Indulok az elnökválasztáson!

Day 651, 04:34 Published in Hungary Hungary by Imre Norbert

Tisztelt olvasók



Sokak számára örömteli esemény, mások számára kevésbé az, hogy bejelentem indulok az elnökválasztáson szeptember hónapban. Valójában a figyelmesek már a hónap eleje óta a jelöltek között láthattak, de az akkori kérdésekre, miszerint tényleg indulok-e, csak nemleges választ kaphattak. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a jelölésem nem volt előre megbeszélve, pusztán bekesjarokelo használta pártelnöki jogait. 🙂 A hónap során azonban egyre több pozitív visszajelzés és bíztatást kaptam, aminek következtében megközelítőleg az utolsó egy hétben szilárd elhatározássá vált bennem s majd a párton belül is,hogy indulni fogok az elnökségért.


Na de ennyi bevezető után szólnék egy kicsit magamról. Akik kicsit is jobban figyelik az erepes politikát, bizonyára találkozhattak már a nevemmel. Nem véletlen, hiszem egy hónapot leszámítva, immáron hét hónapja vagyok folyamatosan a kormány tagja. Néha államtitkárként, néha miniszterként, néha tanácsadóként, de majdnem mindig bent maradtam segíteni, irányítani.

Talán az első két hét erep-et leszámítva, kilenc hónapja segédkezem az ország irányításában. Igyekeztem ez alatt minden kis részletével foglalkozni az erepnek ( na jó bevallom nem voltam nagy katona, de azért szép lassan csak meglett az FM rang is). Legtöbben persze a gazdasági minisztériumból ismerhettek, hiszen két alkalommal államtitkárként,három alkalommal pedig miniszterként dolgoztam itt. Ettől függetlenül persze személy szerint szélesebbnek vallom az érdeklődésem. Máig vallom hogy nem szabad egy feladatra, a játék egy aspektusára koncentrálni, mert az megöli a játék élvezetét, és hamar abba hagyják a játékosok a játékot. ( Így mondhatni én is azon személyek táborát bővítem, akik nem szeretik, ha kizárólag egy feladatra, a hadügyre koncentrál a kormány, persze vitathatatlan, hogy amíg a legtöbb játékost ez izgatja, szükséges az előtérbe helyezése, de nem a többi elnyomásával.)

Az egyik legjobb példa lehetek a fent említett széles körű érdeklődésre. Regisztrálásom után két héttel kezdtem bele a cégvezetésbe , valamint nagykövetként is ekkor kezdtem el először dolgozni( sajnos erre a feladatra nem volt sokáig időm, így mindösszesen öt hónapot voltam hivatalosan nagykövet három különböző országban) A játék külügyi részével ez után inkább gazdasági szempontból kezdtem foglalkozni, érthetően a külgazdasági államtitkársági poszt bevezetésével.
Úgyszintén élénken érdeklődtem a játék oktatási része után. Ez igazából nem eredetileg beépített ’modul’, de külön minisztérium felállításával mi mondhatni azzá tettük. Februárban alapítottam meg eMagyarország egyetemét. Visszatekintve mondhatom megérte, hiszem közel 50-100 előadással a hátunk mögött, több száz erepes játékos tanításában vett részt az egyetem. Persze kihagyhatatlan a mentor rendszer, és a szociális minisztérium által végzett kezdők oktatása is.
A játék szociális részével kezdetekkor inkább kicsiben foglalkoztam, jelentkeztem mentornak( fél éve sokszor kapcsolódott össze a szociális és oktatási minisztérium így a mentorok ugyanúgy szociális dolgozók is), néha tanáccsal néha fegyverrel esetleg élelemmel segítettem mentorálltjaimat. Később, ahogy a gazdasági minisztérium egyre kiterjedt feladatkörrel lett felruházva, elkezdtem iránymutatást adni a játékosok skill képzésére, s így ott ragadtam a minisztérium chat szobájában, amit nem bánok, hiszen remek látni mi folyik a színfalak mögött, pláne hogy a szociális minisztériumról nem zeng a sajtó, pedig igazán megérdemlik a dicséretet.
Talán a katonai pálya volt amit legkevésbé helyeztem előtérbe (amit bőven ellensúlyoz hogy a csapból is a hadügy folyik, így akarva akaratlanul is ezzel foglalkozik az ember 🙂 ) Persze a stratégiai részét igyekeztem mindig figyelemmel követni, de főleg cégvezetőként jellemezném magam, így az elköltött arany amely nem kamatozik némileg pocsékolásnak számít nálam, ezért is mondják jogosan rám századtársaim hogy nagyon fukar vagyok ilyen szempontból 🙂. Persze ha szükséges volt tankoltam magam, de azért többségében spórolósra fogtam a dolgot.
A legtöbbet persze a gazdasággal foglalkoztam, mint azt fent már párszor említettem. Erről most nem is szólnék, hiszen ezen a téren ismerhettek meg legtöbben.


Azt hiszem ennyi bőven elég rólam.

Céljaimról, részletes terveimről, és a kormány tervezett személyi felépítéséről napokon belül külön cikkekben fogok szólni. Részletekért olvassátok az újságomat.


Tisztelettel
Imre Norbert