Lopott e Hupák?Tolvaj e a hal?Síbol az Elnök?Rablóhal?
Kyrell
Igazából nem akartam ezt a cikket megírni, de a legutóbbi kard párt által elkövetett cikk után nem nagyon volt választásom. Azt bírták írni a kicsi kezükkel,hogy "A lopásokat mindig szokás megmagyarázni, vagy legalább is megpróbálni valamilyen ideológiát kitalálni - a decemberben kiderültnél is láthattuk ezt. Mi ezt szegénységi bizonyítványként kezeljük, ugyanis közösségi vagyonnal magáncélból visszaélni bűntett, éppen ezért elítélendő. Ugyanúgy visszaélésnek tekintjük a múltkori és a mostani esetet is egyaránt, annak ellenére, hogy decemberben mi nem adtunk cikket, tekintve hogy amúgy is minden második cikk ezzel foglalkozott. Nem szerettük volna feleslegesen szaporítani a szót." Azért a nehogy már a fika egye az óvodást!? Szerintem ha van valaki,akiknek nagyon-nagyon mélyen kellene hallgatni a közösségi vagyonnal kapcsolatos visszaélésekről az pont ők.
De nézzük a tényeket. A jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv (2012.C) 370.§ (1) értelében "Aki idegen dolgot mástól azért vesz el,hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa,lopást követ el."
Lássuk megvalósult e a törvényi tényállás?
1.Idegen volt e a dolog? Nem. Az elnök a mindenkori kongresszus felhatalmazásával dönt arról,hogy az államkincstár KIUTALT összegét mire költi. Ezt a pénzt költötte?Igen. Más elnökök költöttek már pénzt a kongresszus felhatalmazása alapján?Igen. Az összes költött így pénzt?Igen. Meghekkelte valaki a kongresszus szavazási felületét?Nem. Néhányan hörögnek. De akiknek nem tetszik a pénzosztás megkérdezték Huppantótól mire kell a pénz?Megkérdezték az előző elnökök bármelyikétől miért pont annyit és miért pont oda utaljanak?Ugye nem! Akkor meg kéretik nem vinnyogni,hazudozni,hatást kelteni.
2. Jogtalanul eltulajdonította a zsét? Nem. Erre már részint kitértem, részint egy más aspektust is megvizsgálnék. Joga van e az elnöknek azt kérni a kongresszustól,hogy BÁRMILYEN célállomásra pénzt utaljon. Igen joga van. Joga van e a kongresszusnak erre rákérdezni? Igen joga van. Joga van e az elnöknek arra,hogy az utalást követően rendelkezzen a pénzzel? Igen joga van. Eltulajdonította e a pénzt? Nem nem tette. Ugyanis szétosztotta. Joga van e arra az elnöknek,hogy egy saját maga által kidolgozott rendszerben visszaossza az állam javait polgárainak?Igen joga van. Ugye már tetszettek hallani fegyver,vagy kaja osztásról?! Ugyanez a dolog. Ott is az állam legitim vezetése által kidolgozott rendszernek megfelelően történik az osztás. Itt is.Nyilvános a dolog?Igen, hiszen Hupi minden kommentelőnek,akinek pénzt oszt odalinkeli, hogy mennyit kapott. Ez elég nyilvános? Nyilvános volt e eddig,hogy ki mennyi q7 fegyót,kaját és ilyeneket kapott? A fenéket!
Nagyon jól látszik,hogy ez egy műbalhé Hupi ellen. A redisztribúció gyakorlata a játékban folyamatosan jelen van, bár vannak olyan közösségek akik szeretik magunknak kiosztani a forrásokat, nem nyilvánosan, hanem csak így sutyiban. Akik szereti a fékjeikkel feltölteni a kasszájukat, majd ugyanezeknek a fékeknek fegyót osztogatni állami orgból. Szeretnek jó áron maguktól fegyót és kaját venni állami pénzecskéből. Szeretnek orgokat lopdosni és kirabolni, sőt okosan még kommentelgetni is az ellopott orgból. Na EZ lopás. De a legitim elnök pénzosztása, amelyet kongresszusi utalás előzött meg, és amely nyilvánosan folyik az nem az. Ugyan lehet hisztizni,hogy csak mkkp tagok kaptak pénzt, meg hupi be akarja vásárolni magát az indulók közé, de ez egyszerűen nevetséges. A pénzt kapók pártállását nézzétek meg kiderül,hogy sokan most sem mkkp tagok. Bár e párt létszáma szédületes növekedésnek indult az akció óta (kb 10 fő), de ennyit bármelyik hmsz-es, vagy kardos fékfarm is megszül kb 1 nap alatt, ezt mindannyian tudjuk...
