarországon él (élt) nagyon sokáig, talán századokig egyfajta romantikus kép a székelyekről. Persze tudom, hogy a romantika, a nemzetépítés, és később Trianon után erre tudatosan rájátszottak és propagandaértékkel, szervezőerővel bírt, így rengeteg művészi alkotásban idealizálták ezt a képet.
Az olyan könyvmoly kisgyereknél mint én, a székelyek egyfajta hősi népként (népi hősként), igaz magyarokként jelentek meg.

Olvastam Jókait és Tamásit, tanultam történelmet, lapozgattam atlaszokat, gondoltam Rákóczira, a mádéfalvi veszedelemre, a gyöpű őrzőire, a Székekre. Bethlen és Apafi, Csaba királyfi, a mondák, meg legendák, fabulák és történetek. A székelyviccek, amikben inkább a kedvesség és az együttnevetés volt, semmint a gúny, vagy a szarkazmus.

Aztán nagyobbacska lettem, jött a romániai forradalom, a kiállás, a tüntetések, Tőkés meg Sütő szerepe, és valamennyi megmaradt benne is ebből az idealizált képből miszerint a székely az egy nyakas, konok, de velejéig istenfélő és becsületes része a magyaroknak.

Talán egy még megmaradt valamennyi a régi embereszmény követőiből, még nem falta fel őket a sok gond, a modern világ. Gyakorta megesik, hogy a szorongatottak kényesebbek a belső értékeik megőrzésére. Azt hittem az elkényelmesedett határon inneniekből ha részben ki is veszett szinte minden ezekből az erényekből, a havasok lábánál még őriznek valamennyit abból a régi tűzből, ami itt már kiveszett.

Szóval naiv gyerek voltam, nem tagadom. Sok bánat és fájdalom származott a naivitás(aim) ból, soká tartott elfogadni a realitást, a mai kor igazságát.

Ma egy átlagos újságolvasó, mint én már jóval kevesebbet olvas(hat) az ilyesmiről. Erdély kívülről inkább turisztikai célpontnak tetszik inkább, ahol a régi közösségek jobbára elvándoroltak talán, meg széthullottak. Ki lehetett bújni a járom, a kényszer alól és csakúgy mint mi, ők is szétszóródnak lassan a világ hét égtája felé. Az öregek meg kihalnak szépen, csendben.

Mostanában a széthúzásról olvasok, a pártoskodásról, az oda exportált sárkánymagvak, viszály megtelepedéséről aminek a mérgét Magyarországról szítják az itteni számítók és opportunisták akik hasznos és leszüretelhető erőforrásként tekintenek a székelyekre.
Szóval azt hittem, nem sok illúzióm maradt, és sikerült levetkőznöm mindenféle előjelű előítéletemet.

Valahogy úgy hozta az élet, hogy komolyabb személyes ismeretségre, gyakorlati tapasztalatokra sohasem tettem szert a székelyekről . Az eRep többek között épp éppen ezért volt érdekes nekem, hogy a sok új ember, közösség, világnézet mellett megismerhettem az eMagyar közösség egyik bázisát, amelynek a fő alapját a határontúli játékosok képviselik.

És az első néhány találkozás a játékban a székely közösséggel számomra igen vegyes eredményt hozott.
Manitou szerepe a régi cseten az #erep szobában mint moderátor, Gyika szerepe mint kétkulacsos cenzor és szabályok betartatója sokat rontott a pozitív előképen ami bennem élt, még ha mélyen elrejtve is.

Meglepett a zárkózottságuk, a gyakori táposozás (ezt a fogalmat itt, tőlük ismertem meg, utána kellett keresnem a kifejezésre, mert nem értettem mit jelent) az ellenséges hangnem, a pökhendi arrogancia, a gyűlölködés nemcsak a románokkal, de gyakorta a többi magyarral szemben is.
Természetesen hazugság lenne, ha az élményeimet csak negatívnak festeném le, hiszen sok pozitív élményben is lehetett részem, de ezek mind személyesek és sohasem közösségi élmények voltak.

Annyi tűnt csak fel, ha bármilyen „sérelem” érte őket, akkor az ellen azonnal, egységesen léptek fel, elvoltak maguknak és magukban, állam voltak az államban. A kritikákat elsődlegesen nem mint kritika, hanem mint a közösségük elleni támadásként érzékelték, ennek megfelelően reagáltak.

Aztán jöttek mobra fékjei. Köztudomású, hogy az eRepen a játékosok jelentős része csal. Sokan szeretik ezt elbagatellizálni, jobbára persze a felesleges feltűnés elkerülése, meg a kognitív disszonancia végett. De mobra fékjei új szintre, új minőségre emelték a csalást, mert mobra nem (csak) magának, hanem a közösségnek csalt, hanem legelsősorban a székelyek közösségének. A csalásból szerzett előnyök nem csak gazdaságiak voltak, olcsó/ingyen fegyver, munkaerő, hanem politikaiak is, minden karakter egy szavazattal támogatja pluszban a közösségét. Így a fékek nemcsak a gazdaságot de a politikai rendszert, a szabad választás utolsó illúzióját is eltörölték.

Aztán jött cooty cikke amiben fékelésre szólít: http://www.erepublik.com/en/article/ukr-aacute-n-harcmodorr-oacute-l-ne-egy-eacute-l-botrafagyottat-t-eacute-len--2332869/1/20

A tegnapi napon a koronát pedig Zozoka88 cikke tette fel: http://www.erepublik.com/en/article/f-eacute-kel-eacute-s-vagy-csal-aacute-s--2333941/1/20

Önálló cikket érdemelne a fakék hatása a gazdaságra, a társadalomra és a politikára egyaránt, de erre nem vállalkozom, megtették (és remélem meg is teszik) mások nálam jobban és szakszerűbben. A csalás ragálya minden téren korrumpálja és pusztítja a játékot, az etársadalmat, a közösségeket, hosszú távon pedig elűzi a játékosokat.


Ami miatt mégis itt, ebben a cikkben idézem az az, hogy az utóbbi cikkek nemcsak önigazolást, önfelmentést jelentenek hanem tovább mennek annál. Ideológiát gyártanak mögé a csalás szükségességéről, a csalókat hősnek és követendő példának akarják beállítani.


Ez nóvum. Nincs szégyen, nincs bűntudat, nem kell rejtőzködni.


A csaló korunk és játékunk hőse immár. A fékmestert nem szidni hanem ünnepelni illik, felnézni kell rá. Tevékenysége támogatható, sőt támogatandó. Aki nem csal az vesztes, sőt hülye.









III. És mégis forog a Föld, magyar befejezés



És ezeket a cikkeket székelyek írták, székely magyarok. Kétely nélkül, szégyen nélkül. Erre tanítanak mindet, többieket.

Hogy én mekkora naiv bolond voltam!

Ezért írtam le, hogy tanuljatok, ahogyan én. Ne higyjetek a könyveknek, a meséknek és a legendáknak. Ne higgyetek Tamási Áronnak, Ábel is hazudik, éppen úgy, mint mi, többi magyar, többi ember.

Egy álommal. egy ideával, kevesebb. Persze mindezekkel eddig is tisztában voltam, túl sokat láttam és tapasztaltam az életben, de tanulságos, hogy a mélyen, gyermekkorban berögződött eszmék mennyire aktívan gyökereznek még mindig a lélekben. Mennyire tud fájni, ha megbukik a példaképünk, ha csalódnunk kell az álmainkban.

Szóval, javaslom, ti ne kövessétek el ezt a hibát, az én hibámat.



Üdv:


Murlockij