Miért felesleges szavazni?
Kyrell
Az utóbbi napokban történtek ezt mindennél ékesebben mutatták be. Az MHP elég intenzív kampánnyal - most hagyjuk a sokakban lévő kétségeket - benyomult a top5-be, amely a többi nagyon tisztességes pártból rögtön beléptetést váltott ki, természetesen tiszta eszközökkel. A helyzet azonban nagyon nem vicces. Egész egyszerűen nem komolyan vehető egy olyan politikai elit, amely KIZÁRÓLAG tisztességtelen eszközökkel harcol egymás ellen a nem is nagyon tudom miért. Őszintén érdekel,hogy ezek a játékosok miért várják el bárkitől is,hogy az általuk hozott törvényeket betartsák, utasításainknak engedelmeskedjenek? A politikai modul már nagyon rég nem termel ki legitim állami vezetést, sőt legitim ellenzéket sem.
2. Úgyse lesz semminek következménye,bárkire is szavazol.
Gyakori kritika,hogy teljesen mindegy kire is szavazunk, úgyis mindegy. A legnagyobb pártoknak már semmiféle világos politikai programja nincs. Még a legtisztességesebb a katonákat tömörítő párt, amely persze eleve egy normálisan működő országban nem is alakulhatott volna meg, hiszen nyilvánvalóan nem a lakosság egészét érintő politikai programmal rendelkezik. Ehhez képest gyakorlatilag már minden politikai párt valamely katonai alakulat nyúlványa. Ez mindent elmond a magyar politikai rendszer értelméről.
Sokan azt gondolják,hogy a politikai modul legnagyobb betegsége,hogy bármilyen botrányt bármilyen párt meg tud úszni,ha jól gyártja a fékeket. Valójában ez csak tünete a betegségnek. A betegség maga az,hogy senki nem képvisel semmit. Egyik párt sem rendelkezik stabil állásponttal semmiről, így természetesen egymással szemben sem feszülhetnek az alternatív álláspontok. Nos ha senkinek sincs semmiről érdemi véleménye, akkor VALÓBAN nem mások a pártok,mint fékgyárak. Akkor meg miért is lenne következménye egy kapitális buktának a kelet fronton, vagy az év legnagyobb fékbotrányának a HMSz-nél, csak hogy a leginkább lényegeset mondjam.
3. A politikai modul statikussága,kidolgozatlansága
Persze ha megnézzük modulunkat azt látjuk,hogy értelmetlen. Miért csak a TOP 5 pártnak biztosít lehetőségeket?Miért semmit érő pozíciókra lehet csak választani?
A válasz nyilvánvalóan az,hogy a játék fejlesztői sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják a politikai modult. Márpedig könnyű belátni,hogy nem sok értelme van egy olyan kongresszusnak, amely az elnök "ajánlása" alapján képes csak szavazni. Ahol vitázni az ingame lehet, de kb 5 típusú ügyben van joga dönteni és senkit se válthat le,ahogyan őket se lehet érdemben értékelni.
4. Ha a politikai elitet nem érdekli,minket miért érdekeljen?
Mivel ez a helyzet jól láthatóan mindenkinek megfelel, így senki sem érdekelt változtatni. Persze aki nem tetszik az elhúz más országokba,vagy játékokba. Az állam persze egyre rosszabb hatásfokkal működik, de ez se nagy baj, legalább rá lehet fogni az állampolgárokra a hibás működést is.
Comments
Megjegyzem, hogy ez IRL is így van.
Természetesen be kell helyettesíteni:
fék = rejtett erőforrás
politikai modul = választási törvény/alkotmányjog
apátia = cinizmus
ne jegyezd meg, mert hüje vagy
IRL ha meg nem szavazol, akkor ne sírjál, hogy négy évig basztat egy bu zi kormány.
Szó nélkül kell tűrnöd, hiszen amikor lehetőség volt változtatni rajta, akkor beleszartál.
Ha szavazok akkor is basztat a buzi kormány.
Még akkor is basztatnának ha rájuk szavaznék.
Amúgy ha azt hiszed, hogy pont a te szavaztod bármit is számít, hogy egy x behúzása majd megment bármitől, akkor egy barom vagy.
Te meg amúgy is.
Kellemes istentelen-hazátlan proli gondolkodásmód ez. Nyilván nem pont a te szavazatod dönt, de így nem lehet gondolkozni. Úgy lehet, hogy az enyémra is szükség lehet, még ha csak egy szavazat.
Au contraire, mon ami. Ezt úgy hívják, hogy realizmus. Amúgy sehol nem írtam, hogy nem szoktam szavazni, de
a, bármikor leszavazok egy esélytelen, de szimpatikus jelöltre/platformra, mivel a szavaztom legfeljebb arra jó, hogy a személyes preferenciámat tükrözze, más szempontból értéktelen
b, soha nem számítok rá és várok arra, hogy ez vagy az győzzön, mert a jelenlegi értékhatárokon belül teljesen mindegy.
