[Külügyminisztérium]Rom ánia MPP-t köt Brazíliával
eKulugyminiszterium
Szevasztok!
A nap második közlönye ismét egy felettébb érdekes eseményről szól, az elmúlt egy hónapban összesen nem történt ennyi érdekesség.
Mint itt és itt láthatjátok, Románia elnöke, butnaru MPP-t ajánlott Brazíliának. Következzen a magyarázó cikk összefoglalása.
Mindannyian láttuk az elmúlt hetekben több amerikai ország és Románia közeledését. Többen azt is mondhatnák, hogy céljaink is közösek azzal, hogy Lengyelország és Spanyolország Magyarországot választották.
A történelem folyamán először mind Brazília, mind Románia úgy látja, hogy az MPP megkötése mindkét fél érdeke. Nemcsak latin gyökereink kötnek össze minket, de stratégiai érdekeltségeink is. Nyilvánvaló, hogy eMagyarország mindkét fél ellenfele. Megegyeztünk, hogy kölcsönös katonai segítséget nyújtunk egymásnak és erősítjük kapcsolatainkat az óceán mindkét partján.
Meg kell említenünk, hogy az EDEN-nek nincs problémája az MPP-vel és értékelték, hogy az időzónák közti különbségek miatt biztonságunk tovább nőtt.
eBrazília és eRománia igaz barátságának látható nyomai lesznek a közeljövőben, közös érdekeinkért mind egymással mind szövetségünkkel.
Comments
rinyúmaxx
latin gyökerek? lolmaxx
milyen latin gyökerek kötik őket össze? XD
legalább egyszerre üthetünk a két aljanép ellen.
Halál rájuk!
Mindkét nép "latin" gyökér
latin gyökerek?
agymosás powa
"Mindkét nép 'latin' gyökér" ×2
gratula a kommunikációhoz és az eredményekhez a külügynek 🙂
a cigány meg a latin szerintem nem ugyanaz
Hun vagy gyerek X2
latin gyökerek \o/ : D : D és nem mi mondtuk
jaj ne legyetek ilyen kicsinyesek, legalább azt belátják, hogy gyökerek.
Tequlamaxxxxxxxxxx! (akinek ezt köszönhetjük \o/)
Amógy van egy olyan érzésem, hogy most megtapasztaljuk azt, hogy a gyűlölet erősebb a barátságnál😃 hogyan? a brazilok sokkalta jobban fognak ütni a románok mellet hogy minket üssenek, mint melettünk anno a románok ellen.
inkább csak a gyökérség köti össze őket🙂
Gyökérségmaxxx! : )
Összenő ami összetartozik...
latin gyökerek...
Besírtam bazz.
Talán a Brazilok is az apa farkas dákóján nevelkedtek? ikszdé
Tudtam, hogy magas labda lesz ez a fordítás... : D
Romania and Brazil latin brothers o/\o We gonna party on Coppa cabanna \o/
A Brazilok az igazán latin gyökerek...
dáko-latino elméletről nem hallotatok még ?😃 ejnye tudatlan banda
latin brothers
http://i51.tinypic.com/2rnd3fd.jpg
ROFL
"Mindkét nép 'latin' gyökér" x3
[removed]
Latin gyökerek!
"latin gyökerek" Haha, viccesek ezek a romulanok. : D
Amilyen haszontalan görény nemzetek erednek a latin gyökerektől, még el is hiszem, hogy ez a két roma "tezsvír" : D
I smell butthurt here : D
Zsák a foltját.))
Amúgy majd megnézem azokat az éjszakai ütéseket brazil részről mikor a románokat kellene majd védeniük.ha jól emlékszem a főnixnél is az volt a baj,hogy nem tetteék magukat oda éjszaka(mármint nekik nappal).
inkább csak a gyökérség köti össze őket 2x
ezek a hegyi kecskepásztor latin gyökerek itt keletre...borzasztó
Közös latin gyökerek? : -D Ez tetszett, felírtam : -D
hát igen a gyökérség közös : )
Én úgyanolyan jó szívvel üthettem a brazilt is ezután, mint a románt,így legalább nem kell magyarázkodni milyen jó szövik voltak áruló banda meg találta hazáját!!!
csak szólok. a románok tényleg olyan albániából elvándorolt vlach-ok (oláhok), akik azt hiszik magukról, hogy latinok.
A nyelvük valóban latin.
De gondoljunk csak a
franciákra (gallok: kelták, frankok: germánok keverékei. nyelvük latin)
spanyolokra (gótok: kelták, mórok: mindenféle északafrikainép (berber, pun, mittomén) keverékei. nyevlük: latin.)
brazilok: nyelvük portugál, de hogy kik ők, azt csak az isten tudja
A mellékelt példák alapján, a latin gyökerek, hogyismondjam, nem túl erősek.
(Igen, tudom, hogy a példák, el vannak nagyolva. Na és, ez egy komment csak, nem tudományos értekezés..)
mindkettő cigány
hungary cannot into honor
You have no honor.