[ICS] A román-lengyel NAP-ról (és egyebekről)

Day 2,338, 03:08 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Az előző cikkemben kicsit elhamarkodottan ítéltem meg a magyar közösség ellenállási képességét, mert azt állítottam, hogy senkit nem érdekel, hogy elfoglalják CTD-t tőlünk. Ez az első néhány kör után azonban bebizonyosodott, hogy téves elképzelés, mert igenis komoly teljesítményt nyújtottunk és jelentős sebzéseket produkáltunk. Szövetségeseink is maximálisan kiálltak mellettünk, így a kezdeti gyengélkedés után feljöttünk és végig fej-fej mellett haladtunk, ami a pontszámokat illeti. Végül sajnos megint belenyúltunk az éjszakába, ezért az epikus küzdelem végén 83-75 arányban vereséget szenvedtünk, de nincs okunk szégyenkezni, mert megmutattuk, hogy nem olyan könnyű legyőzni a magyart.

Néhány perccel ezelőtt véglegessé vált, hogy CH-t viszont teljesen simán megvédtük. Az ellenségnél ezúttal nem kerültek elő a 2 milliárdot tankoló terroristák, így tulajdonképpen nem is volt esélyük és az első pár kör után fel is adták. Időközben egyébként felszabadult WTD és CTD is nagyon úgy néz ki, hogy szabad lesz.

Itt jegyezném meg, hogy szerintem a kormány jól tenné, ha írna egy köszönőcikket a szövetségeseknek, mert nagyon keményen odarakták magukat értünk.

De térjünk rá cikkem eredeti témájára! A román-lengyel NAP-ra.

Néhány nappal ezelőtt a románok kötöttek egy NAP-ot a lengyelekkel, a spanyolokkal és az ukránokkal. (A történeti hűség kedvéért fontos leszögezni, hogy Kína is benne volt a mi részünkről, de ez nem lényeges most.) Ebben kikötötték a felek, hogy nem adnak egymásra NE-t és AS-t sem, illetve elismerik a román igényeket Bassarabiára, Bukovinára, illetve Kárpátaljára.

Ez utóbbi miatt természetesen azonnal felzúdultak a magyarok, hogy árulás, meg elvesztettük az ukrán bónuszokat végleg, stb. Nézzük meg, hogy mi is a helyzet ezzel a NAP-al!

Az ukrán bónuszok miatt jelenleg nem kell aggódnunk három dolog miatt. Egyrészt van egy horvát háborúnk, amit szerintem bitang nehéz lesz lezárni. A szerbek ugyanis pont azért nem ütik be őket, visszaküldve őket Indiába, mert bíznak benne, hogy MPP-n át segítve el tudjuk mi is törölni a horvátokat és így létrejöhet újra az az állapot, hogy nekünk is 7 bónuszunk van a horvát területekkel és az eredetikkel együtt. A horvát háború mellett tehát egyelőre nem álmodhatunk arról, hogy ukrán bónuszokat tudunk tartani. A második indok az, hogy amíg nincs lengyel NAP, addig folyamatosan kapni fogjuk az NE-t, amint elfoglaljuk Kárpátalját és látható volt, hogy mennyire tudtunk csatákat nyerni a lengyelek ellen. A bónuszok stabil megtartását természetesen a lengyel-ukrán kettős front is kizárja. A harmadik dolog pedig az, hogy a potenciális ukrán bónuszokon most a bolgárok ülnek, akikkel NAP-ot kötött a kormányunk. Egyedül a búza bónuszt tudnánk onnan biztosítani, a salétromot és a halat nem, mert ezeket elzárják előlünk a bolgárok.

Azt tehát kijelenhetjük, hogy jelen pillanatban a románok semmit sem zárnak el előlünk azzal, hogy Kárpátalját elkérték a NAP-ban. Sőt, még valamilyen szinten segítséget is jelent nekünk, hogy náluk van, mert ellenkező esetben a NAP másnapján kaptuk volna az ukrán NE-t a horvát mellé, ami megint nem egy ideális állapot. Az ukránokon kívül azonban a lengyeleket is megakadályozza ez a lépés abban, hogy észak-kelet felől ránk rontsanak.

Na de akkor miért kell a románoknak Kárpátalja, mikor az nekik plusz bónuszt nem eredményez? Aki nem tudja konkrétan, hogy mi az Asteria terve, az a következőket kell végiggondolja: miért vannak benne a spanyolok? Ha a forrásaim nem adtak téves információt, akkor a tárgyalások menete úgy zajlott, hogy adva volt a lengyel-román-ukrán hármas, ehhez a románok kérték Kína bevitelét, amire a lengyelek feltételként kikötötték, hogy a spanyoloknak is benne kell lennie. Ez zseniális húzás volt egyébként a román diplomáciától, mert az abszolút kívül eső Kína behívásával elérték, hogy a lengyelek hívják meg a spanyolokat, ami szintén az Asteriának kedvező.

De miért? Kárpátalja fekvéséből adódóan egyetlen irányban tudnak megindulni a románok, amerre nem szövetségesek veszik őket körbe, vagy nem NAP által védett országok találhatóak: Szlovákia. Az NE-t már el is fogadták keleti szomszédaink és meg is indult az első támadás Eastern Slovakia ellen.

