Ambient on/off
Join eRepublik

Törtető románok - A PEACE VISSZAVÁG!

19 Day 501, 05:15 Hungary
Ismét beindult a csiki-csuki gépezet, a románok hatalmas pénzeket ölnek területeik visszaszerzésébe. Éjszaka ugyebár megtámadtuk Észak-Magyarországot, Indonézia harcot indított Sichuan ellen, illetve RW-t Western Siberiában. A jelenlegi lépéseikkel mindezeket a románok megszüntették, de a mi visszavágásunk sem késlekedett.

Az első és legfontosabb a románoknak, mint érzelmi alapon játszóknak, hogy a magyar terület még véletlenül se legyen a miénk, ezért ismét lengyel kézre került.

Időközben indult egy RW Pakisztánban, ami még most is tart. Ám az országnak jelentős szerepe volt az indonézek elhárításában: három régión, név szerint Guangxi-n, Guizhou-n és Chongqing-on kellett keresztülgyalogolniuk, hogy az indonézek által támadott Sichuan-t végül megszerezhessék előlük.

Ennek hatására a románok többé nem voltak blokkolva, ezért azonnal megtámadták a norvég kézen lévő WSR-t, ahol az RW tartott. A területet azonban nem kapták meg, a csata még most is tart. A norvég elnököt impeachelték.

Visszavágó: Indonézia ismét megtámadta Sichuan-t, Magyarország Miskolcot, Ukrajna pedig Galiciát.
http://www.erepublik.com/en/wars/show/554
http://www.erepublik.com/en/wars/show/491
http://www.erepublik.com/en/wars/show/526
Nézzük, van-e rá esély, hogy ezeket is visszaszerzik csiki-csukival?

Romániát jelenleg Ukrajna blokkolja, így túl sok mindent nem tudnak tenni, hacsak nem a bábállamaikkal. Európában Norvégia jöhet szóba, de nem hinném, hogy annyi régión, köztük Podolián keresztülmennének, csak hogy egy értéktelen területet megvédjenek. Németországot tudnám elképzelni, mint szövetségest, de nekik is át kéne haladni legalább egy értékesebb régión.

Nem az én dolgom, hogy kitaláljam a taktikájukat, ezért inkább csak örülök, hiszen most elég szorult helyzetben vannak. Sichuan-t nem tudják átadni Romániának, mert az ukránok blokkolják őket, illetve egyelőre Miskolccal se tudnak mit kezdeni, mert nincs a közelben senki, aki segíthetne.

Historia Hungarica, Day 501
2009/04/04 14:15

 
Report comments
 
Gomboc
29
Gomboc Day 501, 05:22

A románok egy rakás gold-ot képesek beálldozni, csakhogy rajtunk tudjanak röhögni. Nem csodálkoznék ha beálldoznák Galiciát is, hogy Miskolcot csakazértis megtartsák.

 
Skiny
43
Skiny Day 501, 05:28

Most feladjak Miskolcot, rengeteg penzbe kerult nekik ez a sok csikicsuki!

 
krainhun
50
krainhun Day 501, 05:33

Nekik ez aprópénz:

http://www.erepublik.com/en/citizen/donate/list/9454/81

 
Fgergo Foundation
Or
Fgergo Foundation Day 501, 05:35

azt a 200g-t 5 hónapja utalták...

 
Armande Xavier
25
Armande Xavier Day 501, 05:42

a csikicsuki minden lehetőségét elvettük tőlük. Szerintem az egyetlen értelmes lépésük az az, hogy tankokkal megpróbálják megnyerni a miskolci csatát. Sokba kerülne nekik, de van pénzük bőven.

esetleg annyit trükközhetnének még, hogy visszavonulnak galíciából, és a miskolci csata vége előtt kb. 10 perccel átveszik miskolcot a lengyelektől (előbb nem tudják, mert csak akkor jár le a 24 óra a visszavonulás után).. de ekkor még tudnánk őket blokkolni máshol, illetve így buknák galíciát. Szóval sztem nyílt harcra kényszerítettük őket. Most nem tudnak trükközni.

 
Black_Demon
23
Black_Demon Day 501, 05:44

.. és a 15000-t is!

 
Hamblo
24
Hamblo Day 501, 05:46

Fgergo Foundation, az a 15000 arany viszont szerintem simán kitart 5 hónapig...

 
Duosduzpl
41
Duosduzpl Day 501, 05:53

nem akkoriban volt az arany bug?

 
NanoTech Hungary
Or
NanoTech Hungary Day 501, 06:09

Csak 1! percük van a területcserére ha feladják Galiciát
Szerintem inkább harcolnak fognak.

Instinct

 
Zoli84
32
Zoli84 Day 501, 06:26

az se baj ha feladják Galíciát, azt az ukránoktol sose veszik el és onnan Podólia is blokkolható. Lehet az lenne a jobb ha feladnák

 
rale09
23
rale09 Day 501, 06:30

Zoli84: Nem lenne rossz

 
NanoTech Hungary
Or
NanoTech Hungary Day 501, 06:33

Zoli84, jó lenne, de nem hiszem, hogy meg fogják csinálni. 1 perc szerintem nem lesz elég ahhoz, hogy a lengyelekkel területet tudjanak cserélni.

Instinct

 
Von Seelard
31
Von Seelard Day 501, 06:53

Hàt, akàr segithetünk is magunkon ebben az ügyben. Ha tudjuk mikor van az az egy perc, nem kell màst csinàlni, mint elkezdeni kilkkelni mint a veszett sün, és kicsit ràsegiteni a szerver lassusàgàra

 
Vrabecz Janos
24
Vrabecz Janos Day 501, 07:26

Én nem értem, hogy mi van már tudtommal még menne a harc Miskolcért, de sehol semmi. Pontosabban még hátra lenne egy ksi idő (7 óra)

Valaki elmagyarázni mi is folyik itt?

 
Vrabecz Janos
24
Vrabecz Janos Day 501, 07:26

elmagyarázná*

 
peeeete
25
peeeete Day 501, 07:47

Románia átadta Lengyelországnak Észak-Magyarországot (támadás-visszavonulás), ezért megszűnt érte a magyar-román harc. Lett helyette magyar-lengyel, nem ugyanolyan jó?

 
Batyek
32
Batyek Day 501, 09:52

A románok átadhatják Galíciát a lengyeleknek nem?

 
rale09
23
rale09 Day 501, 10:05

Batyek: átadhatnák, de most blokkolva vannak, mi harcolunk velük.

 
Prizma Jeno
22
Prizma Jeno Day 501, 12:04

11:55 kor jár le az az idő, amíg romik nem támadhatják Miskolcot, a csatánk pedig 12:00 kor jár le, ha jól tévedek, szal ha ezalat támad sokaknak kedve mondjuk donatelni, meg ilyenek, akkor az valszeg segít a szervernek egy kicsit