TOBOROZ A NEMZETI FRONT!

Day 2,443, 02:18 Published in Hungary Italy by Apponyi grof

Üdvözlet!
eMagyarország legrégibb, még aktív és tettrekész hazafias pártjáról, a Nemzeti Frontról van szó. Pártunk a 9.legnagyobb létszámú pártja eMagyarországnak. Célunk a Top5-be való bekerülés, majd egy jelentős győzelem a kongresszusi választáson, végül egy olyan kormány hatalomra juttatása amely végre eMagyarország érdekei mellett állna ki és a legnagyobb mértékű Revíziót hajtja végre.

Céljainkat és magunkat elvek alapján határozzuk meg
Aki nem ismer bennünket:

-Nacionalisták, Hazafiak, Revizionisták vagyunk.

-Valamint büszkék vagyunk magyar őseinkre és származásunkra.

-Mint a valóságban úgy itt sem fogadjuk el a trianoni békediktátumot és ezért a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, Délvidéket és az Őrvidéket ugyanúgy "eredeti" régióinknak tekintjük mint Közép-Magyarországot vagy mint a Dél-Alföldet.
Kárpátalját csak úgy mint ahogy a Felvidéket és az Őrvidéket könnyen megszerezhetjük. E három régiót határoztuk meg mindig is a revíziós minimumként, ebből nem engedünk! Nem tűrjük hogy a közlönyökben, elsősorban a Hadügyi Közlönyben olyan cikkek jelenjenek meg, amiben például egyes felvidéki területek így legyenek feltüntetve: Eastern-Slovakia, Central Slovakia.

-Küldetéstudatunk van, legfőbb küldetésünk, Attila örökségének és Honszerző Árpád apánk Honát visszafoglalni és harcolni a magyarság legfőbb ellensége ellen, az oláhok ellen! Tudjuk hogy mi vagyunk az egyetlen olyan hiteles, valóban nemzeti erő ami soha semmilyen körülmények között nem engedett a revíziós minimumból, ami soha nem károsította meg egy fillérrel sem a magyar államkasszát, ami mindig elutasította az oláhokkal való szövetséget. Nekünk nem csupán a nevünk és a logónk adja a hazafias jelzőt, hanem tagjaink, gondolataink és tetteink is.

- Pártunkba csak olyanok lépnek be akik elfogadják elveinket, így egy nagyszerű közösséget sikerült kialakítanunk. Nálunk tényleg mindenki számíthat mindenkire, támogatjuk a kezdőket és minden lehetőséget biztosítunk nekik a politikai és az újságírói és katonai pályán. Hetente élelmet és fegyvert osztunk, fontos magyar csatáknál extra adagot küldünk szét.

A technokratáknak csak a számok és a bónuszok számítanak. Nekünk az is, hogy kik és mik vannak a számok mögött. Láthattuk hogy hová vezetett az érzelmeket felülíró technokrata szemléletmód...

Ha a fentiek közül csak eggyel is egyetértesz akkor csatlakozz a Nemzeti Fronthoz! Ha mindenki szétszéled mert egy pont nem tetszik neki, akkor széttöredezik az ellenzék. Ha mindenki összefog aki egyetért akár csak egy ponttal, akkor erősebbek leszünk mint bárki más! Egységben az erő!

Arra bíztatok mindenkit, hogy bátran csatlakozzon a Nemzeti Fronthoz! Pártunk szeretettel vár minden nemzeti érzelmű játékost és biztosítja az aktív politizálás és politikai karrier lehetőségét! Ugyanakkor csatlakozzon bátran bárki, aki csak egy jó közösséget keres, vagy aki pusztán tagságával támogatná – amolyan csendes társként pártunk céljait! Vesszen Trianon! Éljen a Haza!


Ne feled😛 a puszta tagságoddal is támogatsz! A kérdés, hogy kit..

Őseink vala hunok s
avarok,
büszke utódai vagyunk, mi
magyarok.

HÍV A HAZA, VÁR A FRONT!
(belépéshez kattints a képre!)




Tisztelettel:
Apponyi,
NF pártelnök