24
Vilag veszelyben (Utolso resz)
Előző rész
Lőtték a zombikat, de azok csak egyre csak jöttek. A muníció is fogyott. Átmentek a 2.csapathoz és onnan az U bal végébe. Ekkor látták, hogy a lépcső falat valami betörte. Az az orvos volt akit lelőttek. Jobb keze teljesen mutálódott. Akkora volt mint a teste hossza. Lökdöste el a zombikat az útjából. mindenki azt lőtte, de csak néha megtántorgott. Natashához ért és azt megfogta, felemelte és ledobta a tetőről. Mindenki sápadtan próbálkozta legyőzni. Végül ki is fogyott az összes töltény. Ekkor elővették a gránátjukat és a zombikhoz dobták. Akkora volt a lökés hulláma, hogy azt a szörnyet sikerült felborítani. Ekkor jelzet a lift, hogy felért. Gázt nyomtam és neki mentem a szörnynek. Leesett a házról. Nyitottam az ajtót, hogy jöjjenek be. Mindenki beszállt. Fullon volt a szállító. Ekkor rakétákra lettünk figyelmesek. Ezért nekem lekellet hajtanom a házról. Hátra tolattam és ahonnan a rakéták jöttek, arra hajtottam le. A rakéták már vészesen közel voltak és épp akkor sikerült leugratnom amikor az első rakéta nekicsapódott a háznak. Mindenki mindenkibe kapaszkodott és pehhünkre egy mély tóba estünk bele. A kocsi elején lévő üvegek betörtek és víz jött be, elég gyorsan. Kihajtották az ajtót és már félig a vízbe volt az ajtó is. Kiúszott mindenki kivéve én. Én beütöttem a fejemet a csapódás közbe. Szonja vissza ment értem. Kihúzott az ülésből és végül sikerült kihúzni a partra. Újra élesztett a szívmasszással. Kiköhögtem a vizet és pár percet pihentünk miközben néztük a robbanásokat. Aztán elindultunk a rakéták irányába. A ház összeset.
A főúton mentünk és megláttunk egy erődöt. Utána pedig még egy nagyobb házat. 15 emeletes és hosszú. UBRELLA központja. Elindultunk arra...
***
Az erődből távcsővel figyelt minket valaki. Mondta, a tüzérnek, hogy lőjjön arra az üteggel. Becéloztak minket és lőtt. Robbanások törtek ki előttünk. Elestünk a robbanás ereje miatt, de egyre közelebb ért a robbanás. Szét szóródtunk. Nagy volt a füst és alig láttunk valamit. És egyszer csak Ricsihez közel lőtt és a lábát leszedte. A robbanás ereje egy üzlet ablakára dobta amit betört. Ricsi meghalt. Futottunk előre tovább. Aztán egy ütegnek a lövése majdnem eltalálta Jakbot, de ő sikeresen elugrott, de így is a robbanás a bal lábát nagyon megsebesítette. Ekkorra már Dávid mesterlövésszel kilőtte azt, aki az üteggel lőtt. Az ottani parancsnok szólt a többi embernek, hogy ne lőjennek minket. Odaértünk hozzájuk. Jakabot Andris és Zoli vitte. Letettük a földre. Ők hívtak két orvost. Elkezdtünk nekik panaszkodni.
-MI A F@SZT KÉPZELTEK MAGATOKRÓL?- ordibálta Boldizsár.-AZ ÉLETÜNKÉRT ROHANUNK ERRE TI LŐTTÖK LE MINKET! HÁT KÖSZ SZÉPEN-folytatta. Erre elővette a parancsnok a pisztolyát és fejbe lőtte Boldit. Erre mindenki elővette a fegyverét. Egy ideig csönd volt aztán végül Jakab kezdte el a tűzharcot. Lelőtte a két dokit, akik fegyverekkel célozta a társait. Én lőttem le a parancsnokot. Zoli halt csak meg, akit egy mesterlövész lőtt le a házból, amin az UMBRELLA jel van. Dávid elővette a mesterlövészét és kilőtte. A krapek leesett a korlátról és hat emeletet zuhant le. Jakabbal otthagytuk Neddát és Fannit, többiek bementek. Amint beléptünk egy csomó fegyver célzott ránk. A főnök egy nagy karosszékben ült és mondta, hogy tegyük le a fegyvert. Engedelmeskedtünk. Elkezdte magyarázni, hogy milyen ügyesek vagyunk meg ilyesmi. Aztán jött három helikopter. Ez volt a mentő csapat, hogy kivigyen minket. AZ UMBRELLA vezére most nem akart tűzharcot, ezért kiengedett minket. Amint kimentünk láttuk, hogy Jakabék már a helikopteren. Beszálltunk mi is és vissza mentünk Magyarországra. Nem sokkal később az UMBRELLÁ-sok is elmentek helikopterekkel, de egy zombit is magukkal vittek... És jött az atombomba.
-Első rész vége-
Élők: Én, Máté, Andris, Viktor, Szonja, Dávid, Fanni, Jakab, Nedda,

-
Comments (0)
Report comments