Ambient on/off
Join eRepublik

Pár gondolat....

17 Day 731, 11:29 Hungary
Pár összefüggéstelen gondolat és magyarázat az engem ért vádakra:

BL megtámadásáról szóló cikkem: Csütörtök hajnali 1kor jelent meg, amelyben közzétettem egy logot a BL elleni támadás megtervezéséről. Ezután sokan megvádoltak azzal, hogy gerinctelen szar alak vagyok és képmutató is, mivel bekönyörögtem magam a kormányba, aztán hátba szúrtam őket. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy eredetileg Delibab hívott meg a kormányba, hogy legyek a hadügyi tanácsadója. Ennek a kötelességemnek eleget is tettem, pl az 1. napon Szlovákia elfoglalásánál vagy pl a lengyel támadáskor is hajnali 2kor még körbePM-eztem az online PEACE vezetőket, hogy küldjenek segítséget ha tudnak. Közben nagyon sok hibát vétett a kormány, de ezek felett szemet hunytam. Azonban mikor tudomást szereztem Burgen megtámadásáról, akkor nagyon felhúztam magam. Nagyjából beleláttam előtte a PEACE belügyei és az új szövetség alakítására irányuló erőfeszítéseinkről is tudtam, az 1. pár meetingen magam is részt vettem. A Burgeni támadással ez az új szövetség látszott dugába dőlni, és ezt nem hagyhattam. Ezért jelentettem meg a cikkem, nem pedig azért, mivel Szoli ellenes vagyok, és nem is a Szoli elleni direkt támadásnak szántam. Tudniillik van egy rossz tulajdonságom, mindig MO-ért dolgozom, nem pedig a kormányért, szóval ezt minden féle kormány alatt megléptem volna.

Burgenland: raszta, az új elnökünk feladta a csatát, és én maximálisan egyetértek ezzel a döntésével. Én is jobbos vagyok, mégis fontosabbnak láttam most a jövőnk biztosítását mint Burgen megszerzését. Pl az új szövetségről való tárgyalásokon több ország is jelezte, hogy csalódtak bennünk, és újragondolják a csatlakozást, ezt pedig egy hazánk ellen irányuló Eden támadás előtt nem engedhetjük meg. Valamint jó lenne, ha a jelen helyett a jövőt is figyelembe vennétek, hogy mit is fog majd előidézni néhány lépés, mint pl Burgenland, mert sztem egyetlen szövetségest sem veszíthetünk el miatta most. Majd később biztos lesz rá alkalom, hogy elfoglaljuk, várjon mindenki türelemmel, mint ahogy én is teszem

Eden támadás hazánk ellen: nem tudom mi igaz belőle, elvileg 2 héten belül bekövetkezik, ezért kérek mindenkit, hogy tartalékoljon már most, és spájzoljon be fegyvert a csata idejére, míg olcsó. A kormánynak pedig tanácsolnám, hogy ha eredeti területen támadnak, és az a terület nem az ország ipari központja, akkor vonuljon vissza, ugyanis ez kitűnő lehetőséget biztosítana egy újabb baby boomra.

üdvözlettel,
Doggett

 
Report comments
 
Gilraen
24
Gilraen Day 731, 11:31

Vote és igaz. Éljen Magyarország!

 
Thunderphoenix
27
Thunderphoenix Day 731, 11:33

aki nem tudja milyen logról van szó az én cikkembe még meg van
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/no-comment-1-1041659/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/no-c[..]/1/20</a>

 
HUpakolas
30
HUpakolas Day 731, 11:34

Mi ez a rohadt suttogó propaganda, hogy 2 héten belül ledarálnak itt minket?


Nem vettétek észre, hogy ez már régi célja sok országnak?

 
Eheslo
35
Eheslo Day 731, 11:41

Volt a volt kormányban bárki is, aki valamiben egyetértett valakivel saját kormányában?
Volt olyan aki nem fúrta a másikat?
Volt olyan aki nem támadt saját e.hazája ellen, ha éppen az jutott eszébe?

A &quot;szövetségesek&quot; kegyeinek keresése és az ellenséges propagandától való páni félelem vezetett már néhány stratégiai kudarchoz, melyet unalomig ismertek, de mindig elfelejtetek felsorolni, mikor a csicskamagyarországról szőtt lázas álmaitokat teszitek közzé.
A &quot;sikereiteket&quot; országnevek jelzik, melyek elárultak, cserben hagytak minket, melyek ellenségeinkké váltak annak ellenére, hogy segítettük, támogattuk őket, sok esetben aranyak és munkaórák ezreit fektettük beléjük: portugézák, francik, ukránok, moldávok, németek, olaszok, tótok, svájciak, oroszok.
Mi kell még, hogy felébredjetek és tököt/gerincet növesszetek?
De komolyan, ennyi kudarc és bukta után mi kell még hozzá?

