🦾 Egy seggben az erő 🦾

Day 5,934, 04:54 Published in Hungary USA by Eraman MacLier

Sziasztok!


Valami felvezető:

Sok ideje halogatom az elsőzni meleges iromány létrejöttét, most talán van olyan engem jobban érintő téma, ami miatt billentyűzetet emelek.

Ebbe a játékba és ezzel ebbe közösségbe érve nagyon jó élményekkel érkeztem, mindjárt az elején rettentő sok támogatást kaptam és magyar közösségekhez nem jellemző buzdítást és ez tett kíváncsivá az egyébként nem sokat ígérő játékban. Talán már a második napomon meg is kaptam a "fék" jelzőt, pedig abszolút gázpedál volt a jelem az oviban. És itt máris kezdtek kiéleződni a kontrasztosan elválasztható szélsőségek. Pár hónap és eventek tapasztalatával a zsebemben az a benyomásom, hogy mindenki belefáradt az együttnemértésbe. Céltalan a játék, Magyarok lévén széthúzunk, mert "RL" is ezt szajkózzák belénk, nehéz a másiknak elfogadása , ha önmagunkat sem vagyunk képesek felelősségteljesen tolerálni.
Nem, nem fogom megmondani a tutit, hogy kinek mit kéne tennie, mert én magamért vagyok felelős, ahogy mindenki önmagáért. Ezért is inkább próbálnám meg azon a végén megfogni a dolgokat, hogy mi az amit tehetek. Ha már azt mondom, hogy valami rossz, akkor megpróbálom körvonalazni, hogy hogyan lehetne jó, vagy jobb, ahelyett hogy a mételynek tered adjak.





Kiragadott valami:
Néhány kapott jótanács:
-A nagyoktól:
- Fejlődjél, ha kell cucc szólj. (Részemről én itt veszíteném el az érdeklődést a játék iránt, mert nem enni jöttem, hanem megtanulni horgászni)
- A kis nagyoktól:
- Hazai pályán nem ütünk le senkit, meghagyjuk mindenkinek, hogy érvényesüljön.
(A tapasztalat az, hogy Legtöbbször igen, de:
- "Bekajásoztam"
- "Bocs de kellett"
- "Ha rendes leszek kapsz egy goldot, ne rinyálj"
És a hasonló tapasztalatok igen szarul érintik az igazságérzetemet, "de hát ez kit érdekel én is ezt kaptam, tehát jól van az úgy" mentalitás sajnos nem visz sehova, még ha ennek apropóján szoktam is le a kötelezőn kívüli hazai
csatában való részvételről

Ezeket megfejelendő az "osztás(ami egyáltalán nem kötelező, de számomra nagyon hasznos kiegészítője volt a heteimnek), átalakult egy olyan formára, ami szerintem jó pár dologért kiált. És talán itt el is érkeztem ahhoz a ponthoz, amiért a cikkem megíródott.

Az általam felfedezett problémák:

- A kormánynak szüksége van irányítható sebzésre. A területszerzés és megtartás elengedhetetlen kelléke.
Jelenleg, ha én ezt teszem, akkor garantáltan lemaradok a medálokról, az érte járó gold bevételéről és az új támogatási rendszer miatt az esélyéről annak, hogy ebből bármit is visszakapjak. Így még felszopó lánynak is kevés vagyok és a feleségét hátrahagyó töketlen férj lehetek ebben a sebzéspornóban.


- A polgároknak (a pár kivételtől eltekintve) szüksége van motivációra, hogy a napi küldi kötelezettjén kívül legyen értelme sebeznie egy magyar csatában.

Van nem kevés szunnyadó "kétkattos" és vagy elégedettlen játékos, akiknek nincs miért. Pláne most, hogy az eddig bárki számára elérhető támogatást nagy eséllyel viszik majd el azok, akik fel vannak tápolva. Értem én, hogy tenni kell érte, a kérdés az, hogy biztos jó-e az ha a majomnak is és a halnak is fára kelljen másznia, hogy megkapja az elismerést.



Javaslatok:

- Ha a polgárnak is tervezhető a támogatás és nem egy hirtelen jött ötletből mutyinak tűnő sebzés alapján lehet fegyverhez jutni
- Minden kiadott parancs jutalmazott legyen és a priorizáltásg mértékeként növelődhet a jutalmazás. (alapból 2 fegyver / csata / ember, ha prior 4)(Nem a számok a lényegesek) (e-képpen én is szívesen beszállok, még ha nem érek semmit, akkor is és a sok semmi az már valami)

Ha nem menne itt a link: https://www.youtube.com/watch?v=IEDzFLSKY-I

- Építeni jöttem, ezért azt kérném mindenkitől, hogy hozzám hasonlóan tegye ugyanezt. Az hogy valami szar, az nem elegendő, mert az csak egy vélemény, ami olyan mint a segg. Senki sem kíváncsi a másikéra. Szóval jöhetnek az építő hozzászólások.

Köszönettel:
Eraman Mac-Lier

Ui:
Köszönetnyilvánítás:
- Akinek a legtöbbet köszönhetek az a mentorom, aki kellőképpen volt szellemi táplálék a játék mechanizmusának megértéséhez és erejét bevetve egészen a titán rangig rugdosott és 8 hónap alatt közel 4k BH-t farmoltatott velem össze. 😃 Legyen hát az ő tiszteletére egy tárgyiasított felkiáltás:
Legyetek olyan rugalmasak, mint ez a tárgy!!! (kizárólag a képről beszélek)

- Másod sorban pedig a Pártomnak, ahol hozzám hasonlóan kellően retardált emberekre találtam, nélkülük már nem lennék itt.


- Kisbőröknek, hogy csokorba szedte a cikkíráshoz szükséges dolgokat.


- És a sok jó embernek is egyaránt