[ICS] A német régióhűtésről

Day 2,686, 04:02 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Update:

Először is megkövetem BlooHawk-ot, amiért azt állítottam, hogy fölöslegesen dob ki pénzt RW szervezésre. Elmondásokból kiderült, hogy a küldetéshez kívánt segítséget nyújtani azzal, hogy további csatákat biztosít a BH megszerzéséhez.

Azonban, mivel az elnök egészen mostanáig nem került elő, így továbbra is a leszervezett RW az egyetlen TP lehetőség. Ez még hagyján is lenne, de sajnos a szintén nem túl tájékozott francia elnök, aki maga is az inaktivitást helyezi előtérbe, beütötte Baden-Württemberg régiót is. Mindenkit megkérek, hogy harcoljatok itt német oldalon, mert meg kell védeni a régiót, hogy vissza tudjuk venni, ami a miénk.

Néhány ember felvette a kapcsolatot a francia kormánnyal és állítólag megígérték, hogy nem fogják keményen üttetni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy az egész helyzet nem alakulhatott volna ki, ha a mai nap folyamán a "vezérlő fejedelem" veszi a fáradtságot és csak egyetlen alkalommal is felnéz az országába, hogy megnyomja a piros gombot.

Az, hogy az elnök egy olyan egyszerű hadmozdulatot sem tud végigvinni katonailag, illetve diplomáciailag, mint a régióhűtés, kétségessé teszi, hogy a sokkal nagyobb komplexitású hadműveleteket vezetni tudja, legyen szó akár román NE-ről, akár bármilyen AS-ről. A konga, elunván a folyamatos hibákat és az inaktivitást, impícset adott be a vezérlőpult ellen.


Eredeti cikk:
A mai napon egy viszonylag régóta húzódó ügy miatt ragadtam billentyűzetet, ami nem más, mint a német bónuszrégiók hűtése.

A dél-német területekről a bónusz-háborút követően összesen 4 nyersanyagunk van, amelyet egy szerződés garantál a két ország között. Bár ez utóbbi kijelentésemért felelősséget vállalni nem merek, mert a mostani kormány semmiféle tájékoztatást nem adott ki a NAP meghosszabbításáról, avagy felmondásáról, vagy a hűtés mikéntjéről.

A 4 érintett bónusz a szarvas, a marha, a búza és a gyümölcs, tehát a fővárosban található halon kívül az összes étel-bónuszunk német területekhez kötődik.

A hűtés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megnövekedett determination, azaz a felkelőket segítő szorzószám miatt felszabadítunk egy régiót, majd visszafoglaljuk azt, ugyanis ebben az esetben a szorzó ismét visszaáll az eredeti értékére, azaz 1-re, ami annyit jelent, hogy a felkelők nem kapnak semmilyen bónuszt az RW-ben.

A német területek esetében a hűtés erre a hónapra vált esedékessé, ugyanis nem érdemes hagyni, hogy 1,3-1,4 fölé menjen a szorzó.

A történet ott kezdődött, hogy a hónap elején egyes, akkor még titkos (szerepüket csak napokkal később fedte fel a közlöny egy kiszivárgott printscreent követően) kormánytanácsadók szerveztek egy RW-t, ami elvileg a hűtés első lépése lett volna. Majd ezt követően a felszabaduló régióra ugyanezen tanácsadó beadatta a német NE-t, amivel egyébként megsértettük volna a két ország közötti NAP-ot (már ha érvényben van, lásd fentebb). Ezt azonban a kongresszus leszavazta és még a kormány is elhatárolódott tőle egy csetes vita alkalmával. Rhineland-Palatinate régió tehát felszabadult és azóta nem történt semmi.

Eltelt nagyjából három hét, amikor újra előkerült a hűtés, mint terv. Persze csak HK-ban lehetett fellelni egy-két apróbb információt. Közben a németek beadták ránk az NE-t, ahogy az a két fél közötti megállapodásban szerepel és megkezdődhetett a hűtés.

Ezek után lássuk hogy áll most a helyzet a dél-német területeken!



A négy, szerződés által biztosított bónuszterületet piros X-el jelöltem. Ahogy az látszik, a két keleti régió, tehát Hesse (a felső) és Bavaria (az alsó) hűtése megtörtént és hátra van még Rhineland-Palatinate és Baden-Würtemberg. Az aktív vezérlő fejedelem sajnos a kommentwart választotta a támadásindítás helyett, így rettentő lassúsággal zajlik a régiók megtámadása.

