164
Napjaink TOi befejező rész: TO összefoglaló
TakeOver: gyakori témám itt a Vas Népében. Írtam már elméleti síkon róla, szerepelt már cikk közép-európai TO eseményeiről, Kelet-Európából is jelentett az újság TOhelyszínről, valamint a távoli Afrikából is adtam hírt hatalomátvétellel kapcsolatos eseményről. Ezúttal az elméleti cikkhez kapcsolódva cikksorozatot tervezek a modern TO gyakorlati alkalmazásairól. A sorozat (nagy valószínűség szerint) 4 írást fog tartalmazni, ennek első része rendhagyó, hiszen eddig Magyarországról nem jelent meg cikk. Eddig…
Így kezdődött 58 napja ez a cikksorozat, melynek végül 5 darabja készült el (ezzel a zárórésszel együtt 6), és ahogyan a fenti bevezetőben olvasható, a modern TO gyakorlati példáiról szeretett volna képet mutatni az Olvasóközönségnak. Szerintem ez sikerült, bár néhol kicsit el sikerült térni az eredeti témától (ez leginkább a Malajziáról szóló cikkben érződik), azonban ez mindenkivel megeshet. Nem szeretném öntömjénezéssel húzni az időt, de habár voltak a korai időszakomból két részből álló írásaim (Erepen kívül – erepről, vagy a Graylandia sötét titkai), a Napjaink TOi-val vágtam bele először abba a bizonyos „nagy fába”, ha a nagy fa a cikksorozat készítés fortélyait jelenti. Ez után a kicsit furcsa félmondat után nem is húzom az időt, íme az öt cikk rövid összefoglalással:
Magyarország és az EDEN
Cikk arról, hogy miként sikerült pár képviselő oda nem figyelése miatt egy komplett román századnak magyar állampolgárságot szereznie. (Megjegyzés: tudom, hogy a képviselőnek 1000 meg száz dolga van erepen és erepen kívül is...)
USA és a PHX
Amelyben az amerikai erődrendszer kialakulásán keresztül mutatom be, miként vált egy 22 ezres állam TO színhelyévé.
Malajzia és Szerbia
Szerb pozicionálás Délkelet-Ázsiában, „maláj magyarok” és filippínó területcserék. Botránycikk lehetne a javából.
USA és a PHX 2. fejezet
Avagy a szappanopera folytatódik. Még több magyar, belső TOk és elkeseredett védekezés. Hogyan vált az amerikai pártrendszer hasonlóvá az augusztusi magyarhoz?
Kolumbia és a FAF
Friss, ropogós harc az olajért. Csak ezt szavazattal vívják, nem fénykarddal. Plusz: miért szerencse, hogy nem lett Magyarország IRL világhatalom?
Ha a figyelmes Olvasó megnézi, 2 PHX és 2 EDEN hatalomátvételi kísérletről van szó az 5 cikkben. Az eredeti elképzelés szerint is 2-2 lett volna a PHX/EDEN TOk száma, csak ez 4 cikkben lett volna taglalva. Azok a fránya amerikaiak..
Arról, hogy ne maradjon viszonylag releváns információ nélkül e cikk, következzék egy szép hosszú lista arról, hogy mely országokat milyen származású emberek igyekeztek megTOzni (szép magyar szóval) az elmúlt kb 5 hónapban. Sajna indoklás nélkül kell ezt megtennem, mert ha nekiállnék indokolni, soha nem érnék a végére.
Na lássuk:
Argentína: még senki...
Ausztrália: indonézek
Ausztria: horvátok
Belgium: magyarok, hollandok, amerikaiak (ezeknél inkább ATO jelleggel), korábban románok
Bolívia: oroszok, románok, ukránok, magyarok, spanyolok
Bosznia-Hercegovina: szerbek, horvátok
Brazília: nincs TO
Bulgária: itt sem emlékszem TO riadóra
Kanada: ez is negatív a külső TO tekintetében
Chile: passz
Kína: isten igazából csak mondják, de senki nem csinálja:P
Kolumbia: spanyolok
Horvátország: montaigneék óta nem akadt jelentkező
Csehország: retro TO/ATO: magyarok, szerbek, románok
Dánia: szerbek
Észtország: különös, de még senki
Finnország: a medve még nem próbálkozott
Franciaország: csend
Németország: lengyeleket rebesgettek, végül nem lett belőle semmi
Görögország: csak napsütés van, TO nincs
Magyarország: románok
India: irániak, szerbek
Indonézia: Matzanesia réme nem fenyegetett azóta
Irán: náluk sem
Írország: el vannak magukban, mint a befőtt
Izrael: terv volt, kivitelezés nem
Olaszország: a horvátok fosztogatása után senki nem találta érdekesnek
Japán: amerikaiak, magyarok
Lettország: a Baltikumban nyugalom van
Litvánia: lásd eggyel feljebb
Malajzia: szerbek
Mexikó: egyelőre felejtős
Hollandia: kis ország, TO nélkül
Észak-Korea: oroszok, de kb mindenki, aki arra jár
Norvégia: oroszok, magyarok
Pakisztán: magyarok, ukránok (meg aki fizet)
Paraguay: passz
Peru: lengyelek
Fülöp-szigetek: szerbek, meg akadt channer próbálkozás
Lengyelország: 35 ezer ember TOja? Na az lenne a férfimunka!
