Join the new world

2. rész

---

Sokaknak teszett a környékből a szomszédlány. Szép, szőke, sima, hosszú haja a háta közepéig ért. Pár aranyos kis szeplőcske volt az orcáin található elszórva. Kellemes, világoskék színű szemei vidáman csillogtak mindig. A bőre halvány volt. Annyira, hogy felismerhetőek voltak a kis erecskék a halántéka felé. Még a szemöldöke és a szempillái is szőkék voltak. Tudtam, hogy sokan szerelmesek belé, de nem volt az én típusom. Én a feketéket kedveltem.
- Hogyan tudnám neki megmondani? – kérdezte révedezve.
- Én nem nagyon barátkozok vele, de tudod mit? Sanja a te szomszédodból és Tanja egy osztályba járnak, abba a másik iskolába ott a sarkon. – ismertettem a helyzetet.
- Úgy lenne jó, hogy én egyszer meghívom Tanját, hogy jöjjön ő is a ti utcátokba játszani. Pl. Sanjához. Te meg írsz egy szerelmes levelet. Megkérjük Sanját adja át neki ezt a levelet és már meg is oldódott a helyzet.
- Hú, ez jó lesz! – egyezett bele a haditervbe.

A következő napokban lestük az alkalmat, hogy végbe vigyük a haditervet. Egy délután sikerült is összejönni a dolognak. István megírta a szerelmi vallomását. Szép, fokozott figyelemmel kanyarított betűket rót, az elsős barátom, a kitépett kockás füzetlapra. Leírta hogy tetszik neki Tanja és hogy nagyon szereti. Persze szerbül írta le. Jól összehajtogatta a levelet és bizalommal átadta nekem. Én elmentem a lányokhoz és félrehívtam Sanját. Elmagyaráztam neki a helyzetet és ő elfogadta a postás szerepét. A levelet átadtam. Mikor Sanja visszament, egyszer csak a lányok félrevonultak. Vártunk.
Kb. egy óra után jött vissza Sanja és félrehívott engem. – Itt a válasz. – suttogta.
-Add át a barátodnak. – evvel kezembe nyomta a válaszlevelet és elszaladt. Én meg szaladtam vele Istvánhoz. Izgatottan hajtotta szét a vonalas füzetből kitépett, gondossan összehajtogatott papírlapot. Szétterítette a kerítés falpadkáján és értetlenül néztük a tartalmát. Különféle, számunkra ismeretlen jel volt rajta:
И ти се мени свиђаш, али те не могу волети јер си мађар.
(Te is tetszesz nekem, de nem bírlak szeretni mert magyar vagy.)

Fogalmunk sem volt akkor, hogy a szerb osztályokban az elsősök, először a ciril betűket tanulják meg. Tanácstalanul összenéztünk, mi legyen most? Megszégyenülünk, még azt hiszik majd a lányok, hogy nem tudunk olvasni! Ejnye a kutyafáját, mekkora balhé! Hirtelen mentő ötletem támadt. Eszembe jutott, hogy én már láttam ilyen betűket. Amikor megkaptunk a tanév elején a tankönyveket, én átnéztem bennük a képeket. Volt egy, amelyben ilyen betűk voltak. Melyik is volt az? Igen, a Szerb nyelv tantárgyból a nyelvtankönyv lesz az! Rohantunk Istvánhoz előkeresni a tankönyvet. Megvan, hurrá, itt vannak az ilyen jelek. Egy ciril betű mellé, a latin betűs megfelelője volt lerajzolva. Hát, eltartott nekünk is majd egy órát, mire összegyűjtöttük az összes betűt és a megfelelő sorrendbe raktuk őket. A latin betűkkel leírt szöveget már el tudtuk olvasni.
Vegyes érzelmek töltötték fel jóbarátomat. Nem egészen értettük, hogy is áll a helyzet. Az első részét értettük, a másikat meg nem
- Szóval tetszek neki, ez a lényeg. – nyögte ki végül István mosolyogva.
- De miért nem bír szeretni? Mi van akkor ha magyar vagyok? Ezt nem értem.
- Én sem. – tettem hozzá én is értetlenül.

Láttuk, amikor Tanja hazaindult Sanjától. Ők is észrevettek bennünket. Tanja és István integettek egymásnak mosolyogva. Sanja és én meg tettük a hülyét hogy nem lássuk ezt. A kölcsönös szimpátiát kettéhasította egy láthatatlan fal. A fal láthatatlan volt, de áthatolhatatlan. Éreztük a jelenlétét, de nem tudtuk megmagyarázni létezését, nem tudtuk megérteni létezésének az okát. Sanja hozzánk kullogot.
- István, Tanja azt üzeni, hogy ne haragudj. – mondta a földbe szegezve tekintetét.
- Nem haragszom. – válaszolt István.

---

3. rész-->

---

(folytatódik)

Tisztelettel,
Bácska