[FF/A]Már megint kezdődik!

Day 2,813, 04:54 • Published in Hungary Hungary • by Atheel


XVIII. Epizód; Már megint kezdődik!
A tervet sikeresen túlteljesítettem, és ez a fajta sikerélmény már egy ideje hiányzott. Talán kellett is ez a kis szünet, hogy jobban várjátok a folytatást, mely jelentem, el is készült, és máris kapjátok az arcotokba!

Ha fennmarad ez a szintű érdeklődés, akkor, ha kevés szabadidőm lesz is, ígérem, igyekszem legalább heti egy-három kiadást megjelentetni! Bár ez nem ígérkezik egyszerű feladatnak, de ilyen szintű ösztönzéssel, Voteok formájában továbbra is jól eső érzés Nektek írni, Rólatok, tehát olvasásra, és kattintásra fel!
Hirdetés!




Avatárok készítését vállalom, kezdőknek is (nem fakeknek!) elérhető 250cc / 1 gold vagy régebbi játékosoknak sem gondot okozó 1000cc / 4 gold áron. Újságbannerek, újságdesignok készítése mindenkinek egységesen 1250cc / 5 gold áron! Kedvcsinálónak néhány régebbi munkám, a teljesség igénye nélkül:

Sok lenne mindet belinkelni, de kérdezzétek azokat, akik az én avatárjaimat hordják, mennyire vannak vele megelégedve, és sokallták e az árat? Érdeklődni kommentben, vagy PM-ben!



Hirdetés vége



Fehér, ismeretlen helységben ébredtem. Valami kórházféle lehetett. A fejem sajgott, nem tudtam hirtelen felidézni, mi is történt velem, de volt egy érzésem, ami nagyon bosszantott.

Deja vu.

Már kerestem is a fehér macskát az ágyam mellett, de ezúttal nem akadtam rá. Talán most szerencsém lesz, és ha egy kis ideig erőltetem az agyamat, még beugorhat, hogyan is kerültem ide. Tettem vele egy próbát.

Ragyogás... Valami arany páncél, aztán egy gebe, egyikük nyelve sem volt éppen lusta, ontották magukból a bölcsességeiket, kéretlenül, és szakadatlanul, egymásnak ellentmondva, és ellentmondást nem tűrően. Aztán a ló elszaladt, és én bámultam vakon a fénylő napba.

Aztán a világ elsötétült... Vagyis... Sötét lett, de még magamnál voltam.

És volt ott valami...

Valami megmagyarázhatatlan, valami furcsa, ismeretlen jelenség... Na nem mintha aranypáncélos, hatalmas fickók, beszélő lovak, vagy fejjel lefelé úszó halak, és szemi, a fehér macska önmagában nem lett volna furcsa, de ez most egészen más volt.

És ez a valami most újra feltűnt, és felém lebegett!

Az ajtó magától becsukódott mögötte, halkan, olajozottan, a fekete gömböc pedig monoton zúgással és pittyeggésel, villogó ledfényekkel úszott oda hozzám a levegőben, és most, hogy a nap nem vakított el, egészen aprólékosan ki tudtam venni, mivel is állok szemben. Mármint... láttam, de fel nem foghattam, mi az.
-- Jó reggelt, állampolgár! -- Szólított meg mély, recsegő, gépies, mégis valahogy emberi hangján. -- Megfelelő alvással töltött idő után úgy érzem, újra teljes mértékben funkcionálsz. Remélem készen állsz gyarapítani a hazádat!

-- Gyarapítani... Hát persze! -- Hebegtem tétován, és megpróbáltam felülni. Most vettem csak észre, hogy vaskos pántok fognak a kényelmetlen, orvosi ágyhoz, és a droid, minden különösebb erőfeszítés nélkül feloldozta béklyóimat, amikor látta, mit akarok. -- Rémes álmom volt. Legalábbis reménykedem, hogy álom volt, de össze vagyok zavarva... ki is vagy te, megint?

Körbezümmögött a fejemen, meggyőződésem, hogy a vesémbe látott közben, a szó legszorosabb értelmében, mert mindenféle fénysugarakat lövellt rám, majd mintha mi sem történt volna, megállapodott velem szemben, és végre válaszra méltatott.

-- Én egy FSB1000-res robot vagyok, multifunkcionális példány, a legmodernebb modell, és elsődleges feladatom, hogy Gazdám, és a Külvilág között közvetítsek. Igazgassam a cégbirodalmát, és gondoskodjam a híveiről. Gyarapítsam a Hazát. -- Sorolta szépen, s közben jobbra-balra libegett. -- Most pedig ha elárulnád, állampolgár, hogy te ki vagy, elkezdődhetne a te felkészítésed, aztán találhatnék neked valami helyet a komplexumban.

-- Komplexum? -- Kérdeztem összezavarodva, mielőtt válaszoltam volna. -- Mégis hol a fenében vagyok?