Valaki szavazhat opportunizmusból, vagy mint én színtiszta idealizmusból, de aki nincs tisztában a realitással az semmibe veszi a rendszer hibáit és így a kiszolgálójává válik.
Te is csak a szádat járatod, anélkül, hogy gondolkoznál 🙂
A HMSz stabil 300 +/- 20 tagot számlál, ez mióta regisztráltam NEM VÁLTOZOTT.
Ha ebből a 300 tagból véleményed szerint bannolták mobra mintegy 200 fékjét akkor hogy a szemed világába lehetünk még mindig 300-an???
Megmondom, hogyan: Úgy, hogy mobra, tisztességes ember lévén a fékeket csak dolgoztatta, se pártba nem léptette be őket se szavazni nem küldte, kizárólag az olcsó (3-5 huf/db) székely fegyver előállítását, illetve egy nagyon precízen koordinált sebzésmennyiséget biztosították.
Hogy ezek közül melyik rossz az országnak azt döntse el ki-ki maga, de halkan megjegyezném, hogy a székely fegyverből az MU versenyek alatt bőségesen osztottunk ki másoknak is...
Jézusom, te mit hazudozol itt? Eddig melyik játékkal játszottál? Cirka 100 fővel kevesebb lett a század és a párt, mikor mobra fékjeit bannolták. Tisztességes? Az erep egyik legnagyobb csalója, ember. Ne nevettesd már ki magatokat mégjobban...
300+/-20? Muhhaha....225-en voltatok 3 nappal ezelőtt...
na gyorsan printscreent arról a 255-ről...
A fékek kizárólag gazdasági és katonai célokat szolgáltak, nem voltak párttagok. Kérd meg mobrát, hogy magyarázza el, úgy látszik én túl hülye vagyok ehhez a csekély 130-as IQ-mmal.
Szerinted ha szavaztak volna akkor nem sokkal hamarabb bannolták volna őket a románok, sokkal hamarabb lebuktak volna???
A felének is nagyon örülnél te. 😉
bekesjarokelorol hallotal-e? 😃
A különbség az, hogy ő évekkel ezelőtt fékelt, ti meg még mindig itt tartotok 😉
ha csak szavaztak volna, még most is vígan élhetnének.
az üzemeltetők egyvalamit nem tűrnek el, ha rontod az üzletüket fékelt pénzzel. ez a realitás.
Kb 170 tagot bannoltak a szekely legiobol es a HMSz partbol. Ez tagadhatatlan.
ugyan az a fék mennyiség újra be lett regisztrálva?
Az AliasSun lopott testébe költöző jeticsicska féker mobra és a vele bannolt hamaszos féksereg és a szintán ekkor jeti eistenek által bannolt - lopott karakterben sokadnickként visszatérő - szenti cáfol téged (is).
Csalók bandája vagytok évek óta átvágva, becsapva a népet, bárkit.
Miért akarna bárki is változtatni? Az elmúlt X hónapban úgyanúgy zajlott minden, mindenki meg volt elégedve a maga kis pozíciójával. Most az MHP kicsit felkavarta az álló vizet, amire ilyen kétségbeesetten reagált a másik 3 párt, féltették a 'drágaszágot', a konga helyeket.
Alapjáraton nincs is ezzel probléma, hisz' ennek kéne lennie a normálisnak: harc van a top5 helyekért. A baj csak az, amit magad is mondasz (de ez az egész politikai modul rákfenéje): a pártok mögött nincs ideológia, csak szavak, "arc" nélküli emberek. Persze, miért is lenne szükség komoly program összeállítására? A játékba újonnan érkezők nincsenek, nincs kit meggyőzni a hangzatos kampánycikkekkel. Az egész csak érdekeken és kapcsolatokon múlik.
Ha meg arcnelkuliek lennenek de egyenesen pofatlanok : D
Igazatok van sajnos. Pár pofátlan "játékos" mások hátán felkapaszkodva most ragaszkodik könnyen megszerzett pozíciójához. Tiszta diktatúra ami itt már folyik, lassan elmegy az ember kedve a játéktól.🙁
Es nem hagyhatom ki fischer2 Savanyú a szőlő, mi? Lesz az még savanyúbb is! 😉
Mindezt ugy hogy szerintem a nektek kellett volna bent maradni a KARD helyett.
szerintem a civilek helyett, max
.
És mi a baj a civil párttal, Szemi? (-:
Jah, tényleg kurva savanyú. 🙂
Örülök, hogy nekünk szurkoltál, megmelengetted a szívem! :3
Egyébként a szeretet kölcsönös, én rátok szavaztam! \o/
Amióta bevezették a listás szavazást, egyszer sem szavaztam, hogy látványos távolmaradásommal ráirányítsam Platón figyelmét a rendszer fenntarthatatlanságára. És lám, kitartásom nem volt hiábavaló: alig egy év elteltével immár ketten vagyunk a nem szavazók klubjában.
