Kormány totális bukása!
Garak1984
Előszó:
Eljött a dicső nap mikor már a kormány saját maga is kezdi belátni, hogy nem képesek a vezetés felelősségét elbírni, nem képesek logikus, megalapozott, határozott döntéseket hozni.Íme: http://www.erepublik.com/hu/article/elk-uacute-rtuk-nem-kicsit--1652308/1/20. Eljött a dicső nap, mikor sokaknak kik eddig csak kételkedtek, vagy bizonytalanok voltak a kormány vezetésében, felnyílik a szeme és megcsillan a fény hogy igen rossz úton halad magyarország. Kedves barátaim, olvasóim és kételkedők, én azért vagyok itt hogy alternatívát, kiutat kináljak és szebb jővőre mutassak utat. Hamarosan eljön az idő mikor konkrétumokkal, ötletekkel és gondolatokkal fogok előállni, hogy miként hogyan is kellene vezetni egy Országot, államot, közösséget és a kormányt. Rá fogok mutatni a kényes gazdasági és katonai hibákra. Rá fogok mutatni egy olyan lehetőségre mely kivezet eMagyarország jelenlegi mélypontjáról.
Első rész: Szövetségek és harc
Ezen részt had kezdjem egy idézettel: "A GAZDASÁG csak egy másodlagos ügy. A világtörténelem arra tanít hogy nincs nép amely gazdaságon át lesz naggyá: a gazdaság viszi őket a szétrombolódásba. Egy nép mindig meghalt mikor a faja szétfoszlott. eMagyarország is, nem a gazdaság miatt lesz nagy." Ezzel az idézettel nem arra akarok rávilágítani hogy a gazdaság nem fontos, de vannak sokkal fontosabb dolgok ebben a játékban. Első sorban ami a legfontosabb mint kis területű de erős államnak most az lenne hogy jó és erős szövetségek kössön. Ne vitatható, nem egyértelmű kétes MPP-ket. Lásd Lengyelország és Spanyol MPP. Ennek a játék a lényege a szövetség. Mert egyedül senkik vagyunk a románok ellen. A törökök a görög ellen és így tovább. Fontosabb az hogy naponta tárgyaljunk, a szerbekkel, a törökökkel, és a lengyelekkel minthogy 1 csatát is nyissunk vagy, hogy mennyi pénzt nyomtassunk. Fontosabb egy erős szövetség mely területeket tud elfoglalni, mint hogy mennyi pénzt utaljunk ki egy nap az eMNB-ba.
Második rész: A felelősek, és a felelősségre vonás
Szintén had kezdjem egy idézettel: "Felelősségre kell vonjuk a lassan előző (jelenlegi) kormány bűnözőit. Nem lehet az hogy azokkal az árulókkal, akik miatt 8800 magyar küzdött hiába és égetett el sok aranyat,leüljünk mint barátok ugyanazon asztal mellé. Nem, mi nem bocsátunk meg, mi követeljük – a Bosszút!"
Tehát vannak esetek, mint jelen eset, mikor megalkuvás nélkül, minden emberi szánalom és jó érzés nélkül kell cselekednünk. Nem mérlegelhetünk ellenérveket ezen konkrét tények esetében, nem mérlegelhetjük azt sem hogy ezen embereknek nem volt meg a tudásuk ehhez, mert amikor az "osztás" volt ők nem egyszer álltak sorba. Sokuknak több cége és orgja van. Minden egyes tagot külön-külön kell elbírálni. Nincs joguk ahhoz, és nem is szabad, hogy legyen, hogy bárki vagy bárkik felmentsék őket! Ezen rendszerben sajnos két alternatíva létezik az orvoslásra vagy megvonunk tőlük mindennemű állami támogatást és a regekből kizárjuk őket örökké. A második megoldás hogy elköltöznek és állampolgárságot váltanak.
Harmadik rész: A háború előszava
Újfent idézet: "Nemzetek közt nincs jóság és hála, csak győztesek és vesztesek."
