Élménybeszámoló az első balcsi taliról

Day 972, 12:53 Published in Hungary Hungary by ViharTigris

Kedves olvasók!

Mint tudjátok most hétvégén került megrendezésre az első erepes balcsi tali. Esafrany volt a háziasszony (házisá[f]r(k)ány?).

1.79 goldos boosternek köszönhetően már csütörtök este lemehettem. A vonat 1 óra késése után végre a szálláshely közelében éreztem magam, de sajnos még hátra volt 1 óra gyaloglás 25 kilós táskával a nyaralóig. Majd miután kipihentem magam. Elindultunk felderíteni a környéket tűzifát keresve, mivel az volt a tervben, hogy Mikrobi fog főzni halászlevet pénteken, amihez akkor még nem volt tűzifa. Közben láttunk siklót, milliónyi kishalat és gyönyörű hattyúkat.

Péntek reggel mentem először a balcsiba, nagyon meleg volt a víz, már-már túl meleg is. Délben érkezett Mikrobi és Hatasu, majd Judit is megérkezett. Majd lementünk strandolni. Később megérkezett Paci, aki a hiedelemmel ellentétben nem 4 lábon érkezett, hanem Nalajáék hozták le kocsival. Aki akart az ehetett Mikrobi halászléjéből, vagy babgulyásból. Nagyon ízlett mind a kettő.
Halászlé főzés kezdete:

22 óra körül megérkezett sanya a munkából, aki ismeri a mondást, hogy Safi és Sanya mindig együtt jár, de röviden csak SaSa. 😃 Majd kimentünk éjszakai fürdőzésre, ahol rengeteg szúnyog volt, még a fülünket, sőt a hajunkat is csípték. Felhőkben röpdöstek, úgy hogy elég rövid ideig tartott.
Majd elkezdődött az iszogatás, ami pár száz méter távolságban folytatódott az út mellett egy üres teleknél, mivel kickeltek minket a nyaralóból, 2 óra körül maradt abba a beszélgető est.
3-an „aludtak” az udvarban és 3-an aludtak kocsiban. Mi többiek bent aludtunk.


Szombat: Fürdőzéssel és pihenéssel telt el. Este folytattuk az előző este ivászatát. A decis tequilákat ittuk húzóra. Jó pár le is csúszott. Ismeretlen források szerint egy ismert fakelő róka vadászatott tartott a parton. De más esemény nem nagyon történt. Sanya18 sütött nekünk húst, nagyon ízletes volt.

Vasárnap egész nap pihiztünk, majd mindenki elindult haza.

Hétvége tanulságai:
Paci nem szereti a napfényt (nem jött nappal a strandra, hanem helyette olvasott a nyaralónál) és csak "jókra" tanítja a gyerekeket. Lásd lentebb..
Whuuuus férfiak is vannak.
A gyerekekkel mindent el lehet hitetni. (A labdának szája van, ami megeszi a gyerekeket, Sanya a zsákos férfi, aki elviszi a gyerekeket). 😃
Hatasu: kibírja 1 napig gép nélkül.
Thalesz1987: Nem a legnagyobb alkesz a földön.

Résztvevők: Alioth, akerbb, esafrany, Fehérló, Hashmark, Hatasu, Istone, Mikrobi, Nalaja, pajeszAttila, Sanya18, két kisgyerek, és jómagam

Reméljük lesz még ilyen jó tali. Köszönjük Safi a rendezést, mert nagyon, de nagyon jól éreztem magam (éreztük magunkat).

Üdvözlettel, Thalesz1987
A háromlábú szék kisebbik lába