Szavazz az MKSZre.
nem igaz, én sem szavazok sosem a kongán mióta listás van
akkor négyen vagyunk már
Hupák, te előtte sem szavaztál.
Az MKSZ lassan 1 eve ott van a TOP2ben es ezt nem fakekkel ertuk el. Az SZKSZ is a flottara epul szoval nalatok mi a kulonbseg?
lehet mobra oda is betölt 30 féket
A jelenlegi kongaválasztás egy nagy sz---r a lusta adminok változtatták ilyenre, remek mert egy normális izgalmas embereket megmozgató választási forma helyett ezt a listás bigyót rakták be ez nem jó mert a már eleve lebutított politikai modult még megnyírbálták, a következő lépés az elnökválasztás átalakítása lesz.
A módszer pedig a következő tegye fel a kezét aki @Mordent szeretné elnöknek. 😃
Na mivan, nem leszel kongatag? Azért ez a demagóg szöveg?
már egy éve nem vagyok.jókor esett le...
Bocs, annyira, de annyira jelentéktelen vagy, hogy fel se tűnt.
[removed]
látom megint sikerült levetned az intelligencia álarcát
Én még nem láttam rajta. Biztos rosszkor néztem.
Kyrell, ezt az egyéni gondolatot is az ATV-ben hallottad?
LOL
Több mint három éve leírom naponta kétszer, vagy négyszer, amit most neked is sikerült.
Örülök, hogy eljutottál idáig.
Már csak párszáz játékos kellene és talán változhatna valami eMagyarországon.
Ez szerinted lehetséges még, vagy esélytelenné zülött a roncsközösség a fékerek, csalók, az őket védő jetik bérén vett kápók mocskos kezén?
Támogasd te is ezt a demagógot, te is hasonszőrű vagy.
Szerintem nem "támogatom", mert ilyet nem írtam sehol. Egyetértek vele és ezt írom le, ezt jelzem a szavazatommal.
Gyakran megesik velem itt és RL is, hogy valakivel egyetértek és ezt igyekszek jelezni is, szavazattal, kommenttel.
Ez jobbára tartalomfüggő.
A tények, a valóság eze kalapján történő értelmezése, magyarázata, a rögvalóval való szembenézés nem demagógia.
Sokkal inkább demagógia terelni, sunyítani, hazudozni és ennek során "demagógozni" azokat, akik létező gondokra próbálnak figyelmet irányítani a történések és tények felidézésével.
Nem utolsó sorban a PC értelmezés alkalmazásával bárkit lehet/kell demagógnak bélyegezni, aki a PC fősodortól eltérő, azzal ellentétes következtetésre jut, annak ellenére, hogy az érvelés és meggyőzés, befolyásolás technikái, módszerei, stratégiája nem különbözik.
Pl. az egyik zsidózik, cigányozik - a másik vérmagyarozik, nácizik, rasszistázik nyakra főre.
Utóbbi PC előbbi hivatalból üldözendő.
A kulturális marxizmus maga a tömény fasiszta demagógia a maga PC taburendszerével.
http://www.erepublik.com/en/article/repressz-v-tolerancia-2199525/1/20
Elszomorító írás ha igaz. Te miért nem csinálsz egy új pártot aminek van valamilyen meghatározott célja is?
Ennek a szavazósdinak nincs semmi értelme.. Hónapokig nem szavaztam, vagyis azóta amióta újraregisztráltam tavasszal ebbe a fosba. Most úgy gondoltam lévén aktívabb vagyok teszem valahova a szavazatomat mert miért ne.. Órákat keresgéltem, hogy melyik pártnak milyen programja van, mit szeretne elérni, kik azok az emberek akiket jelöltettek és nagyjából 0 információt találtam az egészről. 1-1 cikk 1-1 jelöltlista de hogy kik azok és mit akarnak már nem volt ott..
Látszik, hogy baromira nem érdekli a pártokat a saját embereiken kívüli szavazatok száma. Este azért csak szavaztam egyre a sok rossz közül / és érdekes módon majd mindegyik párt 300 környéki szavazattal rendelkezett. Megnézve a pártok létszámát meglepő módon 260 és 340 között állnak. Nah mindegy.
Lehetett választani fakerek, egy előzőleg bukott kormányt támogató párt (apropó ő rájuk még mindig ugyanannyian szavaztak, sőt a támogatójukra is.. ahhoz képest h az ország 90%-a lázadt Cobra ellen jól lereagálta a nép a kong választásoakt😃 ) volt még 1 impicset és szarkeverést elintéző párt is és ugye maradt 2 párt. 1 katona és 1 malvinkirályságos "vicc?"párt?
A felénél már meg is untam a nyomozgatást, hogy ki kicsoda és mik a terveik, úgyse az ország érdekeit fogja nézni egyik top5ös párt sem.
Ez kell a magyar népnek, hatalmas lehetőség a választásra és változtatásra🙂
Csak így tovább srácok