Join the new world

Régen jelentkeztem már cikkel, a munka a kockulás rákfenéje, úgyhogy az elmúlt héten kétkattba kényszerültem, de nem is baj, legalább nem vertem el minden pénzemet a csatákra, ugyanis továbbra is gőzerővel gyűjtök az újrakezdésre, és azon belül is a full-Lanázás minél előbbi elérésére!

Minden támogatást szívesen fogadok, illetve nagyjából 94.000 cc-re lenne szükségem, aminek majdnem a fele állami támogatás lesz, ha minden jól megy, és már megvan kb 14.500 cc, de a fennmaradó 32.500 még mindig elég nagy összeg, szóval ezúton is szeretném felhívni a hitelezéssel foglalkozó játékosok figyelmét, hogy igen, én vennék fel kölcsönt, és aktív, elszánt játékosként vissza is fogom fizetni rövid időn belül, legfeljebb spórolok a harccal, csak a kimaxolt edzőtermek legyenek meg, hogy lépést tudjak tartani a harctéri követelményekkel... A terv egyébként 4 hónapos, szóval nem egyszerre kell ez a kolosszális összeg, de ha meglenne, akkor persze rövidulne ez az idő, és a hangulatom is szárnyalna, ami biztos meglátszana néhány tl;dr cikken, amikkel mostanában lemaradásban vagyok...

A mai cikk is valójában a pénzszerzés miatt jelenik meg, ugyanis az SZK-ban pályázatot hírdettek, sőt ezek az új bugRepublik küldetések is arra sarkallják a játékosokat, hogy minél többet endorse-oljanak, hát íme az alapanyag, engem aztán nyugodtan lehet! Az endorseokból, és esetleges adományokból befolyt összeg (mert szép számmal akadtak ilyenek a régebbi játékosoktól, akiknek nagyon hálás vagyok érte!) is az edzőterem-fejlesztésre fog fordítódni, de ha valaki nem engedheti meg magában az anyagi támogatást, ami érthető, hiszen én is elég csehül állok, de azért szeretne segíteni, azzal is tud, hogy nyom egy vote-ot a cikkre, és esetleg shoutolja! Köszönöm mindenkinek előre is!

---

Ennyit a bevezetőről, és akkor térjünk a tárgyra, az én kedvenc BH-m történetére, a tőlem megszokott stílusban! Egyébként is ígértem erről egy cikket, de így most kihagyok néhány előzményt, és rögtön belevágok in medias res.

---

... Az újraélesztés sikeres volt. Székely honfitársak vettek a szárnyuk alá, és hosszú lábadozást jósoltak, ágybanfekvést, és tartózkodást az izgalmaktól, hogy kiheverjem a chip eltávolítása okozta sokkot, és újra megtanuljam használni a testem. Na de persze türelemből sosem voltam jeles, és ahány módon csak lehetett, igyekeztem kivenni a részemet az adódó harcokból, még ha nem is voltam még erőm teljében.

Emlékszem, éppen megválasztottuk Tarsolytestvért elnöknek, aki izgalmas programmal és román hódításokkal indult, de sem az izgalmak, sem a nagy hadjáratok nem akarództak jönni, egyfolytában csak a hadgyakorlatokon vehettünk részt, és ez nagyon hamar unalmassá vált. Szlovákia elnöki székébe is éppen akkor ült Magyar diktátor, a hitszegő amerikaiakat pedig sikeresen kiűztük Közép-Európából a felkelő csehek segítségével, azonban ex-elnökünket elkapta a diktátori láz, és szemet vetett az így frissen felszabadult Cseh elnöki székre.

Az események rendkívül gyorsan történtek, a Kék Sólyom lecsapott, mint egy egyszemélyes hadsereg, és mikor a többi harcos meglátta őt egyedül, és ádázan kűzdeni a csatamezőn, sorra csatlakoztak hozzá a kaland, a dicsőség, és nem mellesleg a hatalmas, államilag is megtámogatott zsold reményében.

Én elméletben még ágyhoz voltam kötve, a gyakorlat viszont percekkel később már egy Csehországba tartó menetoszlopban talált, és a második divízióban készültem harcolni, ahová végül is az új feltételrendszernek köszönhetően be lettem osztva. Fegyverzetem a jó öreg, ezer éve kimustrált M3 Grant volt, mint régen, és a páncélvadászokhoz kerültem, míg a gyalogságot személyesen Azurefalcon vezette az élről, szorosan a nyomában Antprincess, a könnyű páncélosok közül OneHalf, Michael07, Tofee, és Zofiel emelkedett ki, a nehézpáncélosok élén pedig Aptork robogott, nyomában Tazanotto, a Székely DoomBoy, Leor, Eheslo, és Szemi, a Csontbrigád harcos amazonja.

