[RH+] Felderítés, becserkészés, cselvetés-ez a magyar vírtus!

Day 1,820, 12:02 • Published in Hungary Romania • by Hun Carpathia

Köszöntöm a kedves olvasót!

Sokan megmosolyogják, dőre ködszurkálásnak tartják a régi dicsőség felemlegetését. Hát még az aktualizálását! Van, aki azt tanácsolja: inkább tanuljunk meg kicsik lenni. És az mit segít? Mi magyarok csupán területileg, gazdaságilag vagyunk átlagos méret alattiak, történelmi és kulturális értelemben óriások vagyunk a világban.

II.rész /előző cikkem: www.erepublik.com/hu/article/2056492/1/20
A honfoglalást közvetlen megelőző események lesznek felvázolva cikkemben.
Meg kell említenem az avarokat is ezen a helyen, mivel a kettős honfoglalás elméletét már a hivatalos történettudomány is részben elfogadja. Köszönhetjük ezt László Gyula /1910-1998/ történészünknek, aki ezt az elméletet az 1960-as évek közepén dolgozta ki.

Előzmények:

A hunok az 5. század során fokozatosan költöztek a Kárpát-medencébe, mivel először csak a hadseregük használta hadműveleti területként, idővel viszont az egész nép is ideköltözött, sőt: törzsterületüket is ide (főleg az Alföldre) helyezték. Nagyrészt a hunoknak köszönhető, hogy a Nyugatrómai Birodalom (amely sokat hadakozott velük) Kr. u. 433-ban kénytelen volt kiüríteni Pannóniát (az addig ott élt kelta eredetű, esetleg idővel bizonyos mértékben romanizálódott lakosság később nyom nélkül eltűnt). A hunok pusztai hadviselése félelmetes volt akkoriban, ezért rettegésben tartották szűkebb és tágabb környezetüket.
Árpád-kori krónikáink szerint a honfoglaló magyarok által a Kárpát-medencében talált székelyek a hunok maradékai (akik Árpád magyarjai elé mentek és csatlakoztak hozzájuk), a magyarok a hunok rokonai, az Árpádok pedig Attila leszármazottjai. A kalandozások és az Árpádok korában a nyugati krónikák is úgy vélték, hogy a magyarok a hunok utódai, de a hivatalos történettudomány szerint csak azért, mivel mindkét népnek nagyon hasonló volt a hadviselése.

A hun uralom bukása után a volt szövetségesé, az osztrogótoké lett Pannónia, pontosabban: mint a Keletrómai Birodalom új szövetségesei, „kapták” a bizánci császártól: a provincia ily módon „visszakerült” a Birodalomhoz. Egyik központjuk a Balaton délnyugati partján, a Zala folyó torkolatának közelében volt. Az osztrogótok azonban 473-ban Nagy Theodorik (471–526) vezetésével Észak-Itáliába költöztek, ahol királyságot alapítottak. A hun uralom összeomlása tette lehetővé a másik szövetséges, a gepidák számára királyságuk létrejöttét a Tiszántúlon és Erdélyben.
A hun uralom bukása után települtek a Kárpát-medence észak-nyugati részébe a herulok (ugyancsak germán törzs), Kr. u. 526-ban pedig egy másik germán törzs, a longobárdok (a nevük jelentése: „hosszúszakállúak”) telepedtek a Dunántúlra. Utóbbiak 567-ben az avarokkal szövetségben legyőzték az Erdélyt és a Tiszántúlt uraló gepidákat, majd 568-ban más germán törzsekkel, törzstöredékekkel Észak-Itáliába vonultak, ahol királyságot alapítottak (nevüket a mai Lombardia tartománynév őrzi).

