Interjú kvaszticcsal, a magyar kormány alelnökével

Day 2,400, 11:10 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
A külügyminisztériumban és a szociális minisztériumban is dolgozott már, a Kisgazdapárt pártelnöke volt sokszor, az én második elnökségem alatt is a leghasznosabb embereim között tarthattam számon. Szemi elnöksége alatt jelenleg alelnöki posztot tölt be.
Igyekeztem interjúmmal megismertetni őt és eddigi munkáját.


2011 őszén érkeztél a játékba. Hogyan találtál ide és a kezdeted hogyan befolyásolták azt, akivé váltál itt?

Egy cikk keltette fel a figyelmemet, egy elektronikus újságban. Gondoltam kipróbálom és beregeltem. Első karakteremmel vagy 4 hónapot játszottam, amikor is kaptam egy levelet Romanian Spy-tol, aki meghívott a Kisgazdapártba. Még 1 hónap elteltével úgy döntöttem új karaktert fogok indítani, mert útmutatás hiányában időközben úgy elszúrtam az első karimat, hogy többet kellet volna dolgozni vele mint egy új karival….
Így született meg jelenlegi karakterem, amivel 2011 őszétől játszom…

Mi fogott meg a politikában, hogy a párt és kormányszinten is foglalkoztál vele?[/b]

Hm...ez egy elég hosszú folyamat volt… Először csak a pártnak akartam segíteni, megtenni a párt érdekében amit tudok.. aztán telt az idő és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyike lettem a párt vezetőinek….🙂 A nemzeti szintű politikába meg ugyanígy folytam bele: először gondoltam, segítek a szocminben, hogy mások is megkaphassák azt a támogatást, útmutatást, amit én megkaptam. Aztán lett belőle KM, stb….🙂 Egyszóval nem erre hajtottam, nem törekedtem tudatosan politikai karrierre, egyszerűen csak így alakult.

A Kisgazdapárt pártelnöke is voltál. Tárgyaltál azért, hogy minél több képviselő juthasson be és befolyásod lehetett az elnökjelölésre. Mint egy top5-ön kívüli párt vezetője, milyen értéket láttál a tevékenységedben?

Mint minden valamire való pártelnök természetesen igyekeztem a pártunkat minél befolyásosabb pozícióba hozni, anélkül, hogy cserébe ezért fel kelljen adni a meghatározó értékeinket. Sajnos nem vagyunk egy top 5 párt elég rég már, a játék fejlődése olyan irányba halad, hogy a mi gazdaság-orientált szemléletünk mind kevesebb fontossággal bír.
Mégis, az, hogy már ilyen régen stabilan tartjuk a 7-ik helyet a pártok ranglistáján, azt mutatja, hogy még mindig vannak akiket a gazdasági modul is érdekel, nem csak a harc. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mi nem szeretjük a “fight” gombot, de nem csak az érdekel….

“Fix the economy”. Olvashatjuk még évek óta, a változásban már talán senki nem hisz. Ilyen körülmények között mit üzenhet egy gazdaság orientált párt vezetője?

“A tűrőké s szenvedőké a mennyország”. 😃 De komolyan: Igaz, hogy a gazdasági modul jelen pillanatban elég ramaty jószág, de azért még mindig lehet ügyeskedni, gyarapodni. Persze, nincs annyi lehetőség erre, mint amikor pl. én regeltem, de azért lehet. És mint fentebb is mondtam, nem kizárólag ez érdekel minket, ha szükséges a csatatéren is tudunk alkotni, nem is akárhogy…🙂


A csatatéren hogyan szoktatok alkotni? Most beszélhetsz a Dózsa századról is, a Kisgazdapárt katonai egységéről, a századversenyeken például észre lehet venni az eredményeket.

A Dózsa század a Kisgazdák harcoló alakulata, de nem csak az, ennél több. A sorainkban nem csak Kisgazdák vannak, hanem igen sokan más pártokból is. Nem szeretek dicsekedni, de büszke vagyok rá, hogy sikerült már több medált is szerezni a század versenyeken. De nem ez a leglényegesebb: A DO mindig ott van, ahol az ország érdeke kívánja. Akkor is, ha ez néha nem esik egybe avval, ami a HK-ban van… És persze folyamatosan van DO. Századparancsnokunk és a helyettesei kiemelkedően teljesítenek, folyamatosan figyelnek.

Mi lehet a kulcsa a passzivitásra hajló magyar népesség aktiválására egy harc orientált játékban, miközben a DIV4-en kívüli játékosok az xp szerzés visszafogásában érdekeltek?
Bevonni őket a pártéletbe, chatre vinni a játékosokat, hiszen ebben a játékban szinte minden döntés, minden megbeszélés, tervezés a chatszobákban folyik.

A külügyi és a szociális minisztériumban is dolgoztál. Mire vagy büszke, amit ott elértél?

Most megfogtál. Őszintén: eszembe nem jutott soha átgondolni ezt ilyenformán. Ha mindenképpen választani kell valamit, akkor talán az a majd egy hónapig tartó huzavona a románokkal, aminek köszönhetően az elnökséged alatt elkerültük a román törlést és ami végül a következő ciklusban oda vezetett, hogy őket töröltük….az szép menet volt.

A külügyben dolgozók számára komoly eltérések lehetnek az elnök, a külügyminiszter, esetleg fontos külügyi dolgozók gondolkodásában, fontos részletekben lehet vélemény különbség, ami az ország jelenét és jövőjét is befolyásolja. Hogyan viselted ezeket a konfliktusokat? Tapasztaltál a játék más területén hasonlóan nehéz, bonyolult konfliktushelyzetet?

Na, ennek először a végére válaszolok: nem. Nézetem szerint a játék két legbonyolultabb eleme a hadügy és a politika. Ezért aztán itt is alakulnak ki a legnagyobb konfliktusok. Én ezeket a konfliktusokat elég jól szoktam viselni, mivel egyrészt megvan az a szokásom, hogy mikor nagyon felhúzom magam, nem reagálok rögtön, először szünet 5 perc, egy cigi és csak utána.
Másrészt alapból nem vállalok semmiféle feladatot olyan csapatban, akikről nem tudom, hogy legalább az alapvető dolgokban egy véleményen vannak velem.

Szemi elnökünk a Kisgazdákra elég jelentős mértékben támaszkodik, te vagy az alelnöke, sir_Kern hm helyettes, scat kommunikációs miniszter, a gazdasági miniszter cereal killer, egyedülálló mértékű részvétel ez, pedig voltak már kisgazda elnökségek is. Hogyan sikerült ezt összehozni és miként működik a csapatmunka nyáron a közben zajló világbajnokság alatt?

Kis csapatunk ez ideig nagyon jól működik. Reméljük, ez már így is marad ciklus végéig. Meg kell mondanom, a jelen kormány tagjaiban egy remek csapat jött össze Szemi körül. Hogy 4 Kisgazda van a kormányban annak az a titka, hogy olyan aktív embereket kerestünk Szemivel, akiknek van némi tapasztalata és képesek csapatban dolgozni az ország érdekében. Ők meg készen álltak a feladatra.