[monti] Isten áldd meg a magyart!

Day 4,357, 06:27 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

Isten áldd meg a magyart

-...
"Jó kedvvel, bõséggel,
Nyújts feléje védõ kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendõt!"

A lányom szerint a hangom olyan szép, mint egy vipera-csípte vadszamáré. Habár a lányom mégiscsak a lányom, vagyis lehet, hogy irányomban kissé elfogult.
Nem szoktam teli torokból énekelni, de az a pár deci jóféle whiskey kissé feloldotta a gátlásaimat, szóval az ’56-os forradalom tiszteletére a magyar követség által szervezett megemlékezésen igencsak bátran, felszabadultan énekeltem.
Egyedüliként.

Néztem is, hogy micsoda magyar társaság keveredhetett itt össze, hogy hallgatnak, mint a sült hal. Az első furcsaság egy olyan fickó volt, akiről jó eséllyel meg lehetett állapítani, hogy nem magyar, de nem is piréz. Nem akarok rasszista lenni, de az illető nem lehetett másként jellemezni, mint hogy éjfekete néger. Meg néhány kínai. Sőt, sok-sok kínai (hahó, otthon maradt-e valaki?). Meg nem anyanyelvi angolok (erős közel-keleti akkcentussal), olaszok, németek. Némi tört (nem anyanyelvi) magyar beszéd is elhallatszik, de ez nem az a szint, akitől elvárná az embert, hogy Himnuszt énekeljen.
A nagykövet beszéde következik…pirézül. Látni nem látom őt, de lehet hallani, hogy olvassa a szöveget. A tömeg meg ezzel egyidejűleg nekieseik a svédasztalnak és a pezsgőnek. Lökdösődés a zserbó szeletek körül…végre magyar szót is lehet hallani…

-Ne lépj már a lábamra!
-Csak nem egyedül akarod megenni az egész tálat?
-Miért, te talán igen?
-Én voltam itt hamarabb…

A nagykövet beszéde felér egy érzéstelenítővel. Itt és most kihúzhatnák az összes fogam, meg sem érezném. Hopp, még egy pezsgő, csak el ne aludjak!
Kínban vagyok, mert szinte senkit sem ismerek. Azt az egyet, aki ismerek, inkább elkerülöm. A Wizzair járaton ültünk egymás mellett. Maradjunk annyiban, hogy egy dolgot utálok jobban a kábszeres pasiknál: a kábszeres nőket.
Még egy pezsgő...
A nagykövet lassanként a szöveg végére ér. A pirézül értő kisebbség elkezd tapsolni. Vége. Kicsúszik belőlem egy hangos “Éljen, éljen!”.
És ekkor egy kisebb csoport vett körbe:
-Do you speak English?
-Méghogy én? Of course, hogy beszélek angolul!
-Elmondaná, hogy tulajdonképpen mit ünnepel Magyarország október 23-án?
-A szabadságot!
-Vagyis az ország függetlenségét?
-Nem éppen. Ennek még nem sok köze volt a függetlenséghez. Inkább csak a szabadsághoz. Vagy a szabadság iránti vágyhoz. Meg ráadásul el is buktuk az egészet és mára már a forradalom vezetőjének a szobrát is eltávolították az eredeti helyéről, mert túl súlyos teherré válhatott az akkori hősök emléke. Beszélni lehet róla, de nehéz vele szembenézni. Igaz, ez csak szubjektív.
-De ha buktak, akkor most mégis mit is ünnepelnek?
-Azt hiszem ezt most röviden össze tudom foglalni. Azt ünnepeltük, hogy akkor kimondhattuk, illetve leginkább csak Budapest lakossága két héten át kimondhatta, hogy “F**k you Russia”. Persze nem kevés emberélet árán.
-Világos beszéd. De a nagykövet úr miért nem ezt mondta?
-Én nem beszélem a piréz nyelvet, ezért nem tudhatom, hogy ő miről beszélt, de szerintem ő jövőre is szeretne itt beszédet tartani.