[GM] Pár szó a rakétagyárról

Day 2,645, 01:59 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium





Tisztelt állampolgárok, kedves olvasók!

Ezen cikkben egy eddig legjobb tudomásom szerint nem elemzett dologra szeretnék kitérni. Mivel nemrég egy frissebb játékos érdeklődött ennek használatáról és arról hogy, számára mennyire éri meg ez így ejtenék egy pár szót a sokak által kevésbé ismert sebzésnövelőről a rakátagyárról.

A rakétagyár egy kiegészítő épület, melyet elég keveseknek éri meg létrehozni. Alapvetőleg elég költséges már a felépítése is. Mivel erre is szokott 2 havonta lenni 45%-os fejlesztési akció így az ott található csökkentett árat is feltüntetem.

Építési költségek:



Az első 3 szinten napi 2 rakéta építhető míg a későbbi szinteken már csak napi 1 darab, a raktárban 1 rakéta tárolható csak szinttől függetlenül. Ebből következően a legjobb esetben is egy napváltáson áthúzódó csatában lehet 4 kisebb vagy 2 nagyobb szintű rakétát ellőni. A megépített rakéta átvihető későbbi napra így esetlegesen az előző napi rakéta délután is ellőhető. Az utolsó 2 szinten a második rakéta helyett egy 5 percig tartó 50%-os sebzésnövelőt kapunk, ami a megépítés pillanatától indul. Az építésnek karakter szint megkötése is van, melyet a lenti képen láthattok részletesen.



Térjünk át a rakéta adataira és annak építési költségeire.



Minta fenti táblázatban is látható, a leginkább a legmagasabb szinten éri meg ezt a létesítményt használni. Viszont ennek a szintkövetelménye már a második divízióba esik. Így sajnos az első divízióban lévőknek a rosszabb hatásfokút kell használniuk.

Felhasználása:

Példaként:
Abban az esetben ha egy Div 1-es karakter akarja használni egy esetleges BH medál megszerzéséhez a 3-as szintű rakétagyárat és tételezzük fel elüt 1000 energiát, Q7 fegyverrel a heti megmérettetésből megszerzett 50%os booster felhasználásával és ellövi a 2 rakétát. Így esetlegesen az alábbi költségek keletkeznek a részére a megszerzet 1 292 800 szebzésért cserébe (egy 2 311 erővel rendelkező embert vettem alapul).



Ha a jelenlegi árfolyammal számolunk (1 gold = 219.5 HUF) akkor is 2 goldot cseréltünk kb 3,25 goldra. Amennyiben a 10-szeres BH akció van úgy a fent jelzett sebzés biztos hogy nem lesz elég a medál megszerzéséhez.

Tételezzük fel hogy ugyanaz az ember mindennap teljesítette a do-t az elmúlt 30 napban és rendelkezik a szükséges mennyiségű Bazookával is illetve a 50%os sebzésnövelőt is használja. Ebben az esetben elüt 4000 emnergiát (1000 a kajás kör és a 30 darab csoki) így a lentebb látható költségek keletkeznek, a megszerzett kb 7 000 000 sebzésért ( Bazokka alapsebzése 10 000, a növelés miatt 15 000/ ütés, illetve a 2 darab rakéta).



A képen a Q7 ár a nagyobb erővel rendelkező játékosok számára tájékoztatásként került feltüntetésre.

A fent jelzett nűvelet után megszerzett ínhüvelygyulladással és 20 goldal már jelentősen pozitívabban jön ki a vállalkozó kedvű ember.

Itt szeretném felhívni mindenki figyelmét hogy a fent jelzett befektetés abszolút nem garantálja egy hazai csatában a BH megszerzését, mivel az akciókor a BH medálhoz tartozó sebzés mennyisége 10 millió felett van majdnem minden esetben.

A legmagasabb szintű rakétagyár esetén a befektetendő összeg a következőképpen alakul:
(1000 energia esetén)



Mint az jól látható egy ilyen kör már jóval olcsóbb mint az előbbi szintek. Itt a befektetésért cserébe kb 5 485 400 sebzést kapunk. (Itt egy majd egyéves div 2-es 20 000 erővel rendelkező karaktert vettem alapul aki ugyancsak 50%-os sebzésnövelővel üt)

Mivel ezen erőszinten a korábban jelzett bazookás művelet már nem éri meg, hisz a sebzés már Q7 használata mellett is jóval magasabb, így itt csak a 30 csokit “tettem mellé”.



Mnt az látható a költségek nem növekedtek számottevően, az így megszerzett 14 441 600 sebzésért cserébe amivel már nagyobb esélyel száll ringbe a BH medál megszerzésért. Itt nem vettem figyelembe a 30 csoki aranytartalmát mivel ezeket a napi Do teljesítése közben jutott hozzá.

Természetesen magasabb diviziókban ennek a használata nem feltétlen jelent nagyobb előnyt hiszen ott már vannak olyanok akik számára az így kapott sebzés megközelítőleg csak 25 ütés.

Személy szerint nem javasolnám a kisebbek számára ennek a létesítménynek a megépítését hiszen az úgy szerzett sebzéstöbblet elenyésző lehet a befektetéshez képest.



Amennyiben bármilyen kérdésetek-észrevételetek van, írjatok levelet nekem
vagy keressetek a Gazdasági Minisztérium chat szobájában(#gm).



Tisztelettel:
Shekrat
Gazdasági Miniszter