Portugália: senkinek nem kell TO szempontjából
Moldáv Köztársaság: románok, magyarok (utóbbi már lecsengett)
Románia: bolgárok (volt pár bolgár képviselőjük az első bolgár hadjárat után)
Oroszország: ööööööö
Szerbia: ők TOznak, nem őket TOzzák
Szingapúr: magyarok
Szlovákia: lengyelek, magyarok
Szlovénia: horvátok
Dél-Afrika: channerek, brazilok, argentinok, magyarok (vagy csak egyes számban kéne beszélnem:P)
Dél-Korea: teokraták óta űr, leginkább amerikaiak
Spanyolország: na őket ki?
Svédország: törökök próbálkoztak multival pártot szerezni, a többit Tomi_ur újságjában
Svájc: oroszok
Thaiföld: indonézek
Törökország: nem nyert
Ukrajna: románok (voltak)
Egyesült Királyság: eső volt, elmosta minden TO nyomát
Uruguay: high grain, hogy miért nem? Talány.
USA: szerbek, magyarok, irániak meg önmaguk.
Venezuela: channerek, azóta semmi.
A félköverrel jelöltek a jelenleg is zajló TO helyszíneket mutatja. Körülbelül 25 ország, az országok majdnem fele. Nem szép?
Szerzői megjegyzés: a cikk tévedéseket tartalmazhat. Ezekre kommentben, PMben vagy esetleges cikkben várom a választ.
OFF: Magyar TO figyelmeztetés itt.
Minden egyéb komment.
vasmegye
Lima, Peru, Day 914 of the New World

VASMEGYE TOP 10:
Nalaja – Headless Chicken
torma99 – eZalai Hírlap
Smach – Median
Ipath – Flagellum Dei
outisz – Future sound of erep
Tomi_ur – The Babylon Protocol
Istencsaszar – Magánvélemény
Murlockij – United Murlockija
Ludrew – Csanád Vidéke
Borembukkk – New Hope
További jó szórakozást!

first vote!
"Spanyolország: na őket ki?" - amennyire tudom mi! bár nem ma volt, valamikor aa románok indonéz TO kísérlete után riogattuk őket, de aztán nem lett semmi belőle...
Szerintem
És természetesen grat az újabb remek cikkhez.
Ipath: na igen, a régi ÁP-mentes időkben:)
Nem elég hogy minden reggel Vas Népét olvasok, erre még itt is. Vote
az egész TO sorozatra vote!
"Lengyelország: 35 ezer ember TOja? Na az lenne a férfimunka!"
Megtudjuk csinálni csak 1 kis összetartás kéne
heh, nekem már régóta ez az egyetlen Vas Népe, amit olvasok
vote
na megint egy q5-ös cikk vote
Vót, as always!
vote
jaja én is voltam spanyolhonban szavazni:D
A spanyol TO egybeesett a román-indo TO-val.
A magyar TO vezetők dilemmája egyszerű volt: veszni hagyni Indonéziát és meg TO-zni a sapnyolokat, vagy feladni Spanyolországot és menteni Indonéziát.
A döntés az utolsó percekre maradt, és hát...mentettük az Indókat, akik könnyen elkerülhették volna ezt a helyzetet, ha feladnak 3 jelentéktelen kínai régiót, de sajnos telejesen felkészületlenül álltak a román roham előtt. Így Indonéziában 20-20 lett az eredmény, később 3 románt elmeszeltek multizás miatt.
Szép munka. Azoknak akik, most adják le a belga állampolgárságot nem ajánl senki semmit? Egy sikeres TO tízszer annyit ér, mint egy megnyert hadjárat, mégis egységes irányítás nélkül ülünk a seggünkön, illetve a fölösleges cseh állampolgárságon.
Nekem dereng Kanadaban magyar TO probalkozas is..., azt hiszem pont a nagy hadjarat elott/elejen, akkor TO-ztak meg a horvatok az olaszokat.
igen, volt az is még az ÁP-mentes időszakban:)
A TO-lista viszont az elmúlt kb 5 hónapról szól:)
Kiváló sorozat, kemény meló, gratulálok!
és még hogy nem vagyunk TO nagyhatalom vagy 5-6 országban tuti ott vagyunk
Lettországban és észtországban is volt to, ott utóbbiban lettem congress...
Silent bob szervezte, neki voltak szép akciói.... tudom, akkor még nem volt ÁP, de azért TO volt