Vaskapu Day 739-740 - Igazi kétkattosokkal!
KitsiBuakaw
😃
Elöljáróban annyit későn érkeztem, kicsit nehezen ért véget otthon a póker party. 22:00 óra körül estem be, de nem a megszokott hatalmas tömeg várt, a Vaskapu közönségének több mint fele mi voltunk, nem voltak idegen jó csajok akiket bámulni lehetett volna feltűnés nélkül
🙂
Quicksilver mint mindig rá volt gyógyulva a fényképezőgépére és sikeresen csinált rólam hülye képeket is néhány B*+ kíséretében is
😃Nos az én állapotom jelzi a kép is:
Még az elején hamar elkaptak beugrónak a Csocsó asztalhoz ahol az én félelmetes soha nem játszom balfasz képességeimmel belőttük az utolsó gólt és nyert a csapat. Az asztal valahogy így akart kinézni álmunkban:
Természetesen a noti lecsukások most is fontos szerepet játszottak a Quicksilver műsorában, bár ebből a noti tulajdonosok sportot űztek, ki tud emellett azért néha egy -egy alkalommal erepre felmenni...
A tali elején DyrKisty beszélgetés közben megígért nekem egy asztaltáncot is, sajnos nem tette meg, pedig még mindig az ő segge a legjobb - huuu nagyon bejön
😃Bocs kedves
😃
Pinkontom szerint most csalódott bennem mert nem az Öltönyházból jöttem és csak szakadt farmerben és pulcsiban voltam.
CarlPeters viszont pótolta a hiányosságot, volt NAT vezetőhöz méltón valami buzi vékony nyakkendőben és ingben volt, majdnem jó összhatással.
Fekete sereg hardcore magja új egyen pólóban feszített a talin, de meg kell mondani Bcsabának (alias Hatasu) valahogy nem állt jól hihetetlenül izmos "csippendél" testén. Igaz meg kell mondani amikor csocsózott is elég érdekes feje volt. Ajánlom figyelmetekbe a balszélső izmos úriembert
😃
A legérdekesebb eset ami bizonyítja nem jó Quickel kekeckedni, csináltam róla egy fotót a mobilommal és az hagyján hogy a kép nem sikerült és nem volt sehol, de eltűnt az összes többi kép is a készülékből, moderátor powaaa...
😃
Azért csak sikerült:
Kolozsról, aki az én érkezésem követően nem sokkal távozott, kiderült fanatikus román barát és a kezében fonetikusan leírt köszöntőszövegek voltak, melyeket én aki ott nőttem fel is csak nagy nehézségek árán értettem meg.
HaiHarkoonen hozta szokásos world peace be vagyok szívva hippi formáját, a búcsúvászonra is ilyesmiket rajzolva:
Kenderlovag hű volt nevéhez, beazonosíthatatlan cigit sodort többször is, és nem bírta ha fényképezik. Bizonyíték ellene!
Az est fénypontja volt amikor találkoztuk 3 élő igazi kétkattossal és egy DEAD citizennel
😃Egyik annyira be volt állva, hogy egy poharat is eltört villámgyorsan. FradiDani volt a neve
😃
Miközben tilos volt laptopozni, az elvonási kúrán lévő Bcsaba megoldotta asztal alatt az erepezést és a pöcsével verte a billentyűt
🙂Talán kép is készült
😃
Egyik felemelő momentum az volt amikor kiderült CarlPeters nagyon beszopta a Nagy Lajos század egyik viccét. Elhitették vele, (vissza akar térni hozzánk nagyon helyesem mint századtag), hogy Monsz a parancsnokunk lelépett és sikkasztott 200 goldot a századpénzből. Olyannyira behalluzta a témát, hogy a talin erről mesélt mindenkinek
😃
Kiderült Quickről, hogy forma1 autót és vitorlásokat épít gyufából.
Delibab beállva azt állította, hogy tibix98 egy szerepjátékos ember és valójában idős, amit jól kiröhögtünk.
