Keselyű és Homunkulusz

Day 921, 02:55 Published in Hungary Hungary by Murlockij

Levél volt barátaimnak, melyet a 2000 karakter szűkössége miatt jónak láttam inkább nyilvánosan publikálni:


Szia!

Elnézést kérek, ha megbántottalak volna, semmi személyes nincs a dologban, nem vesztem össze senkivel, legfeljebb mindenkivel. Az elégedetlenséget és a játékba illetve az országba belefektetett munka és energia értelmetlenségét eddig is nyomasztóan éreztem, de most, Shaok és harcos diadalmas, közélet által támogatott és üdvözölt visszatérése adta az utolsó lökést a változtatásra.

Mivel rossz természetű ember lévén én is inkább azokat szoktam bántani, akik kedvelnek és szeretnek engem első mérgemben a barátlistám kipucolásával kezdtem a kilépést eMagyarországról.
Akinek üres a keze, tehetetlen, folyamatos ellenszélben tevékenykedik előbb-utóbb változtatni akar, mert változtatnia kell. Először a cseten próbálja, majd még több munkát beletesz a közösbe, próbálva példát mutatni azoknak akiknek van rá szeme és füle.
Ezért választottam politikai pártot is, ezért tettem sokat a kongresszusba kerülésért is, hátha elegendő befolyást szerzek ahoz, hogy megkapjam azokat az egyébként mindenkinek kijáró információkat helyzetünkről, a közösségünkről, terveinkről.
Lényegében ebben is kudarcot vallottam, túlbecsültem magam és keserű csalódottsággal töltött el amit megtudtam a pártokról, országunkról és játékostársaimról. Azt hittem jogot szereztem arra hogy bíráljak és véleményt formáljak, saját véleményemmel befolyásoljam a pártomat, országomat.
Keserű tanulság volt ez: most, amikor sajtó ünnepli a hazugság, a cinizmus és az arrogancia diadalát, a dekadencia, a bukott bizánci intrikusok és a főldbuta, pusztítani és káoszt szítani vágyó önnön öröméért létező homunkulusz visszatértét.
Milyen szerencse, hogy ebben a virtuális országban, világban nem kötelező mindenkinek részt venni, így annak akinek szavára nem hallgatnak, akit kinevetnek, megaláznak megadatott az emelt fővel való távozás méltósága.
Így teszek hát és is, befejezve a szánalmas nyafogást, vállalt kötelezettségem időtartamának lejárta után veszem a kalapomat, a vonyító hiénák és koszlott vén keselyűk vihogása és sziszegése úgyis elhalkul majd.

Sziasztok,

Murlockij