Lehet lázadni,hogy miért oszt pénzt, de kérem akinek ez nem tetszik,feltétlenül kezdjen el vinnyogni a következő elnök által szervezett fegyverosztásnál is.
Comments
Áldassék!
Tipikus mellébeszélés 🙂
ja a pontos fogalmak meg a tények ne is zavarjanak
Te Hazug, nyomorult féreg, táncolni fogok a sírodon.
Kiütötte az iq a biztit látom 🙂
Szegény Kyrell, miért bántod?
sunáználak
ha lenne mivel?
Sikerült kiölnöd belőlem a csekély megmaradt ellenérzést is amely Hupi ezen tette után fennmaradt bennem. Pedig még írtam is pár kommentet hogy szerintem buzis dolog volt amit művelt. MOST REMÉLEM BOLDOG VAGY.
Egyébként meg szemét dolog volt Hupit kiszorítani a top5-ből, már csak azért is, mert érdekelne hogy most mennyi szavazatot kapna 🙂
Lépjetek be a pártomba! Még van idő! 5-én megnézhetjük, hogy mennyien támogatnának!
😃 ha megjön a lové megfontolom!
Mindörökké, ámen.
hupakolas nem felelős módon járt el, sót súlyosan gondatlanul: ez pedig hanyag, vagy hűtlen kezelés. ha már BTK-zol. Köznyelven: lopott.
Lehet ezt becézni, magyarázni és persze a fékerek és bábjaik csalásaiban, lopásaiban is igazad van, de ettől még hupi egy tolvaj barom volt, amikor szétszórta azt a közkasszát, amit a tolvajok amúgy is alaposan kifoszotottak.
VÉdenie és gyarapítania kellett volna, oktminen és szocminen kellett volna kiosztania - ahogy pinki tette, míg bírta.
Ő pont, hogy példát mutathatott volna arra, másként is lehet eljárni.
Képtelen volt rá.
Ez pedig az ő szégyene, meg azoké, akik ott tolongtak, hogy a potyapénzhez juthassanak.
Még valami: ha már beteges vágya volt kasszát üríteni, akkor jobban tette volna - és ezt nem én írom le elsőre, nem én találom ki - ha CO-t tesz Szingapúrra.
Annak lett volna valami értelme.
Ennek így semmi.
Ha a kongával és a fékerekkel akart volna kicseszni, akkor a national orgokat kellett volna - mindet - bisszeszereznie és újraosztania, nyilvános névsorral (licittel).
De ehhez nem volt mersze.
Ezért aztán hupi egy barom tolvajhal, akinől legyen halliszt és a csirkék valagában tyúkszarként szülessen újjá!
Fizesse vissza a szétszórt közpénzt a sok kis akitlosszal együtt, aki ott tolongott a lopott holmiért!.
Most mivan? Mérges vagy mert nem ticketelte vissza az orgokat? Muhahahaha
Eheslo egyik sem igaz. hűtlen kezelés az,amikor vagyoni hátrányt okoz, nem okozott vagyoni htárányt senkinek, visszaadta a pénzt a polgároknak. hanyag kezelés akkor lenne,ha gondatlanul járt volna el,de nem így tette. szóval nincs olyan btk-s tényállás,ami igaz lenne erre. nem lopás,csak redisztribúció.
Továbbhorgolva a pulóvert, IRL is egy nagy hazugság pl. az EU-s cégfejlesztő támogatások.
Valaki elnyeri, valaki nem.
Aki veszít, az még szarabb helyzetbe kerül, gyakorlatilag lehúzhatja a rolót.
Aki nyer, annak meg talán jobb.
Itt viszont MINDENKI kapott. (persze ehhez esetleg nézni kellett a sajtót és beböfögni egy kommentet).
Tejcsardat szeretnek epiteni Central Hungary regioban. A kerdesem az lenne, kaphatnek e hozza 90 szazaleknyi allami hozzajarulast, ha a 10 szazalek onresz, 2000 forint a rendelkezesmre all (fotoval tudom bizonyitani). A DRAGA URALKODO IGENLO VALASZAT ELORE MEGKOSZONVE: BT jovobeli tejcsarda tulajdonos
Tisztelt Adófizető!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy pinanyalatnyilag sajnos a Birodalmi TÁMOP-program keretei kimerültek a vonatkozó régióban.
Magyarázd a tolvajlást, attól nem lesz jobb.