De miért támadják a románok a szlovákokat, amikor ott semmiféle bónusz nem található, ami nekik pluszt jelentene. Nyilván az egyik ok az lehet, hogy legyen csatájuk, tudják ütni a TP-t és így több sebzést tudjanak elvonni a sirius-aurora tömbtől, de véleményem szerint nyugat felé indulnak inkább. Minden bizonnyal a betolakodók kirakását akarja megoldani az Asteria azáltal, hogy egy NAP-okkal körbebástyázott országot irányít az írek és Chile ellen. Ráadásul a földrajzi fekvésből adódóan a románok először az írekkel találkoznak majd és mire Chilével határosak lennének, már ki is pucolták a szigetországbelieket.

Chilét ráadásul potenciálisan a görögök és a szlovének is fenyegetik délről, illetve délkeletről. Ezen kívül a franciák is lerázni látszanak az amerikai igát, így akár szükség esetén ők is csatlakozhatnak. Így egy komoly és összehangolt Asteria akciót vezethetnek az országok a betolakodók ellen, amivel talán végre meg lehetne szüntetni a geopolitikai viszonyokat súlyosan felborító állapotot. Akár mi is beléphetünk az akcióba, ha végre sikerülne addig lerendezni ezt a horvát kérdést. De nem is feltétlenül muszáj mindenkinek támadnia, mert akkor nem marad senki, aki a hátországot biztosítsa szükség esetén. Ezt a szerepet ebben a hadjáratban a szerbek és mi tudjuk betölteni. Egyébként itt jönnek a képbe a spanyolok is, ugyanis Chilének vannak francia, illetve olasz régiói, ahol román siker esetén határosak lennének a semmit sem csináló spanyolokkal, akik NE-t tudnának beadni rájuk.

Siker esetén ráadásul északról egy román-félhold fogna minket közre, ami meggátolná a lengyeleket abban, hogy bárhol is ránk rontsanak.

Természetesen az ellenérdekelt szövetség sem hülyékből áll, ezért észlelték is a veszélyt. A lengyelek NE-t adtak Ausztriára és már támadásba is lendültek Lower Austriánál. Sokan azt gondolják egyből, hogy ellenünk, az eltörlésünkre jönnek a polákok. Természetesen nem kizárt, hogy meg fognak minket támadni, most, hogy nem kell román NE-től tartaniuk, de ennek a hadjáratnak nem mi vagyunk a fő célpontja, hanem az, hogy elzárják a románokat Kelet-Ausztriában. Persze jó lenne, ha tudnánk valamit tenni az ellen, hogy kétfrontos háborút kelljen vívni.

Úgyis megkaptam a kormánytól, hogy csak utólag okoskodok, ezért most előre mondok egy tervet, amivel el tudjuk érni a sikert.

Indult egy osztrák felkelés az íreknél Tyrolban, amit az osztrákok jó érzékkel megindítottak. Ezt kellene pirosba ütni, mert határos a lengyel Bavaria régióval, azaz, hiába foglalják el Lowert és Burgit, nem tudnak NE-t adni, mert ott lesz még Tyrol is. Ezzel minimum 12 órát nyerünk, ugyanis az írek háborúját lezárja az a tény, hogy a lengyelek Lowert, a szlovákok pedig Carinthiát fogják elfoglalni, tehát ők nem tudnak közbeavatkozni. Ráadásul ha egyből a tyroli siker után indítunk egy újabb pirosba ütött RW-t, akár a szlovákoknál, akár az íreknél, már újabb 12 órát nyertünk. Ha kombináljuk a kettőt, akkor összesen már 36 óra nyereségnél tartunk.

Azért van ennek jelentősége, mert 5 napja adtunk horvát NE-t és ugye 7 nap elteltével lehet váltani. Tehát, ha úgy tudunk a lengyelekkel határosak lenni, hogy mi is tudunk NE-t adni, esetleg megelőzhetjük őket, amivel minimum 36 órát nyerünk, de van esély még többre, ha mondjuk indítunk egy Burgi RW-t és arra ütjük rá a csatánkat. Így ez megnőhet optimális esetben 48 órára. Ennyi idő alatt pedig a románok végigérnek a szlovák eredetiken és a szlovákokat is ki tudjuk pakolni Dél-Ausztriából, amivel a szlovének is fel tudnak jönni a lengyelek, vagy az írek ellen segíteni. Szóval vannak itt taktikai lehetőségek, amiket meg tudunk játszani, csak végig kell gondolni a lehetőségeket. Ha nem teszünk semmit, csak ülünk, akkor Tyrolt megvédik az íreknek a lengyelek és holnap este kapjuk a lengyel NE-t és holnapután WTD-t támadják majd.

Amíg nincs lengyel megállapodás, addig nekünk egyébként az volna a legjobb, ha a románok elfoglalnák Burgit, elzárva minket nyugat felől, addig, amíg a horvát háború le nem zárult. Ehhez azonban már komoly dolgok kellenek. Vagy kell nyerni egy csatát a lengyelek ellen és utána felszabadítani Burgit, vagy fel kell szabadítani a lengyelek alól RW-ben.

Maradok tisztelettel:
ICS