Join the new world

Történt nemrégiben, hogy a Nagy Játékmester meghívott engem magához.

Kettesben voltunk csak, és a játékunk szabálya is roppant egyszerű volt: ő elvette valamimet, aztán feltette a kérdést, hogy "Vagy-e még?". És nekem válaszolni kellett...

Először elvette a lábamat.

-Vagy -e még?
-Vagyok.

Aztán elvette a kezemet.

-Vagy-e még?
-Vagyok.

A Nagy Játékmester ezután cselhez folyamodott, és elvette a hangszálaimat is.

-Vagy-e még?
-Vagyok.

Aztán elvette mindenemet, el az egész testemet.

-Vagy-e még?

Már csak gondolni tudtam erősen, hogy vagyok.

A Nagy Játékmester látta, hogy hiszek benne, ezért még egyszer, utoljára próbára tett engem.
Csontos ujjával megérintette a fejem felett csipogó EKG képernyőjét, és pár pillanatra kiegyenesítette azt a kétségbeesetten ugráló kis görbét.

-Vagy-e még?

Már csak egy képpel tudtam felelni neki. Magasan, fenn egy fehér fénycsóvát láttam, abba kapaszkodtam, és tudtam, hogy amíg világít, addig én is vagyok.

Nos, Hölgyek és Urak, most így a parti után örömmel jelenthetem nektek, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel!
A test adatik, a test elvétetik, a lélek pedig halhatatlan. És ez jó hír.

After Crying