Egy szó mint száz a Vaskapu hozta szokásos jó formáját, én jól éreztem magam, bár ez a sok láncdohányos... és még póker sem volt...
Ime a képek Quicksilver készítésében:
Vaskapu képek - 2009.11.28-29
Találkozunk a következőn újra! Sziasztok.
Comments
képeket! képeket!
🙂
WIN 30 GOLDS VOTE AND SUB
http://www.erepublik.com/es/article/medi[..]/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/es/article/medi[..]/1/20
1st class meeting
Képeket Quick csinált, bár párat letagadok 😃
Az igaz, h sportot űztem a notebookon való erepezésből, és a lecsukás elhárításból🙂
Jó volt, köszi mindenkinek😃
Gyonyoru leiras 🙂
Én mondom bazzzz! tibix is samu is!
Gyönyörűtől azért távol áll 😃 Kitettem egy képet Quickről , amelyik eltüntette a képeket 😃
Ez a "Monsz sikkasztott" dolog már nagyon régi poén. Csodálom, hogy valaki még nem ismeri😛
Engem is megszívattak már vele😮
szegény CarlPeters 😃 ezzel hányszor szopattuk egymást...😃 még néhai adalephat is bevette...
ja ezt én írtam..😃
Delibab jóreggelt 😃
Hehe, Monsz sikkasztását még AaReE is elhitte, de ő assze ebben a tudatban ment el aludni is anno, és csak köv. nap reggel mondták el neki, hogy a kapitányunk még se lépett le Kampec szabadcsapatába 😃
igen, valami ilyesmi volt a tegnap este 😛
pinkontomrol kepeket! 😃
Repalaki Edomer: ?
Repalaki ? ?
bocccs tegnap keményen alkholizáltaunk rossz helyre ment a komment
ez a monszos lopós dolog már őskövület, de néhányan állandóan benyelik🙂
Hát akik csak a Monetaryt ismerik 😃 Azok tuti 😃 És olyan ártatlan képpel mondta... Mi? Monsz a vezető? de hát ő lelépett 200 g-vel 😃
Jamon Serrano is nagyon jól érezte magát 🙂
Hűha te melik vótál barátom 😃
garmackor az sosem fog kiderülni 😛
cserélgették a kitűzőt 😃
Hehe 😛
pinkontom: matricára?
🙂
Igen, a kétkattosok élnek, léteznek, csak nem bírják az éjszakázást🙂
TALIFÉNYKÉPEK: http://good-times.webshots.com/album/575716474HcXOJd" target="_blank">http://good-times.webshots.com/album/575[..]XOJd
(letölthetően a cikkbe belinkelve - köszi Garmacor!)
Hehe, érdekesek lettek ezzel a szellemezéssel a képek 🙂
sajnos elállítódott közben a gépem, emiatt elég sok kép rossz lett... 🙁
Na, én fél 8ra haza is értem. Reggel 😃
Meteoric, én is kb akkorra értem haza 😛
Ha a december végi bulit sikerülne jan. elejére halasztani, a következőn megint ott leszek🙂
DyrKysty januárt mondott
Vagy akkor már nagyon félrehallottam?
😮
Az idő 90%-át a saját nevemen töltöttem. A névcsere meg elkerülhetetlen poén volt az elején. Bocsi Pinkontom!
Aladár január lesz.
Január 23-t hallottam
Valami olyasmit hallottam én is.
Remélem addigra már könnyebb helyzetben leszek...
😃
Nice.
na, a január 23-aira én is megyek FradiDaniékkal. 🙂
Nemis volt azonosíthatatlan a cigim!!!
Sötétkék Domingo dohány, zöld Gizeh papír, OCB slim szűrő. ennyi 😃
Amúgy tényleg ottvolt a szeren a tali... 😛 de Quick miért szeret ennyire fényképezni engem? 😃 a vaku miatt nem láttam sodrás közben, 3x ejtettem le a dohányt, és 2x a szűrőt is... 😃
Amúgy ki az a Monsz? 😃
Monsz egy híres ember ha nem tudod ki a te bajod 😃