A gyalogság harcát a Kék Sólyom szinte egyedül vívta, és döntötte el, Antprincess hathatós be-beavatkozásával, de kegyetlen harcok dúltak D3 és D4 szinten is, én mégis a páncélvadászok harcáról tudnék mesélni, hiszen én velük együtt kűzdöttem, és buktam el végül...

Amikor megérkeztem a csatatérre éjszaka, szörnyű állapotokat találtam. A mieink derekasan kűzdöttek minden divízióban, de a szervezetlenség hamar megmutatkozott, és ugyan az egyszemélyes hadsereg előrenyomult, illetve komoly tankcsata alakult ki a közelben, ami kiegyenlített harcot jelentett, a páncélvadászok helyzete kétségbeesjtő volt, sem muníció, sem zsold, sem megfelelő állások nem várták az érkezőket, mindössze az ellenség elsöprő túlereje.

Még csak a szárnyaimat próbálgattam a csatatéren, de bedobtam mindent, amim volt. Tömegpusztító fegyvereket, ideggáz-lövedékeket szórtam az M3-masból, koffeinen és csokin éltem, hogy fokozzam a gyenkécske teljesítményemet, és anélkül, hogy egy másodpercet is vesztegettem volna a zsoldlistára való feliratkozásra, mindössze négy társammal egy támadóéket vezettem az ellenség állásai felé.

Hiányos emlékezeteim legnagyobb mészárlását követtem el, a legfájóbb veszteségeket okoztam, amit ellenségnek okozni lehet, és magam is a legjobban kockáztattam életemet, mióta újra visszakaptam azt, ami hatalmas pusztítást vitt végbe a csehek soraiban, de persze gyengeségemet ez sem palástolhatta, az ötös ékben csak második lehettem 2TTom után, és az áttörés elmaradt. Tony Magic és Dzsozzancs harcolt még velem az ékben, de ők még csak bemelegítésnek szánták ezt az első ütközetet, és így komolyan vesztésre is álltunk, én pedig már nem tudtam többet beletenni, ezért kilőtt harckocsim mögül figyeltem, és vártam az eredményt.

Konsul ekkor robbant be a csatatérre, és az ütközet néhány névtelen hősével az utolsó pillanatban fordította meg a harcot, amikor már több, mint másfél órája, folyamatosan vesztésre állva kűzdöttünk, és az ellenség 40-1640-re vezetett, végre megfordult a hadiszerencse, és áttörtük a vonalaikat, amit aztán nem is sikerült már rendezniük, és a csatát végül hajszál híján, de megnyertük.

Engem a szanitécek szedtek össze, félájultan és teljesen kimerülten, a kilőtt M3-mast pedig azt mondták, nem lehet többé megjavítani, de én persze helyrehoztam már sokkal rosszabb állapotából is, úgyhogy nem is törődtem vele, igyekeztem minél előbb helyre rázni magamat, és ideiglenesen valami fegyvert szerezni a további harcokra. Akkor viszont még nem sejtettem, mi következik...

Azt hittem, a mi harcunk volt a szoros, és a kegyetlen, de a következő két körben, (szigorúan csak megfigyelőként) megláttam, mi az az epikus háború! Míg az első körben az én 2,5 milliós sebzésemmel végül harmadikként zártam, és a többiek jócskán le voltak maradva, addig a második, és harmadik kör hősei egyenként is több, mint 20-30 milliós károkat okoztak az ellenségnek, és brutális pusztulást hagytak maguk után a csatatéren. Mutyis, xInvade, Daniele Lipa, Xer01 és Csodahurka elhozta nekünk a második, míg Arkon Zaldor, újra Csodahurka, Stex, LinoHUN és Domjan75 a harmadik, talán még szorosabb körben győzedelmeskedett.