Azért ne kapkodd el a választ BT cégfejlesztési igényével kapcsolatban! Elfelejtette megírni, hogy ez anyatejcsárda lenne, ahol az uralkodónak felajánl egy állást 🙂
lehet próbálkozni megmagyarázni bármit.
Amit te nagyon eltévesztesz, hogy NEM HUPÁKÉ a vagyon. A vagyon a közösségé. Éppen ezért neki csak gazdálkodási joga van vele. Nem elherdálási. Két helyen követett el bűnt ez a piti tolvaj:
1 Sikkasztás: közösségi vagyon sajátjaként való felhasználás. Magánújságban hirdette meg és osztotta szét, mely mellett a pártjába való belépésre motivált.
2 Hűtlen kezelés: remélem nem kell magyaráznom a szabályrendszer és elszámolás hiányát. Nem beszélve az igazságosság látszatáról...
Neked meg gratulálok, ördög ügyvédje, mások lopásai mögé bújva mented a tolvajt.
Nem magyarázza hanem tényeket közöl.
-az osztás nem lopás
-aki nem lopott az nem tolvaj
Aki hazugságok segítségével próbál besározni bárkit az nem jó ember.
Sajnálom,hogy pár játékostársaddal együtt valamiféle különleges izgalmi állapotba kerültetek és eredménytelen ,hamis hadjáratba kezdtetek....lassan kezdtek nevetségessé válni😃
Nem értem, miért véded ezt a piti tolvajt. Rosszabb az elődjénél Shaddaenél, és Gyurikaa-nál mert azoknk senki nem adott hatalmat. Ez az áruló visszaélt a kapott hatalmával.
A sikkasztás lopás. A hűtlen kezelés lopás.
Sikkasztott, mikor az állam pénzéből a pártbaléptetést szponzorálta.
Hűtlenül kezelt, mikor dokumentáció, szabályrendszer nélkül, magán újságja hasábjain állami pénzből osztást rendezett.
Hupák sikkasztott, hűtlenül kezelte a rábízott állami vagyon, tehát ne mentsétek a piti tolvajotokat, mert még a cinkosság árnyéka vetül rátok!
Tévedsz.
A közösségi kasszák rendeltetése nem az, hogy tolvajok szétszórják, se nyíltan, se sunyiban.
A mindkét tényállás azon alapul, hogy nem az elvárható-kötelező gondossággal jár el a rábízott vagyonnal
Ez esetben az összeg és az arcátlanság, a megbánás hiáyna miatt RL 2-4 évet kapna + pénzbüntetést és közügyektől eltiltást.
Mivel nem visszaeső, ezért - ha nem nagyon hülye a védője és ő se az eljárás során, amit kétlek - akkor felfüggesztett lenne.
Ha nagyon hülye, akkor letöltendő.
Amúgy te melyik országnak is vagy az állampolgára?
Ausztria?
Hmmm...
Nincs is több kérdésem.
hülyeséget írsz, ha Orbán szétosztogatná hasonló módon pofára az adó forintokat a csókosainak, és a bemondásos alapon a "népnek", hogy belépjenek a fideszbe akkor börtönbe kerülne
az hogy sunyi egyéb törvényileg "jogos" módon megcsinálja ezt kisebb tételben amit úgymond nem lehet rá bizonyítani az más tészta
Én tényleg nem akarok genyó lenni de egy RL MSZP-s képviselő ne papoljon már a lopásról, miközben ha ő esetleg nem is, de az általa képviselt párt szétlopta az államot. Köszönöm
Szerintem jó cikk, ment a vote!
más a jogos és más a törvényes. lopni kicsit oké. agyatlanul pazarolni nem az.
ha az uralkodó leölet egy bárányt hogy ő most enne az egyikből egy kicsit, akkor bizony szégyellje magát, nem azért van az a bari, hogy neki örömet szerezzen, de üsse kavics, egy bari nem bari. ha leöleti az összes barit az országban az már más. és a sztori itt dől el. a magyar (és a legtöbb) itélkezésben a méltányosság szerepet kap. ha valaki lop egy kicsit, akkor utáljuk érte egy kicsit. ha két nap munkáját teszi ezzel tönkre, akkor ejnyebejnye, van egy kis hiszti. ha két év munkáját nullázza le, akkor nagyobb a hiszti.
aki kretén, az ezt nem érti meg. ha kevesebbet herdált volna nagyobb lenne a béke. ez ennyire egyszerű.
ne feledjük azonban, hogy a top pártok tehetnek róla, hogy ez történik, egyik sem volt képes életrevaló elnököt indítani, ezért nyert hupák.
Tökéletesen megmagyarázza a lényeget...a tények tekintetében.