-- Az FSB-Corp. regenerációs részlegén. -- Regenerációs részleg... Kórházra, vagy börtönre emlékeztetett, nem olyan helyre, ahol az ember kipihenheti magát, de inkább ráhagytam a dolgot. Ettől viszont még nem lettem nyugodtabb.
-- És hol van ez a regenerációs részleg, meg az FSB-Corp.?

-- Természetesen Magyarországon! -- Recsegte szinte sértődötten, de a hangsúlyából kikövetkeztettem, hogy ennél többet aligha fog elárulni. -- És most a nevedet, hogy beütemezhesselek a napi programokba.

-- Atheel vagyok. -- Motyogtam, de közben a saját programomon kezdett járni az eszem, és szép lassan emlékezni is kezdtem a tegnap történtekre. Az elfogott honfitársaim keresésére indultam, hogy általuk közelebb kerülhessek végre a Fekete Futóhoz, aki miatt korábban emlékezetkiesést szenvedtem, és ki tudja még mi minden egyebet, legalábbis szemi, a beszélő-harcoló macska szerint, s akit ezért, mármint a Futót, szándékomban állt megölni. Most, hogy mindezt végiggondoltam, már egyáltalán nem éreztem magam társalgós kedvemben, sőt, hirtelen sürgetni kezdett az idő, és mentem volna a dolgomra. -- Ha nem haragszol...

-- Egyáltalán nem. -- Vágott közbe a droid, és mégis úgy éreztem, hogy haragszik. -- Máris elkészítem az ütemtervedet, Atheel állampolgár, hogy felkészülhess, és gyarapíthasd a Hazádat! Mondd, hiszel te a Hazában?

-- Hogyne... -- Feleltem tétován, és közben lopva végignéztem magamon. A ruháim megint eltűntek, de hálistennek a droid valami szürke egyenruhába bújtatott helyette, és ez még mindig nem tűnt olyan vészesnek, mint az orvosi, "hátulszellős" köpeny, amiben legutóbb ébredtem így. -- Abszolút magyarnak érzem magam, de ami az ütemtervet illeti, nekem már van egy...

-- Természetesen, Atheel állampolgár, -- szakított félbe megint, kötve az ebet a karóhoz, -- a lehető legjobban kidolgozott ütemtervemmel rendelkezel máris, hiszen nekünk nagyon fontosak az újoncok, és hogy megfelelő felkészítésben legyen részük. A fizetésed a piaci bérek fölött lesz, és ezen felül hitelt és vissza nem térítendő támogatásokat is fogsz kapni. Mindössze teljesítened kell hozzá a szerződésben foglaltakat...

-- Szerződés? -- Kérdeztem kábultan, és már a menekülési útvonalakat kerestem. -- Nekem nincs semmiféle szerződésem!

-- Bátorkodtam azt is előkészíteni, csak az aláírásodra, vagy az ujjlenyomatodra vár. Mondd, mennyire értesz a fegyverek összeszereléséhez? Az FSB fegyvergyártó részlegén találtam számodra munkát... -- Mondta, és akkor leesett. FSB. A Farba-sorozók gyártója. A nagy gyártulajdonos, és politikus, akit még senki nem látott, és a semmiből került a közélet színpadára... Most már kétségbeesetten kutattam menekülési útvonalak után, de csak a bejárat volt, amin a droid belibegett hozzám, és most, hogy jobban megnéztem, jól záró, masszív, automata ajtónak látszott.

Mielőtt a pánik eluralkodott volna rajtam, mégis lett egy mentő ötletem.

-- Rendben, aláírom, ha személyesen találkozhatom a... jóakarómmal... az irodájában...? -- Próbálkoztam, és a droid ellenkezett ugyan, a tervem egészen jól haladt.

-- A Mesterrel nem találkozhatsz, legfeljebb felhívhatom neked, és a holografikus képével beszélhetsz, a szerződést pedig itt is aláírhatod, de megértem hogy kétségeid vannak, és körbevezethetlek előtte az üzemen. -- Zümmögte, én pedig kaptam az alkalmon. Mindegy, csak ki innen!

Előzékenynek látszott, de az élesített fegyverzetéből arra következtettem, esze ágában sincs elengedni engem. Az ajtóhoz libegett, ami kinyílt, és szorosan a nyomában követtem néhány szemkápráztatóan kivilágított folyosón keresztül. Ha ablak mellett haladtunk el, ami, mondhatom, ritkán fordult elő, egy végeláthatatlan üzem csarnokaira láttam rá, kamionok és más szállítóeszközök hozták és vitték a kézifegyvereket, és vagy gépek, vagy gépiesen mozgó fiatalok serénykedtek mindenfelé, ami csak még jobban megerősített abbéli hitemben, hogy minél előbb el
kell tűnnöm innen.

-- A felszerelésedet a szobádba szállíttattam, mely ideiglenesen az AA-12-es szektor 13642-es helysége lesz, de nem hinném, hogy sokra mennél velük, egy törött puska, néhány szakadt ruha, és semmi egyéb, amit nálad találtunk. -- Közölte, miközben beszálltunk egy liftbe, és levitt az egyik üzemcsarnokba. -- Itt fogsz te dolgozni, a Készreszerelő Üzemben.