A török nyelvű avarok 567/568-ban érkeztek a Kárpát-medencébe észak- és dél-kelet felől, a „sztyeppei országútról”, valahonnan Belső-Ázsiából más népek által űzve. Az avar állam Baján kagán idejében volt a legjelentősebb: a Kárpát-medencébe való érkezésükkor a longobárdokkal szövetségben, de gyakorlatilag a saját erejükből szétverték a gepidák királyságát. Az Avar Kaganátus fénykorában, a 630-as évekig az az Enns folyótól a Don folyóig terjedt, és az avarokon kívül szláv, bolgár és germán (gepida) etnikumú törzseket fogott össze.
670 körül azonban nagy változás figyelhető meg a Kárpát-medence temetőinek régészeti leleteiben. Ezek az általánosan elfogadott vélekedés szerint az ún. „kései avaroktól” származnak, de a régészek nevezik őket a „griffes-indások népének”, mivel fő díszítőelemeik a griff és az inda volt. László Gyula szerint viszont ez a gyors változás a temetkezési szokásokban egy másik, nagyszámú nép bevándorlásával magyarázható, amelyet ő a magyarság első betelepedési hullámával azonosít.
A később megjelenő Árpád magyarjainál is hasonló köznépi temetőkép jelenik meg, továbbá László Gyula azt tapasztalta, hogy a „kései avarok” és Árpád magyarjai által elfoglalt megyényi területek kiegészítik egymást. Egy onogur-bolgár betelepedési hullám tényét a 670-es években már elismeri a történettudomány. Ezt a késő avar kori betelepülést két krónika is megemlíti: az óorosz őskrónika, vagy másképpen a Nyesztor-krónika, valamint a bizánci források is.
A nagyszentmiklósi avar aranykincs:

A szlávok körülbelül az avarokkal egy időben kezdtek letelepedni a Kárpát-medence körül, illetve annak belső peremén. Egyesek szerint ez nem véletlen: egyrészt maguk az avarok telepíthették le őket a Kárpát-medence peremén, mint a nekik alávetett népekből szervezett gyepű részeként.
A kárpát-medencei avar uralmat Nagy Károly frank uralkodó 795/796-os pannóniai hadjárata döntötte meg. A hivatalos történetírás azt tartja, hogy ezen hadjáratok után a kárpát-medencei avarság elpusztult vagy asszimilálódott az itt élő szlávságban, és ezzel mintegy „nyomuk veszett”.
Újabban a korabeli források felülvizsgálata és régészeti leletek alapján arra következtetnek, hogy az avarság korántsem tűnt el „nyomtalanul” a Kárpát-medencéből, amint azt korábban gondoltuk. Olajos Teréz kutatásai alapján az alábbi forrásokra támaszkodva azt tartja, hogy az avarság a Dunántúlon megérte legalább a 870-es éveket, az Alföldön a magyar honfoglalást, horvát területeken pedig a 950-es éveket. Ezt alátámasztják bizánci és nyugati források, egykorú krónikák.

A honfoglalást megelőző magyar hadi vállalkozások:

Konstantinos Porphyrogenitos közismert munkájában, mely a 10. században íródott- a Megyer-törzs említve van, amely a Fekete-tenger déli régiójából annak északi régiójába vándorolva már a Kr. u. 8. században Meotisz-ban megjelenik. A honfoglalást közvetlen megelőző időkben a magyarság szállásterülete az Etelközben volt, félig-meddig kazár fennhatóság alatt. Az is valószínű, hogy a kazár fennhatóság csak névleges volt, mivel a magyar törzsszövetség lényegesen több katonát tudott kiállítani, mint a kazárok.
A megyer törzs vezetésével létrejött tözsszövetség 10 törzse, a 7 szabir-magyar törzs és a kazároktól függetlenedett és erősen megtizedelt rokon nép- 3 onogur-kabar csonka törzs a vérszerződéssel pecsételte meg együvé tartozásukat. Ez az esemény 810-820 körül történhetett. Erre az időre esik: 813-814-ben a Don jobb partján álló kazár erődítmények magyarok általi lerombolása.
Az Etelközben megalakult törzsszövetség mintegy 50-60.000 főnyi hadsereggel rendelkezett, míg a korabeli források a kazárok haderejét maximum 40000 főre teszik.
Írott források kétségtelenné teszik, hogy a magyarok szállásterülete a 7.század végétől 885-ig változatlan volt.

A magyarok 839-ben az Al-Dunánál tartózkodnak és bolgár felkérésre Bizánc ellen vonulnak.
862-ben jegyezte be Hinkmar reimsi érsek a Szent Bertin-kolostor évkönyvébe, hogy a korábban ismeretlen magyarok Német Lajos királyságát pusztították. Német Lajos fia, Karlmann bajor király 861-ben kelt fel apja ellen, amiben Lajos hűbérese Rasztiszlav morva fejedelem is támogatta. Rasztiszlav szövetségeseiként jelentek meg a magyarok. Rasztiszlav kihasználta a frank belháborút az elszakadásra és 862-ben az addigi frank papok helyett Bizáncból kért hittérítőket. Szent Cirill és Szent Metód 863-ban érkeztek meg.
881-ben a magyarok és a kabarok Szvatopluk morva fejedelem szövetségeseként Bécs alatt harcoltak a keleti frankok ellen.
894-ben a magyar haderő egy része a morvák szövetségében Pannoniában folytatott hadműveleteket.
Ebben az időben Etelköz kezdett egyre szűkebb lenni a magyaroknak. Regino prümi apát 908-ban befejezett krónikája szerint a magyarok területe túlnépesedett. Mivel a ruszok Oleg vezetésével megszállták Kijevet, az Al-Dunánál ott volt a dunai bolgár állam, keletre a sztyeppén egyéb népek, a Kárpát-medence felé látszott lehetőség a terjeszkedésre.