 
Cholera City
25
Cholera City Day 731, 11:43

&quot;Ehhez annyit tennék hozzá, hogy eredetileg Delibab hívott meg a kormányba, hogy legyek a hadügyi tanácsadója.&quot;

Ha hadügyi tanácsadó voltál akkor nem az lett volna az ésszerű,hogy esetleg ellenzed a BL háborút?Mert nem látom a logban az örült nagy tiltakozásod.Ha esetleg nem voltál jelen még akkor is ott lett volna a lehetőség a 6 órás szabály miatt,hogy meggyőzd őket az érveiddel.Ehelyett lett a log.Nem tudom most mit vársz.

 
Doggett
27
Doggett Day 731, 11:49

@Cholera City: nem voltam akkor online, és mire online lettem a 6 órás szabály már letelt ha jól emlékszem.

 
Cholera City
25
Cholera City Day 731, 11:53

Gondolom más módja nem volt a hiba helyrehozásának.csak a beszélgetés nyílvánosságra hozása és mások lejáratása.Végülis megérte.Az országunk megint kettészakadt.Gondolom megéri megalázkodni minden eggyes olyan szövetségesért aki ha baj van véletlenül nem aktív.

 
Cholera City
25
Cholera City Day 731, 11:59

Jut eszembe raszta elnökünk a log megjelenése és a beadott lemondás előtt támogatta a BL háborút.Utána....

 
Doggett
27
Doggett Day 731, 12:00

@Cholera City: nem mondanám, hogy én robbantottam ki a belviszályt, mikor online lettem akkor már javában ment a sárdobálás.

 
Cholera City
25
Cholera City Day 731, 12:04

Igaz nem Te robbantottad ki.Csupán tettél rá egy lapáttal.Vagyis Te adtad a kegyelemdöfést

 
Rodric
41
Rodric Day 731, 12:14

Doggett, értsd már meg, hogy ezeket nem érdekli semmilyen szövetséges, nem érdekli eMagyarország jövője, nem érdekli a stratégák véleménye, nem érdekli a realitás, csak Nagy-Magyarország itt és most. Kár magyarázni nekik, mert lepattan róluk az érv, mint bolha a szőrét vesztett kutyáról.
Számukra csak az a baráti ország, aki kussban teszi amit mondunk, ha már csak esetleg önálló véleménye van, akkor egyértelműen ellenség, vagy áruló.

 
Eheslo
35
Eheslo Day 731, 12:27

Rodrick:
A &quot;szövetségesek&quot; kegyeinek keresése és az ellenséges propagandától való páni félelem vezetett már néhány stratégiai kudarchoz, melyet unalomig ismertek, de mindig elfelejtetek felsorolni, mikor a csicskamagyarországról szőtt lázas álmaitokat teszitek közzé.
A &quot;sikereiteket&quot; országnevek jelzik, melyek elárultak, cserben hagytak minket, melyek ellenségeinkké váltak annak ellenére, hogy segítettük, támogattuk őket, sok esetben aranyak és munkaórák ezreit fektettük beléjük: portugézák, francik, ukránok, moldávok, németek, olaszok, tótok, svájciak, oroszok.
Mi kell még, hogy felébredjetek és tököt/gerincet növesszetek?
De komolyan, ennyi kudarc és bukta után mi kell még hozzá?

 
Hgmg
45
Hgmg Day 731, 12:37

Dogett, ha feladod, megkeresünk! Ilyen emberek csak szépen játszanak tovább!

 
sorparaszt
39
sorparaszt Day 731, 13:01

52 goldom varja oket...

 
Komjatius
24
Komjatius Day 731, 13:05

Aljas húzás volt. Te jobb vagy mindenkinél, neked kell eldöntened az ország dolgait. Miért nem indulsz elnöknek?

 
Tomjohnson
32
Tomjohnson Day 731, 13:42

Szerintem jó, hogy megmutatta a logot. Végre mi is láttunk egy ilyen döntéshozatalt.

Éhesló: ma vagy copizod a hsz-eid vagy tényleg ugyanazokat tolod, mint egy robot?

 
Eheslo
35
Eheslo Day 731, 13:45

Tomjohnson: vannak olyan gondolatok, melyek több kommentet illetően is relevánsnak tűnnek, és sajnos válasz meg sehol sincs...