Join the new world

Eső áztatta, átokverte egy nap ez a mai. Valami nincs rendjén. Két napja járom az erdőt, de a sáron és az esőfelhők árnyékán kívül semmivel se találkoztam. Minden nedves. A levegőt szinte harapni lehet. Minden levegővétel olyan, mintha hatalmas sziklák nyomnák a mellkasomat. Hamar elfáradok és lassan haladok, a sár miatt is.
Figyelni kell, különben bármikor térdig süllyedhet az ember, vagy elesik, ami talán még rosszabb. Nincs semmi támpontom. Kopár fák magasodnak fölém, de sehol egy madár, vagy bármi más. Halott az egész környék. Pontosan ez az ami ide hozott. Kideríteni mi folyik itt.
Szinte már szürke minden. A föld, a fák, és maga a víz is. Szerencsére elegendő készlet van nálam, ami még elég legalább 3 napig a továbbhaladáshoz, és a visszaútra is.
Nem először járok más hasonló helyen, vagy hasonló céllal. Ilyen és ehhez hasonló munkák, mik eltartanak. Egy romos és elhagyott épület, melyet az idő vaskos foga rág. Egy fura és rémisztő barlang, melyben emberek tűnnek el. ahonnan fura hangok hallhatóak. Csupa rejtély az emberek számára, melyeknek titkait jobb ha nem is tudják, beleőrülnének. Elég ha annyit tudnak dolgom végeztével, hogy biztonságos, nem kell félniük és nincs ott semmi veszély.
A végzet vezet ilyen helyekre talán, vagy az egész világ van tele vele? fogalmam sincs. Annyi bizonyos, hogy utam során rengeteg ilyen, és ehhez hasonló esettel találkozok.
Bár ez egy kicsit új. Egy erdő, mely teljesen kihalt egyik napról a másikra. És még csak nyoma sincs egyetlen élőlénynek sem.
Nyomasztó, és komor. Rideg valóság. Valami ártó szándék vagy tett kivetülése az anyagi világra a szellemvilágok valamelyikéből, mely oly erős, hogy képes megrontani egy ekkora területet.
Egyetlen porcikám se kívánja megtudni a valóságot, az igazat, mi volt, vagy ami éppen van. De muszáj, enélkül nem lesz vége sose annak, ami itt folyik.
Ami fura és feltűnt az út során, az az, hogy az eső ellenére nem hűl a levegő, továbbra is a nyári tikkasztó hőmérséklet.
Az erdőben tovább haladva egy tisztás tűnik fel előttem, olyan, mint bármely erdei tisztás, kivéve, hogy rohadt az egész, és valami nagy építmény van a közepén. Az orrom azt súgja ott van az én úticélom. Iszonytató bűz, mit a szél elhoz onnan. Ármány, dög és rothadás bűze.
Közelebb érvén, ahogy már a félhomály is látni engedi az építményt tűnik fel igazán, mi is az. Óriási toronyszerű építmény, saras, vöröses fala, mely állati tetemek és maradványok sokaságából épült. Hányinger kerülget a látványtól. Kifordult állati tetemek, lógó szemgolyók, testnedvek és ürülék áztatta bőrcafatok, lógó belek, melyeket az epe zöldje színez csak kirívóan, megtörve az egyhangúságát a bizarr és felettébb gusztustalan építménynek.
Óvatosan és hányással küszködve kerülöm meg az építményt, hogy felmérjem mi lehet ez.
Még félúton se járva fedezem fel azt a nyílást, mely feltehetően a bejárata a helynek. Óvatosan megközelítem, mozgást sehol se érzékelek.
Közelebb érve tovább forgatja gyomrom a látvány, a foszló hús, mely elhagyni készül a csontot, melyhez életében annyira kapaszkodott. A lógó belek, és az alvadó, de száradni képtelen vér, mely fura burkot képez a tetemek legkülönfélébb részein.
Egy őz feje, amely szinte engem bámul, rám néz üres tekintetével. Testem és lelkem átjárja a remegés, a fagyos félelem mardossa szívem, miközben haladok be az építménybe. A halál háza ez, tetőtől talpig, ahogy bentebb lépek. Egyetlen porcikám se kívánja azt az élményt mely a benti félhomályban fogad.
Hirtelen neszt hallok, felkapom a fejem, még látom a rám omló húshalmot, mielőtt betemetne. Próbálok kapálózni, totális sokk van úrrá rajtam, de az óriási hullahegy nem enged végtagjaimnak. Nem kapok levegőt! Teljes sötétség! Semmit se látok és érzek, csak azt érzem, még nagyobb a nyomás rajtam, mint a bűzös kinti levegőn. totális kétségbeesés közben az agyam szinte kikapcsol, elrohad a tetemekkel együtt, miközben rám borul a megnyugtató, könnyed, és kényelmes sötétség.