A magyarok kultúrája a honfoglalás előtt:

A honfoglalás előtti magyarság ruházkodásának célszerűségi és esztétikai felsőbbrendűsége felől a korabeli európai ruházkodás sokkal alacsonyabb célszerűségi és esztétikai és technikai minőségével szemben, aligha van vitatkozni való. Az egész civilizált emberiség a turáni lovas civilizációk csizmáinak, csizmába tűrt nadrágjainak, elől gombolt ujjas kabátjainak, fehérneműinek, kucsmáinak, öveinek, csatjainak, gombjainak és kesztyűinek utódait vette át, nem a sarukat, tógákat, tunikákat és germán vállkendőket, és a finoman kidolgozott bőr, a selyem és a bársony keletről kerültek nyugatra, nem pedig megfordítva.
A honfoglaló magyarság könnyen cserélhető és mosható fehérneműt viselt a nyolcadik században is. Európa lakosságának legfelső rétege is csak a 12. században kezd fehérneműt használni s az európai ruhaanyag az előkelőknél is kizárólag primitíven kikészített bőr és durva szövet, vagy vászon. Gróf, herceg és báró egyaránt házilag előállított ruhákban jár olyan minőségűben, hogy ennél "civilizálatlanabbnak" lenni egyszerűen lehetetlen.
A honfoglalás előtti magyarság táplálkozására, a használt táplálóanyagokra, az Európában akkor még szinte teljesen ismeretlen fűszerek hosszú sorára igen sok adatunk van. A főzés változatos és ízletes voltát aligha kell hangsúlyoznunk. A magyarok által használt húspor és tejpor mint modern találmány, majd ezer évvel később válik a nyugati civilizációban ismertté és általánossá. A szegények és gazdagok táplálkozása között természetesen különbség van. Az étkezés szertartás volt őseinknél, a legegyszerűbbek házában is. Az ültetésnek megvolt az ősi rendje, az étkezésnek a szabályai. Az étkezéshez minden felnőtt férfi a saját kését használta - minden felnőtt férfinak volt kése és borotvája - s mivel sokat szerepeltek kásás és levesszerű ételek az étrendjükön, használtak kanalat, sőt villát is! Európában még a 17. században is kézzel ettek, a lerágott csontokat az asztal alá dobálták és a falat lenyelhetetlen részét a padlóra köpték az előkelő dámák is, pl. az angol királyi udvarban is. Az étkezés utáni hangos böfögés még a 17. század elején is úgy számított, mint az ételek jóságának a dicsérete az előkelő házakban. Hogy hogyan étkezhetett a köznép, és hogy hogyan étkezhettek a 8- 9. századokban, az olvasó elképzelheti.
Az ősi magyar fűszeres abálást és a különböző savanyításokat pl. az angol háztartásban ma sem ismerik. A táplálkozás minőségében és az étkezés módjában semmi esetre sem a honfoglalás előtti magyarság volt a "civilizálatlan" és Európa a "civilizált", hanem határozottan és vitathatatlanul megfordítva.

Következő cikkem a Honfoglalás korát fogja felvázolni.

Ui: Egy súlyos baleseten és egy komoly műtéten vagyok túl, emiatt 18 napig nem tudtam erep-közelbe érni. Október 19.-én 4 méter magasról estem le az alólam kicsúszó létráról-2 gerinccsigolyám tört el. Október 26.-án 6 és fél órás műtétet követően egy csigolyámat pótolták, egyet csavaroztak-lemezeltek, a gerincemet 6 csigolya hosszban acélrudakkal megerősítették. November 6.-án engedtek ki a kórházból-saját lábamon távozván. Aznap este már jöttem is erep-re, mutatván, hogy gyógyulófélben vagyok.
Mindez azt jelenti, hogy 6 hónap kényszerpihenőn, táppénzen leszek. Ez idő alatt több időm lesz cikkezni is, hát remélem hasznos lesz eme tevékenységem is.

Ide üss kreditért: http://www.erepublik.com/hu/military/battlefield/35800