Az is nyilvánvaló, hogy a kormány, akinek az lenne a feladata, hogy napi szinten nyomon kövesse az országot érintő eseményeket, észre sem vette, hogy a franciák NE-t adtak be a németekre, ami mindenképpen érinteni fogja a mi hűtésünket, hiszen 3 régióban határosak és ebből 2 a mi bónusz-területünk, a harmadik meg egy zsákutca, ami újra csak a bónusz-régiónkkal határos.

Ha megtörtént volna a felismerés, akkor a nemlétező külügy esetleg felvehette volna a kapcsolatot a francia kormánnyal és megkérhette volna, hogy ugyan ne zavarjanak már bele a képbe. Meggyőződésem, hogy a franciák nem tudták, hogy igényt tartunk-e a régióra és valószínűleg azt hihették, hogy nem, hiszen hónap eleje óta mindenki magasról tett a kormányból Rhineland-Palatinate visszavételére, vagy a helyzet diplomáciai rendezésére.

Szóval leszavazhatták volna az NE-t, példának okáért. De ha esetleg nem baráti szándékkal állnak hozzánk, hanem direkt be akartak zavarni, akkor is simán keresztbe tudtunk volna nekik tenni, miután beadásra került az NE-jük, például azzal, hogy megvédjük Baden régióban az RW-t és a lényegtelen Hesse helyett Rhinelandot ütjük be, aminek következtében már csak és kizárólag a számunkra fölösleges Saarlandot tudták volna beütni.

De ugye mivel nem történt meg, ezért most ott tartunk, hogy a franciák beütötték Rhinelandot és el is foglalják egy-két órán belül. Miért probléma ez, kérdezhetné a kedves olvasó, ha egyszer ott az ukrán gyümölcs is. Nos, azért, mert azt nem garantálja szerződés, és tovább diverzifikálódik a bónusz-paletta és minél több országból kell területeket tartani a biztos bónuszhoz, annál nehezebb a feladat. Arról nem is beszélve, hogy a 4 dél-német régió a mi érdekszféránkba tartozik.



Ráadásul, ahogy a képen láthatjuk, a franciáknak nem is kell a gyümölcs bónusz, mert van nekik 8 régiójuk ilyen nyersanyaggal. Sőt, az egyel feljebb, North-Rhine Westphalia régióban megtalálható búzából is van nekik, tehát ez csak egy TP csatát biztosító NE lehetett, aminek az oka a magyar kormány kommunikációs deficitje.

Egyébként jól jelzi a szervezettséget (és az elnöki aktivitást), hogy a mindent egyedül intéző (és ezért maximális tiszteletet érdemlő) BlooHawk TP-s RW-t szervez Pozsonyba támogatónként 1100 valutáért, holott tök ingyen lehetne TP-s csatánk, ha az elnök felébredne és beütné Badent, mielőtt a franciák elviszik azt is.

Bár kétségtelen, hogy a legutóbbi MK-ban a vezérlő fejedelem kijelentette, hogy elgondolkozik azon, hogy csökkenti a bónuszok számát a bónusz-régiók elvesztésével, hogy megindulhasson a "reform" az országban, tehát lehet, hogy ez egy tudatos akció és a ciklus hátralevő részében ez lesz a fő cél.

Végezetül annyit meg kell jegyezni a korrektség jegyében, hogy előfordulhat, hogy mindez a francia dolog valami nagyobb stratégiai terv része, például a németek megkérték a magyar kormányt, hogy engedje át a franciákat északra, hogy legyen konstans TP-s háborújuk, vagy bármi hasonló, de a hiba és a kormány mulasztása ez esetben is fennáll, csak más természetű. Erről ugyanis semmiféle közlemény nem jött ki sehol és így az állampolgárok nem tudnak másra gondolni, minthogy szervezési hiba történt, nem kommunikációs.

Ezért volna jó, ha kicsit gyakrabban lenne közlöny az ország ügyeiről és a lapszemle, valamint a személyeskedés helyett inkább érdemi információval lenne kitöltve.

Maradok tisztelettel:
ICS