Morálisan pedig egyértelműen lehet megítélni...ami az igazságosságot is a jogossághoz rendeli,mivel jó helyre,jó formában a közösség választott képviselője hajtotta végre a közösség pénzéből a közösség javára.
Érthetetlen,hogy egyesek -ki tudja miért- ezt képtelenek elfogadni....
Jó cikk ...megy a vote
hülyeséget írsz, szétosztotta azok között akik kértek és hajlandók voltak mások kárára lopni a közvagyonból, vagy hajlandók voltak belépni a pártba a pénzért... etikailag és morálisan is durva...ha egyenlően szétosztotta volna és nem pofára/pártba belépés alapon/kéri nem kéri alapon csinálja, mindezt lekönyvelve stb akkor az megint más ügy
de itt nem ez történt hanem a közösség egy kisebb része részesült a közösség egy nagyobb része által összedobott vagyonból azaz LOPÁS, aminek 1 személyes felelőse Hupi, és kollektív bűnrészesei az kisebbség, aki elfogadott a közös pénzből
azt azért fogod, h nem azok kaptak, akik beléptek a pártba, csak minden osztás mellé odaírta, h lépjenek be...
a magyar nyelvet ugye vágod? esetleg az és/vagy logikai kapcsolatokkal van probléma?
Hiána, úgy sem tudod őket meggyőzni...
...
...így, hogy nincsenek benne csöcsök.
*Hiába... bár mindegy, a lényeg a végén van!
[removed]
"Is killing of an intruder ever justified?"
Lehet, hogy valóban nem a lopás rá a megfelelő jogi szakkifejezés, de gondold végig, mi történne, ha valaki átutalna az elnök magánszámlájára pl. 1 milliárd forint közpénzt és ő menne az utcán és mindenféle jött-mentnek elosztogatná.
Nem vagyok jogtudós, de lehet, hogy még a lopás is megállja a helyét, ha az állami pénzt dolognak nevezzük, mert:
1. Az állami pénz semmilyen mértékben sem az elnök tulajdona, ettől fogva szerintem igenis idegen dolognak tekinthető.
2. Az eltulajdonítás szerintem egyértelmű, köztulajdonból magántulajdonba került.
3. Az, hogy jogtalan volt-e, azon lehet vitatkozni. Mivel sehol sincs meghatározva, hogy egy elnöknek mihez van joga az állami pénzekkel kapcsolatban, ezért szerintem jogtalan. Mert az, hogy megteheti, hogy akár az összes közös vagyont átutalja magának, attól nincs joga rá. Úgy értem, sehol sincs leírva, hogy ehhez joga volna. Természetesen megteheti, de nincs joga hozzá. Talán akkor lehetne hozzá joga, ha még a megválasztása előtt bejelenti, hogy a megválasztása esetén ezt fogja tenni, és meg is választják. Akkor talán lehetne arra hivatkozni, hogy a választók felhatalmazták erre. Szerintem itt még ez sem történt meg.
Mindenesetre érdekes kérdés. Kíváncsi vagyok, hogy vélekedik erről egy jogtudós ember.
Az egész állításod megbukik ott, hogy a kongresszus jóváhagyta. Ez olyan mintha a parlament hagyta volna jóvá IRL.
Ha a kongresszus jóváhagyta, hogy kivegyék a bankból a pénzt és így szétosszák, akkor egyértelmű, hogy nem volt lopás.
Az első két ponthoz két mondat:
'.Bizony nem az elnök tulajdona,hanem közpénz amit a közösség tagjainak kiosztott - vitára ad okot az osztás elemzése.
2.eRepen az arra megválasztottak a közpénzből,közvagyonból való osztása után a javak általában az osztásban résztvevők "magántulajdona" lesz,amit saját megítélésük szerint akár a közösség érdekében is felhasználhatják.
A fő kérdés nem az, hogy hogyan osztja szét a pénzt és kik között, hanem az a legfontosabb kérdés, hogy van-e joga az elnöknek azt csinálni a közös vagyonnal, amit akar.
Először ebben kellene közös nevezőre jutnunk.
Mert én azt gondolom, hogy nincs ilyen joga. Azt van joga megtenni, amit a választása előtt vállalt, vagy azt, amit a kongresszus jóváhagy.
most hogy kyrell egyetért hupival el kell hogy határolódjak tőle. bocs hupi
↑ Véleményem a kialakult helyzetről.
↕
Ez már majdnem egy nyilaskereszt!
A szó amit 84234534 kommentben kerestek az a sikkasztás 🙂
A hatályos magyar jog szerint sikkasztást az követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
Igen, ez valóban jó kifejezés arra, ami történt.