Rage quit

Day 2,637, 10:03 Published in Hungary Hungary by gyika

Lala belépett az erepre, s egyből eldurrant az agya.
Sose tudjuk meg, hogy mi váltotta ezt ki belőle.
Fogta magát, vett még egy gold pakkot, beváltotta játékpénzre, legyen a munkásai bérére. Aztán megnyitotta a cikkíró modult, s gyorsan meg is írt benne egy cikket. A cikk rövidre sikeredet, csupán ennyi állt benne:

Plátó egy g.c.!

Aztán lecsapta a laptopot, bepattant a Tuaregbe, s elhajtott Kaprunba sízni.

Lalát nem övezte általános elismerés. Bár gazdag volt, és sokszor sokat tankolt a jó oldalon, többeknek nem tetszett a stílusa, bicskásnak, nemzetellenesnek titulálták, lecsicskázták. Ám ezek ellenére, vagy ellenkezőleg, éppen ezért, nagyon sokan voltak olyanok, akik fel voltak iratkozva a lapjára.
Így történt, hogy a velős kis cikk tartalma nagyon gyorsan eljutott minden játékoshoz. És nagyon gyorsan kapott annyi vótot, mint a Hal fénykorában.
A közösség nagy része ugyanis egyetértett Lalával, Plátó szerintük is g.c., csak hát ezt nem illett, és nem is nagyon szabadott így nyíltan megfogalmazni. A cikk hatására azonban megteltek az üzenőfalak, s hirtelen beborította a nemes nedv a virtuális teret.

Plátóékat meglepetésként érték a történtek. Lala rendkívüli kedvezménnyel vásárolhatta tőlük a pakkokat, néha ingyen goldot is adtak neki tankolásra, nem számítottak rá, hogy így fog cselekedni. Aztán nekikezdtek a károk minimalizáláshoz, s törölni kezdték a g.c.s bejegyzéseket. Nem sok sikerrel: a közösség ettől csak jobban feldühödött, először csak kipontozták a magánhangzókat, majd képbe csomagolták a mondandójukat, megjelentek a "Je suis Lala!" posztok, Hal pl. még a "Je suis G.c.!" humorbombát is bedobta. Amikor meg ezek is törölve lettek, akkor a leleményesek áttértek az egyéb fehérjetartalmú nedvek emlegetésére, és a g.c. oly mértéktelen szinonima szótárát állották elő röpke fél óra alatt, hogy még a mélynyelvészek is elképedtek, mennyire változatos a sokat ajnározott nyelvük.

Most vasárnap van. Kaprunban hétágra süt a nap. A hadügyi elemzések között pedig megjelentek olyan cikkek, amik azt állítják, hogy Lalának teljesen elment az esze. Mások meg igyekeztek azt a hírt kelteni, hogy Lala mindig is a közösség ellensége volt, talán még zsidó is, de az biztos, hogy nem "közénkvaló". Fura mód, sokan igazat adtak ezeknek a kijelentéknek, annak ellenére, hogy azok általában ugyanolyan csicska típusú játékosoktól származtak, akiket Plátó megdobott néha egy-egy nagyobb gold pakkal.

Más játékosok meg arról kezdtek írni: Plátó tényleg egy g.c., ideje volna magára hagyni, s itt hagyni ezt a f.s játékot.
Menni kéne? Miért pont most? Aki maradt, az eddig sem Plátó miatt, sőt, inkább Plátó ellenére maradt. A játék a mienk, mi játsszuk, s miénk ez a közösség, Lalástól, halastól, lovastól.

Most vasárnap van. Én meg már régen vártam ennyire a hétfőt, hogy rendesen beinduljanak a dolgok, s lássam, mivé fejlődik ez az egész.

Szeretném, ha nem tömeges rédzskvitté.