Mire a nap felkelt, és a mezőn kivilágosodott, ameddig csak a szem ellátott, füstölgő roncsokat, és égett holttesteket lehetett találni, kipusztult növényeket, lerombolt településeket, és bombakrátereket megszámolhatatlan mennyiségben. A negyedik csata a mi divíziónkat már szinte a végletekig kimerülve találta, és addigra komoly veszteségekről is hírt kaptunk a nehézpáncélosok ütközeteiről, ami az összes többi divízió sikereit semmissé tehette. A lelkesedés is nyilvánvalóan csökkenhetett, de a negyedik ütközet még mindig nagyon véres volt: HunSoldier jeleskedett a harcban leginkább, Petyaman, Aranyember89 és újra csak Csodahurka harcoltak az oldalán, de látni lehetett Zolix777-t és jómagamat is a csatatéren, aki végül is egy kiskaliberű önjáró páncélelhárító üteg élére álltam, és óvatosan, sebeimre figyelve harcoltam a körülöttem tomboló, az én erőmet és felfogóképességemet jócskán felülmúló csatában. De hiába, mert végül veszítettünk, és akkor tűnt fel igazán, hogy ellenségeink már régóta nem a csehek, azok ellenállását már korábban megtörtük, hanem "hű szövetségesünk", románia harcolt ellenünk, a "cseh nép védelmében", álságos demokrata álruhákba bújva, és így aztán megkaphattuk azt a román háborút, amit Tarsolytestvér ígért, de meg nem adott nekünk, ott, ahol a legkevésbé kerestük volna, az éppen általunk felszabadított csehországi régióban...

Szorosak voltak a következő csaták is, de a mezőny már messze nem volt kiegyenlített, és hiába volt a magas zsold, (melyből én egyetlen forintot sem kaptam, de ezt csakis magamnak köszönhettem...) hiába harcolt Azurefalcon és Antprincess keményen a gyalogság élén, a nehézpáncélosaink lendületét megtörték, sőt, a mi divíziónkban is egyenlőtlen, és kimerítő angyagcsaták zajlottak, így vereséget vereség után szenvedtünk el, és a korábban oly nagy lendületet adó állami támogatást visszavonták, az elnök visszakozott, és onnantól szinte azonnal jött is az összeomlás.

Engem a harcmezőn ért a hír, pontosabban nem érkezett meg hozzám időben, Superchavin hiába lett a csata hőse, és hiába harcolt megint Konsul is keményen, Kuruc2, xInvade és Teyndeld rohamai megtörtek az ellenség megerősített vonalain az ötödik, és Daniele Lipa, Arkon Zaldor, LinoHun és Aranyember89 rohamai már csak a visszavonulásunkat fedezték a hatodik csatában.
A hetedikben már csak LinoHun állt a talpán, és ádázul kűzdött, amivel ki is érdemelt végre egy plecsnit, de az ellenség elözönlötte a vonalainkat, és a hátramaradókat bekerítéssel, és hosszú fogsággal fenyegette, én mégis maradtam, bár a hír már elérkezett hozzám, de továbbra is igyekeztem nyitva tartani az utat a visszavonulók előtt, és beleadtam minden tartalékomat.

A nyolcadik csatára szinte már egyedül maradtam, és így lettem én a csata hőse: a gyenge, ha mindent belead is, csak akkor lehet hős, ha magányosan harcol, de megvolt ennek is az ára... Utolsóként maradtam, sikerült feltartóztatnom az ellenséget, a mieink mind hazatértek, a csatamező roncsai pedig a vereségünkről árulkodtak, de nem a csehek, hanem saját szövetségesünk, a románok ellenében...

Hagytak volna elmenni, de elkeseredésemben, amikor láttam, mivé lett a világ, s hogy már rég nem tartozom ide, akár chippel, akár chip nélkül, a halált kerestem a harcmezőn, de az ellenség már csak a kisebb, guberáló és romeltakarító egységeit vetette be, hiszen én is csak szemét voltam a csatában, egy rom, amit felhasználhattak később a saját oldalukon, és azok nem igazán vették fel velem a harcot. Sebesülten, halódva feküdtem, de elhatároztam, hogy magammal viszek annyit, amennyit csak tudok, és talán egy újabb plecsnivel szállok a sírba, de akkor Tony Magic a semmiből került elő, és a kitűntetést ugyan elorozta előlem, de engem is elragadott a halál orra elől, és visszavitt az enyéim közé.

Nem voltam érte hálás eleinte... egyáltalán nem. Úgy éreztem, kétszeresen is megrabolt, elvett tőlem egy plecsnit, és a lehetőséget is a hősi halálra, de aztán rájöttem, hogy életemmel többet árthatok az ellenségnek, mint egy hősi halállal, és hogy megtört testem helyett egy újat kell majd készítenem, melyet majd fegyverré kovácsolhatok...

De akkor éppen kicsúsztam az öntudatból, és vert seregként hagytam el a csatateret, s csak onnan tudtam végül, hogy nem egy szörnyű álom volt az a győzelemnek indult, költséges, és megalázó vesszőfutás, hogy amikor a kórházban felébredtem, a mellemre volt tűzve a Csata Hőse medál... Az első, és egyetlen, mióta megszabadultam a rám kényszerített "felsőbb akarattól", és első, és egyetlen az új nevemen, mióta az eszemet újra tudom...

---