64
Szociális Közlöny 1540 - Felépült a Q5 Food Factory

4. Cégfejlesztési Kaláka hirek, eMagyar Hitelalap, Változtatások
Üdvözletem!
Hosszú kihagyásom után örömmel tájékoztatom a lakosságot, és főleg a támogatottjainkat, hogy végre sikerült megalapítani a Szociális Minisztérium Q5-ös étel gyárát, mely reményeink szerint alaposan csökkenteni fogja napi kiadásainkat. Korábban meg lett írva a közlönyben, hogy egy állami cég lebontásra került és az abból megmaradt 190 GOLD átkerült hozzám. Az akkori tervek alapján már karácsonykor meglett volna a cég, ám a várt cégfejlesztési akció elmaradt, így csak most sikerült felépíteni a céget. Az új céges rendszernek hála nem csak a Q6 éri meg, így nyugodt szívvel belevághattunk, igaz drágább volt a megépítése, mint vártam. Amint tudunk felvenni alkalmazottakat meg is indulhat a termelés, napi 1100 Q5 étel így egészen olcsón kerül majd hozzánk. Az ehhez szükséges raw nagy részét saját saját cégeimből fogom állni, melyek száma jelenleg 20 körül van a szükséges 32 helyett. Ám így is elég sokat tudunk rajta spórolni esetleges új akcióink javára.

Napi általános osztáson igényelhető támogatás:
Corporal-tól - Lt Colonel***-ig 300 wellness/fő
Colonel-Colonel*** 3 q6 fegyver/fő
Aki szeretne kapni az jelentkezzen a következő oldalon:
http://miburl.com/M6xghq

Akik esetleg úgy döntenek, hogy abbahagyják a játékot, azokat szeretném megkérni, hogy az alábbi form-ot töltsék ki és keresünk gazdát a karakterének. Karakter leadása
Aki pedig karaktert szeretne az keressen minket chaten.

A Szociális Minisztérium hivatalos chat szobája - #szocmin
Az Oktatásügyi Minisztérium Tutorial oldala
Magyar Közlöny
Külügyi Közlöny
Hadügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Oktatási Közlöny
Egyetemi Közlöny
Kommunikációs Közlöny
Borona alap
Manager? Melóstartás? Cégezésről általában
Cégezésről általában- Part2
eMagyarország története
Nightwatch
Piaci pszichologia
[HS] Most kezdted és nem tudod mihez kezdj a pénzeddel?
Wekerle-Alap

Tisztelettel: xSLDx

Éljen!
7.
Szép!
Voted. o/
Vote
Már megvan, hogy ki fogja privatizálni 1 HUF-ért vagy még lehet jelentkezni?