A jóság, a helyesség, téves megfogalmazása mint jótékonyság vagy puhanyság, vészes. A jóság, a helyesség igazi jelentése az igazságosság. A téves jóságért nem kapott senki semmit, sőt sokan még vissza is élnek vele. A döntő dolog nemzetek között győztesnek, erősnek lenni. Az igazságosság és az igaz ügy áldást, szerencsét hoz egy nemzetnek, - de a legfőbb szempont viszont a hatalom, és habár néha nagyon fontos a szerencse, az erőt még ez sem helyettesíti. Építsük fel erőnket, ez a lét fő szabálya, de ha lehet tegyük úgy hogy másokkal igazságosan, az érdemük, és valós szükségeinkből kiindulva bánunk. Ekkor erősek is leszünk és helyesek is (és ettől fogva szerencsések küszködéseinkben és küzdelmeinkben).Idegenek ott fognak ártani, ott fognak elvenni ahol csak tudnak, nem adhatunk megbízhatatlan közösségeknek semmi előnyt, senkinek semmit ingyen, és semmilyen, de semmilyen körülmények között nem szabad semmi olyan kaput nyissunk, vagy nyitva hagyjunk amin át mások árthatnak nekünk (pl TO), mert megtették, és megteszik, és lehet mint a múltban egyes alkalmakkor, a jövőben is nagyon rusnyán.
Mivel a gazdaságunk immel-ámmal rendbe jött, persze még sok energiát kell beleölni legfontosabb egy gyors és hatásos szövetségi rendszer kialakítás után. Háború indítása!
Holnap külön egy teljes cikkem fog szólni, miként és hogy kellene háborút indítani!
Üdv
Garak1984, Oberstgruppenfürher
Comments
HUPAK4PREZIDENTMAXXX!
Ezt én el nem olvasom. Eheslo 2.
LOL!
Bosszú ba*meg, gratulálok neked!
És attól neked jobb lesz? Vagy eMo-nak jobb lesz ba*meg?
Multkor láttalak #csopper-ben, onnan is kitettek, mert magad se tudod, hogy miről beszélsz!
És mi bajod a lengyel MPP-vel? (És a spanyollal? jó az kétséges, de legalább próbálkoztak vmivel. Amúgy meg melyik országot javalod szövetségesnek????)
A játék gazdasági része is fontos, pénz nélkül nem tudnánk harcolni! Gondolkozzál már néha! Használd az agyad helyét!
Azt értékelem, hogy tenni próbálsz, de előbb inkább tájékozódj, mert akkor lehet, hogy nem ekkora vadbaromságokat fogsz írni, mint most.
"Multkor láttalak #csopper-ben, onnan is kitettek, mert magad se tudod, hogy miről beszélsz!"
Természetes minden olyan elemet eltávolít a kormány ami számára nem megfelelő!
"A játék gazdasági része is fontos, pénz nélkül nem tudnánk harcolni! " értelmezési problémáid vannak.
Hülyeség. Ha folyton csak háborúzunk, és elhanyagoljuk a gazdaságot, ennek az országnak végleg befellegzett.
A felelősöket igen is meg kell találni, de ilyen drasztikusan nem kéne elüldözni őket, egy darabig úgy sem vállalnának főbb tisztséget.
Nagyon narancs duma. Összefogni kéne, nem pedig bomlasztani. Már pedig egy háború bomlaszt, és felesleges is, csak gondot okozna, már pedig nekünk erre semmink sincs! Se pénzünk, se lehetőségünk.
Csak együtt tudunk feljebb lépni.
hosszúcikkmaxx
elseolvasommerthosszúmaxx
ránézésre több mint száz szó, szóval bukta
Garak: #csopperben konkrétan mindenki unt már téged. Ne keress összeesküvést, egyszerűen csak zöldségeket beszéltél, és kiraktak.
Nem tudom, milyen értelmezési problémáim vannak, konkrétan ezt írta😛 "a gazdaság nem fontos". Erre reagáltam, hogy légy már értelmes és értsd meg, hogy gazdaság nélkül az ország nem termel ki pénzt, nincs miből tankolnia, így nem sok esélye van egy háborúban. (Ezt akartam megfogalmazni tömören és nyersen.)
Grat. Helyesírás az 0...