Készreszerelést mondott, de sehol egy szerszámot vagy egy gépet nem láttam... A csarnok egyik végén kamionok tolattak egy rakparthoz, tonnaszámra borították le a mindenféle kézifegyvereket, majd néhány szerencsétlen válogatás nélkül összeszedte, felcimkézte, becsomagolta, és áthordta őket a csarnok túlsó végére.

-- Mégis mi folyik itt? Hol van itt a szerelés? -- Kérdeztem tétován, mire az FSB-bot zümmögve válaszolt.

-- A kezdő iparosokat támogatja a Mester azzal, hogy felvásárolja minden kézifegyver-terméküket a lehető legmagasabb áron, majd eladja ez értékük töredékéért. -- Vágta ki büszkén, de egyáltalán nem értettem, mi ebben a ráció... Hacsak nem akar szánt szándékkal csődbe menni, miközben selejtes árukkal árasztja el a piacot. Bár látva a Farba-sorozók eddigi teljesítményét, kezdtem kapisgálni, miért is hullottak darabokra a kezemben. -- A Mester, és üzleti ötletei nagyszerűek!

-- Bizonyára! -- Helyeseltem inkább, és reménykedtem, hogy néhány fegyver, ha csak véletlenül is, de töltve érkezik az üzembe, és lepuffanthatom végre ezt az idegesítő droidot. Mintha csak kitalálta volna, mire gondoltam, bár szándékomat nem sejthette, közölte is velem:

-- Az összeszerelésbe beletartozik a cégjelzéssel ellátás, lőszerrel feltöltés, becsomagolás, és felpakolás. Lőszert a bal oldali rekeszekben találsz, többnyire minden fegyver azonos kaliberű, ami nem, nos... az hibahatáron belül van. -- Szerencsére úgy tűnt, felméri a terepet, és a munkásokat indult ellenőrizni, ha már úgyis itt van, én pedig tétovázás nélkül felkaptam az első kézügyembe eső karabélyt, megtöltöttem, és határozottan a droid után indultam.

-- Ami a szerződést illeti! -- Kiáltottam rá, mire meglepetten fordult felém, én pedig azonnal tüzeltem. -- Eszem ágában sincs agymosott zombinak lenni, senki kedvéért! Megvan a saját célom, amiért küzdhetek, és úgy érzem, ahhoz, hogy magyar legyek, nem kell rabszolgának lennem!

A tár hamar, és recsegve ürült ki, a fegyver szórása nagy volt, de sok lövedéket láttam nekivágódni a kis fekete gömbnek. Ami még rosszabb, hogy szinte mindet láttam is lepattanni róla, és már tudtam, botorság volt feltételezni, hogy ezek a hitvány fegyverek komoly kárt tehetnének ebben a valamiben, annyi időt viszont nyertem ezzel, hogy futásnak eredjek, és jókora távolságot megtegyek, mielőtt feleszmélne.

-- Várj, állampolgár! -- Recsegte utánam. -- Félreértesz! Én a javadat akarom, és látom benned a lehetőséget! A Mester biztosan tudna téged használni a céljaihoz!

Az utolsó szavakat már hátborzongatóan közelről hallottam, de elértem a liftet, és az ajtók becsukódtak, még mielőtt az FSB-bot odaért volna. Hatalmasat sóhajtottam, és a "szobám" keresésére indultam. Annyi jó volt ebben az FSB-üzemben, hogy mindent könnyű volt megtalálni. Nem sokat bíztak az agymosottak önállóságára, és mindenhol táblák, padlóra és falra festett csíkok jelezték az útirányt, így 10 percen belül még ebben a hatalmas objektumban is ráakadtam a helységre, melyben a felszerelésemet tárolták, és magamra kanyarítottam belőle mindent, amit érdemesnek tűnt.

Reméltem, hogy a kijáratot is ilyen könnyen fogom megtalálni, csak hogy nem számoltam egy valamivel: az agymosottak munkáját akarták megkönnyíteni, és nem a távozásukat!

Fél óra bolyongás után kezdtem azt hinni, hogy nincs is kijárat, éhség marta a gyomromat, és remegés lett rajtam úrrá, de egyébként szinte senki nem foglalkozott velem, szabadon járhattam-kelhettem a sok süketnéma agymosott között, akik csak a munkájukra koncentráltak, és észre sem vették, hogy elmentem mellettük...

Hanem a szerencsém csak eddig tartott ki, és az egyik kanyar után újra az FSB-bot került velem szembe, dühödten zümmögve, villódzva, és fenyegetően lebegve felém.

-- Atheel állampolgár! Azt hiszem, nem voltam elég világos. Hazafi akarsz lenni, jó magyar, és nem akarod felbosszantani a Mestert!

[Folyt. Köv.]